Brüsszel feladja a belső égésű motorok 2035-re tervezett kivezetését, miután az európai autógyártók, a nemzeti kormányok és a gazdasági realitások egyszerre üzentek hadat a zölddogmáknak. Az ipar időt nyer, az Európai Bizottság pedig csendben beismeri, hogy megint tévedett.  

Az Európai Bizottság visszavonult az egyik legambiciózusabb klímapolitikai vállalásától, és enyhíti az új autókra vonatkozó kibocsátási szabályokat, amivel gyakorlatilag megszünteti a belső égésű motorok 2035-re tervezett teljes betiltását. A döntés hónapok óta tartó intenzív iparági nyomásgyakorlás eredménye, és világosan jelzi, hogy Brüsszelben elengedték a zöldideológiát, meghajolva azok akarata előtt, akik már egy túlélési logika szerint gondolkodtak az európai autógyártás jövőjéről. 

Az új javaslat (amelyet a tagállamok garantáltan elfogadnak) lehetővé teszi, hogy a gyártók felhagyjanak a tisztán elektromos járművek kötelező forgalomba állításával, azaz 2035 után is árulhassanak belső égésű motorral kombinált technológiára épülő autókat. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a hibrideké a jövő: az engedély kiterjed a plug-in hibridekre, a valamilyen formában hatótávolság-növelővel is ellátott elektromos járművekre, valamint más alternatív hajtásláncokra, miközben a korábbi, 100 százalékos kibocsátáscsökkentési cél helyett „mindössze” 90 százalékost írnának elő a következő évtized közepére – a 2021-es kibocsátáshoz képest. 

Papíron tehát a klímacélok nem tűnnek el, de a megvalósításuk lazul, a Bizottság pedig azzal próbálja fenntartani a zöldnarratíva látszatát, hogy előírná: az autógyártók alacsony szén-dioxid-kibocsátású vagy megújuló üzemanyagok használatával, illetve helyben gyártott zöldacél alkalmazásával kompenzálják a többletszennyezést. 

Ez azonban valójában technikai kiskapuk százait teremti meg, jókora sebességgel távolodva a valódi kibocsátáscsökkentési fordulattól.

A döntéssel az EU megkésve, de igyekszik belesimulni az Egyesült Államok által elindított, a zöldpolitikát megfékező visszarendeződési trendbe. Donald Trump az amerikai autóipar versenyképességének megőrzése érdekében sorra írja felül vagy törli el a Biden-kormányzat elektromos átállást ösztönző határozatait és a gyártókat, vásárlókat ösztönző politikáját, miközben a vállalatok (Kínát kivéve) világszerte egyre súlyosabb veszteségeket könyvelnek el az elektromos átállás miatt. (A Ford például közel 20 milliárd dolláros bukást vállalt eddig az elektromos üzletágának átalakítása kapcsán, ami önmagában is jól mutatja, mennyire messze van a nyugati EV-modell a fenntartható nyereségességtől.) 

Európában az elektromos piac lassulását csak súlyosbítják az Egyesült Államokkal és Kínával egyre inkább kiéleződő kereskedelmi feszültségek. Az autóipari és tagállami lobbi gyakorlatilag kikényszerítette Brüsszelből, hogy írja felül önnön, eddig dogmaként kezelt politikáját egy olyan, az ipari szegmensre már-már végveszélyt jelentő helyzetben, ahol az európai gyártók egyszerre szenvednek az amerikai vámoktól, a kínai túlkínálattól és a belső kereslet gyengülésétől. A történetnek pedig még messze nincs vége: bár az EU jogilag továbbra is elkötelezett a 2050-es klímasemlegesség mellett, a kormányok és a vállalatok egyre nyíltabban figyelmeztetnek: a csökönyös ragaszkodás gazdasági instabilitáshoz és tömeges munkahelyvesztéshez vezethet. 

Rozsdazöld pánik 

A zöldlobbi képviselői természetesen azonnal támadni kezdték a döntést egy olyan érvet is felsorakoztatva, amellyel nehéz vitatkozni: mint mondják, túl azon, hogy az EU a saját hitelességét rontja klímavédelmi szempontból, az engedményekkel ismét csak a kínai elektromosautó-iparnak ad óriási versenyelőnyt, vagyis a döntése kontraproduktív lesz, és valójában az európai piaci erő további amortizálódását eredményezi. Álláspontjuk szerint az EU által bevezetett importvámok csak korlátozott védelmet nyújtanak, de nem képesek megállítani a kínai technológiai és költségelőnyt – a 2035-ös dátum eltörlésével azonban a gyártók már gyakorlatilag hátraarcot csinálnak, sarkig tárva az elektromos piac ajtaját Peking előtt.  

Mindez az aggodalom azonban eltörpült abban az óriási lobbirohamban, amelyet a gyártók és a tagállami kormányok az ipar megmentésének érdekében indítottak az Európai Bizottságnál. A vállalatok képviselői mellett több uniós miniszterelnök, köztük a leghangosabban Giorgia Meloni olasz kormányfő bombázta szüntelenül Ursula von der Leyen irodáját a plug-in hibridek és más átmeneti technológiák 2035 utáni engedélyezéséért. Sikerrel. 

Az ugyanakkor tagadhatatlan, hogy az egyébként is kétségbeejtő állapotban lévő európai elektromos piac összességében még inkább lemarad. Az eladások tavaly meredeken csökkenni kezdtek, ahogyan a tagállami vásárlási támogatásokat rendre kivezették a kormányok – elsősorban az eladási statisztikák pozitívumaiért addig felelős Németország. 

Bár idén részleges élénkülés volt tapasztalható, a növekedési ütem messze elmarad attól, ami az eredeti uniós célok teljesítéséhez szükséges lenne.

A mutatók ráadásul rendkívül egyenetlenek voltak a blokkon belül: míg Hollandiában az újautó-tulajdonosok több mint harmada már a tisztán elektromosokat választotta, addig Spanyolországban ez az arány alig érte el a 8 százalékot – az infrastrukturális hiányosságok és a magas árak miatt. 

Összességében az EB döntése egy újabb brüsszeli hibára világított rá: a Bizottság képtelen időben és rugalmasan cselekedni. Sok év telt el, mialatt elfogadta, hogy az elektromos átállás politikailag rendkívül jól hangzik, gazdasági értelemben azonban ilyen formában és tempóban nem kényszeríthető ki. Ez az idő éppen elegendő volt Kínának arra, hogy módszeresen elkezdje legyalulni a globális piacot, és kidolgozza, valamint megkezdje Európában is a hódító hadjáratát. Brüsszel tehát a 2035-ös dátum kivégzésével időt adott az európai autóiparnak – egyben feladta azt az illúziót, hogy a zöldátmenet gyors és globálisan versenyképes lehet. 

*** 

Kapcsolódó: 

Fotó: Dreamstime