A kelet-kongói konfliktus az egyik a nyolc háború közül, amelyeknek Donald Trump szerint kevesebb mint egy év alatt véget vetett. A december 4-én Washingtonban rendezett aláírási ceremónián a Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) és Ruanda, amelyet régóta azzal vádolnak, hogy támogatja a lázadókat, megerősítette az elkötelezettségét a béke mellett.

Amerikai tisztviselők szerint a nyugati vállalatok dollármilliárdokat fektethetnek be Kongó kritikus nyersanyagainak kitermelésébe, miután a béke biztosítva lesz. A konfliktus azonban még nem rendeződött. Az M23 nem tagja a Kongó és Ruanda által aláírt paktumnak, ezért nem csoda, hogy a találkozó másnapján heves harcok folytak Kongó keleti részén. 

Miközben a lázadócsoport részt vett a Katar által Dohában vezetett külön béketárgyalásokon, a csoport szigorítja a hatalmát, hátráltatva a harcok valódi befejezésének esélyét. A tárgyalások leple alatt a lázadók egy autonóm kormányt építenek Kongó keleti részén, amely sok tekintetben egy fiatal állam jellemzőit mutatja. 

A csoport katonai ereje az elmúlt évben megközelítőleg megháromszorozódott, több ezer új harcost vetettek be, hogy megerősítsék a3 hatalmukat a megszállt területeken. Új polgári vezetési struktúrát hoztak létre több száz lojális tisztviselővel, köztük új tartományi kormányzókkal és polgármesterekkel. 

A kormánytól függetlenül kívánnak működni, ezért saját pénzügyi intézményeket próbálnak létrehozni. Útjavításokat végeznek, adót vetnek ki a koltánban gazdag bányákra, sőt utazási vízumokat állítanak ki a területére érkező látogatók számára. A helyszínen tapasztalható valóság azt mutatja, hogy Kongó most tartós szakadással szembesülhet. Az M23 uralma alatt élő lakosok szerint a lázadók éveken át tartó káosz után helyreállították a rendet, de szigorú szabályaikat be kell tartani. 

A csoport csak játszik a nemzetközi közvetítési erőfeszítésekkel, hogy kezelje a diplomáciai nyomást, miközben időt nyer a csapatok átszervezésére, pihenésére, toborzására és újbóli bevetésére. Mind ők, mind a kongói kormány húzza az időt a béketárgyalásokon: a kormány kevés engedményt tesz, annak ellenére, hogy területeket vesztett, és továbbra is zaklatja a lázadók állásait. 

Az M23 vezetői szerint a keleti jelenlétük az állami intézmények összeomlásának eredménye, mely után kötelességüknek érzik garantálni a biztonságot és a szolgáltatásokat.

A lázadócsoport, amely a Kongó Folyó Szövetség nevű szélesebb koalíció központi ereje, tagadja, hogy ruandai báb lenne, illetve kijelentette, hogy elkötelezett a béke mellett, ezzel együtt nem törekszik Kongó keleti részének felosztására. 

Azt is szorgalmazzák, hogy az országot tovább decentralizálják egy olyan szövetségi rendszer keretében, amely gyengítené a főváros hatalmát a távoli régiók felett. Az M23-charta tartalmaz egy pontot, amely kimondja, hogy amint Kongó békés és stabil lesz, szövetségi állammá kell válnia, amelyben a régión belül szabad az áruk és az emberek mozgása. A kormány kijelentése szerint azonban a párhuzamos adminisztráció létrehozására irányuló bármilyen lázadó erőfeszítés sérti Kongó szuverenitását, ezért a békefolyamat részeként meg kell szüntetni. 

Az Egyesült Államok Kongó hatalmának visszaállítását szorgalmazta az ország egész területén, ezért a múlt héten a Washingtonban megerősített, az Egyesült Államok által közvetített megállapodás felszólítja Kongót a hutu etnikai erők semlegesítésére, Ruandát pedig csapataik visszavonására. Az USA mindkét országgal együttműködik annak érdekében, hogy azok betartsák a vállalásaikat. 

