Trump éppen csak azt nem íratta bele az Egyesült Államok frissen kiadott nemzetbiztonsági stratégiájába, hogy Európa jelenti a legnagyobb kockázatot. De nagyjából így is ezt fogalmazta meg.  

A Trump-kormányzat néhány napja mutatta be az Egyesült Államok új, merőben szokatlan nemzetbiztonsági stratégiáját, amely hivatalossá tette az elnök által elképzelt globális átrendeződési folyamatot. A dokumentum az USA prioritásaként egyértelműen a nyugati féltekét jelöli meg, másodlagos fontosságúvá degradálva a világ többi részét, beleértve a konfliktusövezeteket is. Ezzel a Fehér Ház az America First szellemében, érdekszféra-kiépítési alapon visszakanyarodott egy új Monroe-doktrínához, amelyet máris Donroe-doktrína néven emlegetnek. A stratégia gyakorlatilag bejelenti, hogy Amerika mint a világ csendőre megszűnik létezni, helyette pragmatikus alapon saját magára fordítja figyelmét, kizárólag a saját érdekeit nézi – vagyis az értékalapú megközelítés helyett tisztán az érdekalapút választja.  

A dokumentum messze túlmutat egy egyszerű irányváltáson: nem kis meglepetésre igen részletesen és agresszíven foglalkozik Európa inkompetenciájával és összeroppanó geopolitikai, gazdasági, demográfiai, politikai és demokratikus súlyával.  

Az öreg kontinenst már egyáltalán nem elsődleges partnerként, inkább problémaként ábrázolja, azzal vádolva az európai kormányokat, hogy társadalmi támogatottság nélkül hoznak olyan intézkedéseket, amelyek folyamatosan szítják a konfliktust Oroszországgal, előrevetítve egy világméretű eszkaláció lehetőségét. 

Az európai társadalmak többsége békét akar, de ez a vágy nem jelenik meg a politikában, nagyrészt azért, mert ezek a kormányok hátráltatják a demokratikus folyamatokat 

– áll a dokumentumban, gyakorlatilag Európát tekintve a demokrácia lerombolójának.  

A szöveg szerint Európa az összeomlás szélén áll, elsősorban a nemzeti identitást megingató migrációs politikák, valamint a gazdasági erőt és önbizalmat romboló agyonszabályozási mechanizmusok miatt. Európát nemcsak válsággócként, de intő negatív példaként ábrázolja, a nagyon erős „civilizációs megsemmisülés” kifejezést használva. Azt is megszellőzteti, hogy ezen Washington miként tudna segíteni: kifejezetten támogatná az európai „hazafias” pártokat, hogy megakadályozza azt a jövőt, amelyben „egyes NATO-tagok a migráció miatt már nem nevezhetők majd európaiaknak”. Állítása alátámasztására részletezi azokat az elemeket, amelyek a kontinenst a megsemmisülés szélére sodorták: a migrációs politikát, a nemzeti szuverenitást semmibe vevő brüsszeli intézményeket, a szólásszabadságot korlátozó és megakadályozó törvényeket, a zuhanó demográfiai adatokat – és mindenekelőtt a nemzetek identitásvesztését.  

De ennél tovább is megy: gyakorlatilag harcot hirdet Európa jelenlegi, „brüsszeli rendje” ellen, kimondva: a Trump-kormányzat szembenállónak tekinti magát azokkal az európai, a szemében „instabil kormányokhoz tartozó” vezetőkkel, akik irreális elvárásokat támasztanak az ukrajnai háborúval kapcsolatban, mindenáron folytatni akarva azt. A szöveg szerint az Egyesült Államok alapvető érdekének tekinti az ukrajnai háborúval kapcsolatos mielőbbi béketárgyalásokat és a stratégiai stabilitás megteremtését Oroszországgal.  

Bár az Európával szembeni meglehetősen dühös álláspont hivatalos szövegbe illesztése meglepő, valójában pontosan azokat az elemeket tartalmazza, amelyeket a Fehér Ház Trump második ciklusának legeleje óta hangoztat. J. D. Vance már februárban, a müncheni biztonságpolitikai konferencián ezeket a vádakat olvasta az európai vezetők fejére, kijelentve, hogy az USA egyre inkább aggódik annak láttán, ahogy régi szövetségese sorra felrúgja és semmibe veszi az egykor közös értékeket. Az amerikai alelnök akkori beszéde figyelmeztető lövés volt: az új nemzetbiztonsági stratégia már célzott és fájdalmas sebet üt. 

 

Mostantól minden más lesz 

Még erősebb a kontraszt a Biden-féle 2022-es nemzetbiztonsági stratégiával, ha a dokumentum egyéb globális megközelítéseire pillantunk. Míg Trump elődje egyértelműen Oroszországot és Kínát azonosította fő fenyegetettségi iránynak, az új stratégia mindkét óriással óvatosan bánik. Az ukrajnai háborút nem igazán értékeli, a hangsúlyt ehelyett a stabilitásra mint globális gazdasági érdekre helyezi – ebből fakadóan csak és kizárólag a béke gondolatával foglalkozik, nagyokat rúgva az azt megakadályozni igyekvő európai vezetők „hazug” politikájába.  

Ami Kínát illeti, a dokumentum Trump eddigi külpolitikájának megfelelően kettős stratégiát jelez: egyszerre beszél Peking globális ambícióinak megakadályozásáról és a kölcsönös gazdasági előnyökön alapuló kapcsolatok megerősítéséről. A tajvani kérdésben Washington a status quo fenntartásában érdekelt, vagyis nem kívánja befolyásolni a jelenlegi állapotokat.   

A Közel-Keletre vonatkozó rész is radikálisan szakít a régi amerikai beidegződésekkel. Washington szigorúan üzleti alapokra helyezi a kapcsolatait a térséggel, ami azt is jelenti, hogy nem kíván például értékalapú megközelítéssel moralizálni Szaúd-Arábia vagy az Emírségek emberi jogi helyzetéről. A Közel-Kelet számára szigorúan befektetési és üzleti, de már nem stratégiailag kiemelt terület: az Egyesült Államok eljutott arra az energiafüggetlenségi szintre, hogy ne kelljen önmagát semmilyen módon a térség erőforrásainak tükrében definiálnia.  

Így lesz vége 

A formabontó és újszerű megfogalmazások előjelei jól látszódtak a Trump-kormányzat eddigi külpolitikai megközelítéseiben, az a lesújtó minősítés azonban, amelyet Európa kapott, mindenképpen egy új geopolitikai korszak beköszöntét jelzi. Amikor Washington a „brüsszeli” EU-t negatív modellként ábrázolja, az nem a nyugati szövetségi rendszertől való eltávolodását, hanem annak átalakítási szándékát jelenti, előnyben részesítve a nemzetállamok pragmatikus szövetségét a liberális, centralizált és tekintélyelvű brüsszeli modell helyett.  

Az új nemzetbiztonsági stratégia tehát már nem erősségnek, hanem kockázatnak, a demokrácia rombolójának tekinti Európát – olyannak, amely még megmenthető, amennyiben hajlandó ismét az Egyesült Államok által valósnak ítélt értékek újbóli középpontba helyezésére. Ha úgy tetszik, ilyen szempontból a dokumentum hadüzenetnek is tekinthető: Washington ugyanis immár deklaráltan nem a jelenlegi európai rend védelmére, hanem annak megbuktatására készül. 

*** 

Kapcsolódó:

 

Fotó: Fehér Ház