Kína történelmi rekordot döntött: az exporttöbblet először haladta meg az ezermilliárd dollárt. Közben a világ egyre idegesebben figyeli gyártói kifogyhatatlan lendületét. A számok lenyűgözőek, de mögöttük egy olyan változás körvonalazódik, amely a pekingi modellt épp akkor kezdi ki, amikor az a legerősebbnek tűnik.
A vámháborúk, a protekcionista intézkedések és a Trump által kialakított globális kereskedelmi bizonytalanságok közepette a kínai exportőrök lenyűgöző ellenálló képességről tettek tanúbizonyságot. Az ázsiai nagyhatalom az év első tizenegy hónapjában csúcsdöntést csúcsdöntés után produkált: csak novemberben az export 5,9 százalékos növekedést produkált az előző év azonos szakaszához képest, míg az import mindössze 1,9 százalékkal bővült. A havi plusz 112 milliárd dollár lett, amely a harmadik legmagasabb a kínai kereskedelem történetében. A teljes többlet így a januártól november végéig tartó időszakban
elérte az 1,1 ezermilliárd dollárt, megdöntve a tavalyi, szintén csúcsot jelentő értéket.
Mindezt úgy sikerült elérnie, hogy az Egyesült Államok felé irányuló kereskedelme Donald Trump vámháborúi miatt finoman szólva sem volt optimális. Az Amerikába irányuló export novemberben zsinórban a nyolcadik hónapja zuhant, ezúttal 29 százalékkal. Bár emiatt az előzetes várakozások Peking exportmérlegének drasztikus csökkenését várták, az végül elmaradt: Kína diverzifikációs lehetőségei a vártnál is erősebbnek bizonyultak, így az Európai Unió és Afrika felé indított óriási mennyiségi növekedést produkáló szállítmányok könnyedén ellensúlyozták az amerikai hiányt. Európát tekintve csak novemberben 15 százalékkal nőtt az export – a három nagy, Németország, Franciaország és Olaszország esetében egyaránt két számjegyű volt az ugrás.
Bár a Trump-adminisztrációval kialakult kereskedelmi feszültségek az év második felére enyhülni látszanak, a kínai exportmotor a statisztikák szerint az USA nélkül is hibátlanul működött: az elektronikai és gépipari termékek kivitele például novemberben közel 10 százalékkal nőtt az előző évihez képest, szemben az októberi alig 1 százalékos bővüléssel. A fogyasztási cikkek szállítmányainak visszaesése mérséklődött, miközben az afrikai export 28 százalékos emelkedést mutatott. Első pillantásra ez Kína globális kereskedelmi státuszának hegemóniáját erősíti, a felszín alatt azonban már világosan kirajzolódnak az exportmodell hosszú távú, kontraproduktív jelei.
A belső kereslet hiányának átka
Az a dinamika, amellyel a kínai export legyalulja az európai piacokat, kereskedelmi robbanáshoz vezethet az uniós tagállamokkal. Emmanuel Macron francia elnök napokban tett pekingi látogatásán egyenesen az amerikaihoz hasonló protekcionista és vámintézkedésekkel „fenyegette meg” Kínát, amennyiben az a továbbiakban nem tudja vagy nem akarja kezelni a kereskedelmi egyensúlytalanságot. A német külügyminiszter szintén Pekingbe utazott, hogy a túlkapacitás és az abból eredő exportcunami tekintetében dűlőre jusson, kérdés persze, hogy Kína mennyire veszi komolyan a fenyegetéseket, miközben az európai országoknál sokkal erősebb Egyesült Államok ellen is gyakorlatilag megnyerte a kereskedelmi konfliktust azzal, hogy nem habozott tiltólistára tenni a ritkaföldfémek exportját, amelynek a globális piacát egyedül uralja.
Az európai ultimátumok mellett Kína egyre inkább egy valóban alapvető problémára fókuszál. (Globálisan ugyanis vannak jelei annak, hogy az export lelassulhat: Japánnal szemben például Peking novemberben 1,3 milliárd dolláros kereskedelmi hiányt könyvelt el – bár hozzá kell tenni, hogy ez elsősorban valószínűleg a két ország villámgyorsan romló kapcsolatai miatt van.) Peking világosan látja a belföldi kereslet gyengülésének egyre aggasztóbb jeleit, és 2026-ra fő célkitűzésként jelölte meg ennek javítását. A fogyasztói bizalom törékenysége, az ingatlanpiac és a hazai beruházások aggasztó lassulása oda vezetett, hogy az egyébként is exportorientált kínai gazdasági növekedés egyharmadát immár a kivitel adja, ami – amennyiben az elé a célországok valóban sorompót állítanak különböző tiltó intézkedésekkel – épp olyan függőségi viszonyt alakított ki Peking számára, amely ellen folyamatosan küzd.
Más szavakkal: Kína gazdasági egyensúlya vészesen a külső kereslet függvénye. A modell jelenleg még működik – a 2025-re kitűzött 5 százalékos gazdasági növekedési cél teljesülni fog –, hosszabb távon azonban a lehető legnagyobb kockázatot rejti magában. Amennyiben az Európai Unió valóban képes legyűrni a saját belső ellenzékét, és célzott protekcionista intézkedésekkel gátat szab az exportáradatnak, az amerikai tiltó rendelkezésekkel kiegészülve a legnagyobb kihívás elé állítaná a belső fogyasztás hiányával egyre inkább küszködő kínai gazdaságot.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Dreamstime