A konfliktus gyökerei 

Kongót az 1994-es ruandai népirtás óta konfliktusok sújtják, amikor a hutu milícia egymillió embert, többségében tuszit mészárolt le. Az előbbi maradványai Kongóba menekültek, majd a tuszik vezette ruandai kormány csapatokat küldött utánuk. 

Ruanda behatolása két háborút váltott ki, amelyek végül Kongó kilenc szomszédos országának többségét is magukba szippantották, és 1996 és 2003 között több millió ember életét követelték egy olyan régióban, amelyet ásványkincsei, például a kobalt, a koltán, a réz, az arany és az ón tesznek értékessé. Azóta a tuszi harcosok több felkelést is vezettek azzal érvelve, hogy meg kell védeniük magukat a hutuktól, illetve azzal vádolva a távoli fővárosban, Kinshasában ülő kormányt, hogy nem tartja be a korábbi békeszerződéseket. Az M23 nevét a kongói kormány és egy korábbi tuszi vezetésű lázadás által 2009. március 23-án aláírt, de soha nem teljes mértékben végrehajtott békeszerződés dátumáról kapta. 

Az M23-at, akárcsak a ruandai kormányt, a tuszi etnikum dominálja. Kongói és nemzetközi diplomaták szerint a csoportot Ruanda támogatja annak ellenére, hogy Ruanda ezt tagadja. Nem ez az első alkalom, hogy a lázadócsoport uralma alá vonja Kongó keleti részét. Nem sokkal a 2012-es megalakulása után az M23 elfoglalta a régió legfontosabb városát, Gomát, de néhány nappal később nyugati nyomásra visszavonult.

Ezután az ENSZ és a kormány közös offenzívája legyőzte és száműzetésbe kényszerítette őket. Kinshasa nem engedte, hogy a lázadó harcosok újra csatlakozzanak a hadsereghez vagy politikai pártot alapítsanak. 

Ezúttal az M23 azt állítja, hogy nem hajlandó ugyanazt a sorsot elszenvedni, ezért beássa magát, továbbá szisztematikus államépítési projektet indított, hogy kelet-kongói katonai eredményeit de facto autonóm régióvá alakítsa. Több mint 9 ezer új harcost toboroztak és vetettek be, hogy megerősítsék a területük ellenőrzését. Valamint bejelentették a tartományi és városi adminisztrátorok kinevezését Gomában és Bukavuban, a keleti rész másik nagyvárosában. A kormány egy eddig nem publikált összesítése szerint több mint 20 hagyományos közösségi vezetőt váltottak fel olyan képviselőkkel, akikről úgy vélik, hogy jobban együttműködnek a lázadókkal. 

Az M23 államépítéssel próbálkozik 

A lázadók megszilárdították az ellenőrzésüket Kongó nemzetközi határain az általuk meghódított területeken. Októberben bejelentették, hogy a külföldiek mostantól csak az általuk kiadott vízummal léphetnek be az országba, a kongói nagykövetségek által kiadott belépési dokumentumokat pedig nem ismerik el. A helyieknek és a külföldieknek is az M23 számára kell fizetniük az általuk ellenőrzött határok átlépéséért. 

Területük több száz kilométerre húzódik Kongó határai mentén, északon Ugandától az Edward-tóig, délen Ruandán át Burundig és a Tanganyika-tóig – egy olyan területen, amelynek becsült lakossága 9 millió fő. 

A 2012-es rövid ideig tartó gomai megszállás után az M23 2013-ban átmenetileg megszűnt. Alapító okiratuk szerint Makenga katonai vezető 2017-ben megkezdte a csoport újjáépítését a Mount Sabinyo bázison, egy vulkánon, amely veszélyeztetett hegyi gorilláknak ad otthont, és ahol Kongó, Ruanda és Uganda találkozik. A dokumentum szerint Makenga akkor 324 emberrel és mindössze öt fegyverrel rendelkezett, öt évvel később azonban komolyabb erővel újraindította a lázadást, a dokumentum alapján a felkelők ellenőrzőpontokkal és adókkal érvényesítették a hatalmukat a meghódított területeken. 

Bár néhány fegyveres kongói katona átállt az M23-hoz, a szakértők szerint a lázadók tűzerejének nagy részét Ruanda biztosította – a kézifegyverek és rakétavetők mellett irányított rakétákkal és kifinomult rendszerekkel is, amelyekkel semlegesíthetik az ENSZ és Kongó drónjait. Januárban elfoglalták Gomát és Bukavut, Észak- és Dél-Kivu tartományok fővárosait. 

Ezúttal nem valószínű, hogy az M23 gyorsan feladja a területeket, úgy tűnik, tartós területi ellenőrzést szeretne elérni, amit vezetőik a kongói rossz gazdálkodáshoz képest javulásnak tartanak. Január óta több száz új lázadó tisztviselőt neveztek ki, akik között vannak tartományi kormányzók, miniszterek, polgármesterek és közösségi vezetők is. 

Néhány kinevezett korábban lázadást vezetett, mások fiatalabb kongói tuszik, akik a szomszédos országokból vagy távolabbi helyekről is visszatértek, például Ausztráliából, Skandináviából és az Egyesült Államokból. Közös bejelentéseik szerint több korábbi kormánytisztviselő és a mozgalom ügyét támogató fiatal aktivista is csatlakozott a mozgalomhoz. 

A polgári képzési programok példázzák, hogy az M23 hogyan folytatja az emberek toborzását és indoktrinálását, tovább erősítve hatalmát.

Céljuk a lojalitás kialakítása, a képzés kötelező azoknak a polgári tisztviselőknek, akik meg akarják tartani az állásukat, az állami vállalatok vezetőitől a közösségiekig és az alacsonyabb szintű adminisztrátorokig, továbbá a résztvevők között voltak a lázadó mozgalomhoz csatlakozó önkéntesek is. 

Az M23 a polgári kiképzés mellett legalább két bázissal rendelkezik, ahol katonai tanfolyamokat tart. Az újoncok Chanzu táborába kerülnek, míg a kongói katonák és a kormányhoz hű milíciák harcosai, akik megadják magukat, Rumangabo egykori katonai bázisán kapnak új kiképzést. Mindkét létesítmény Észak-Kivuban, Ruanda közelében található. 

A csoportnak 3 és 5 ezer fő közötti serege volt, amikor elfoglalták Gomát, jelenleg legalább 14 ezer katonával rendelkezik, beleértve a 9 ezer újonnan kiképzett újoncot is, akikhez várhatóan továbbiak is érkeznek: egy októberben, Chanzu táborában forgatott videóban 9350 újonc érkezését jelentették be. 

Nyersanyagháború 

Az M23 a vezetők kiképzése és soraik megerősítése mellett finanszírozási stratégiájának részeként kiaknázza Kongó keleti részének ásványkincseit, szeptemberig 45 bányát foglalt el Észak- és Dél-Kivuban, ahol koltánt, kaziteritet és aranyat termelnek ki. A legjelentősebb Rubaya bányája, amelyet az M23 tavaly áprilisban foglalt el. Ez a bányatelep a világ koltántermelésének 15 százalékát adja, amely a tantál előállításához szükséges érc – ez kulcsfontosságú anyag az elektronikus eszközökben. 

Az ENSZ szerint Rubaya a lázadók számára létfontosságú gazdasági csomópont, havonta 800 ezer dollárt hozva az ásványi anyagok termelésében és kereskedelmében részt vevő szereplőkre kivetett adókból. Az ércet Ruandán keresztül csempészik Ázsia finomítóiba. 

Ruanda külügyminisztere, Nduhungirehe a Reutersnek elmondta: nem szokatlan, hogy a Kongóból származó ásványi anyagokat Ruandán keresztül szállítják, de hozzátette, hogy Kigali nem felel a kereskedelemért. 

A régióban a konfliktusok másik forrása a föld. Az évekig tartó harcok számtalan embert kényszerítettek elhagyni otthonukat, a földhöz való hozzáférés és a földtulajdon ezért gyakran táplálja az erőszakot, melynek megoldására az M23 létrehozott egy „választott bírósági központot”, egy a meglévő kormányzati struktúrákkal párhuzamos igazságszolgáltatási rendszert. 

A korábbi felkelésekhez hasonlóan mind a kormány, mind a lázadó erők vádolhatók atrocitásokkal, többek között civilek megerőszakolásával és meggyilkolásával, ám mindkét fél tagadja, hogy szándékosan civileket vett volna célba. 

Míg Kongóban egyesek önként csatlakoztak a lázadókhoz, mások félelmükben menekülnek. Az M23 hatalomátvétele óta több mint 500 aktivista és újságíró kért védelmet az ENSZ-től, de az nem világos, hogy közülük hányan kapták meg.  

A megszállás tizedik hónapjában néhány lakos azt mondta, hogy továbbra is gazdasági zavarokkal küzd, például bankok bezárásával. Szerintük félelem és bizalmatlanság uralkodik, ugyanakkor üdvözlik a biztonság javulását is, amelyet a lázadók hoztak Goma és Bukavu utcáira, különösen éjszaka. Ahogy a lázadók gyökeret vernek, felmerül a kérdés, hogy Washington milyen messzire mehet el a nyomásgyakorlásban az M23-ra és támogatójára, Ruandára, hogy adják fel a területet. 

Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és az EU szankciókat vezetett be több M23-as és ruandai tisztviselő, valamint néhány vállalkozásuk ellen a lázadás miatt. Washington további szankciócsomagot készített elő arra az esetre, ha Ruanda nem teljesíti az Egyesült Államok által közvetített megállapodásokban vállalt kötelezettségét. 

Ugyanakkor Washington és Kigali augusztusban megállapodást kötött arról, hogy Ruanda befogad akár 250, az USA-ból kiutasított migránst, ami azt jelzi, hogy a két ország jól együttműködik. 

A Kongóban végzett ismételt beavatkozásai ellenére Ruanda sok nyugati ország számára megbízható és stabil afrikai partnerként élvezi a hírnevét. Csapataik békefenntartó missziókban vesznek részt, és egy francia vezetésű, dzsihádisták által fenyegetett nagy gázipari projektet védenek Mozambikban. Turisztikai hivatala professzionális amerikaifutball- és kosárlabdacsapatokat, valamint európai élvonalbeli futballklubokat szponzorál. 

Európának sem mindegy 

A KDK adja a világ kobaltkészleteinek 70 és koltánkészleteinek 40 százalékát, amelyek kulcsfontosságúak az európai akkumulátor-, hadiipari és high-tech gyártás számára. Az M23 által ellenőrzött bányák felett nem az állam, hanem egy fegyveres mozgalom rendelkezik, ami kiszámíthatatlan ellátási kockázatot jelent, növeli Európa függőségét más beszállítóktól és drágítja a tiszta energiára való átállást. A lázadócsoport és a régió hálózatai mögött ruandai érdekek és kínai gazdasági jelenlét is megjelenik.

Európa számára ez azt jelenti, hogy befolyást veszít Afrika egyik legfontosabb nyersanyagövezetében, valamint a kínai és ruandai érdekszféra erősödésével szűkül az EU mozgástere.

Az M23 államszerű működése azt üzeni, hogy az ENSZ békefenntartói és a nemzetközi diplomácia évek óta képtelen megállítani a fegyveres terjeszkedést, a lázadók következmények nélkül építhetnek párhuzamos államot. Ez csökkenti a nemzetközi rend szabályainak súlyát, ami Európa számára rossz precedens, hiszen Ukrajna kapcsán épp ezekre az elvekre támaszkodik.  

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons