Az Al Jazeera palesztinpárti lap szerint a katasztrofális gázai erőszak egy olyan nemzetközi rendszerben bontakozott ki, amelyet nem úgy terveztek, hogy visszatartsa a nagyhatalmak geopolitikai törekvéseit. Ahhoz, hogy megértsük, az ENSZ milyen korlátokkal szembesült a sokak által genocídiumnak tekintett támadásra való reagálásában, vissza kell térnünk a második világháború utáni rend alapjaihoz, és meg kell vizsgálnunk, hogy annak struktúrája hogyan tette lehetővé a büntetlenséget a felelősségre vonás helyett. 

A második világháború után az ENSZ Alapokmánya és a nemzetközi jog tiszteletben tartásán alapuló nemzetközi rend felépítését fogadták el a békés jövő normatív alapjaként, amelynek célja a harmadik világháború megelőzése volt.

Ezek a kötelezettségvállalások a globális konfliktusok vérengzéséből, a náci holokauszt által az emberi méltóság meggyalázásából és a nukleáris fegyverekkel kapcsolatos aggodalmakból fakadtak. 

A győztes államok befogadásának politikai szükségessége azonban a kezdetektől fogva veszélybe sodorta ezeket a megállapodásokat. A világ rendjével kapcsolatos prioritások miatti feszültségeket azzal palástolták, hogy a Biztonsági Tanácsnak kizárólagos döntési jogkört adtak, és tovább korlátozták az ENSZ autonómiáját. Öt államot tettek állandó taggá, és mindegyiknek vétójoga lett: az Egyesült Államokat, a Szovjetuniót, Franciaországot, az Egyesült Királyságot és Kínát. 

A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a globális biztonság nagyrészt ezeknek az államoknak a kezében maradt, megőrizve a dominanciájukat, vagyis a geopolitikai szereplők stratégiai érdekeit kivonták a jogi korlátozások kötelező tiszteletben tartása alól, ami az ENSZ hatalmának gyengülésével járt. A Szovjetuniónak volt némi oka arra, hogy megvédje magát a Nyugat által dominált szavazati többség ellen, így pragmatikus módon élt is a vétójogával, elutasította a nemzetközi és az emberi jogokat, ahogyan a három liberális demokrácia is. 

1945-ben az úgynevezett nagyhatalmak megőrizték a hagyományos mozgásterüket. Az Egyesült Királyság és Franciaország, a NATO vezető tagjai az európai–amerikai szövetségben, a Szovjetunióval kialakuló rivalizálás szemszögéből értelmezték a jövőt, míg Kína az 1949-ig tartó polgárháborújával volt elfoglalva. 

A háború utáni megállapodás három aspektusa alakította ki a mai világrendet. 

Először is a történelmi aspektus: a Nemzetek Szövetségének kudarcaiból tanulva, ahol a befolyásos államok hiánya megingatta a szervezet jelentőségét a háború és a béke kérdéseiben, 1945-ben jobbnak ítélték elismerni a hatalmi különbségeket az ENSZ-en belül, mint létrehozni egy globális testületet, amely a szuverén államok közötti demokratikus egyenlőségen vagy a népesség méretén alapul. 

Másodszor, az ideológiai szempont: a gazdagabb és hatalmasabb államok vezetői sokkal inkább bíztak a kemény erővel járó militarizmusban, mint a jóval enyhébb legalizmusban. Még a nukleáris fegyverek is a visszatartó erők közé tartoztak, ahelyett, hogy betartották volna az elterjedésük megakadályozásáról szóló szerződés VI. cikkét, amely a leszerelést írta elő. Látható tehát, hogy a nemzetközi jogot félretették, amikor az ütközött a geopolitikai érdekeikkel. 

Harmadszor, a gazdasági szempont: a fegyverkezési verseny és a háborúk jövedelmezősége megerősítette a második világháború előtti törvénytelen globális politikát, amit a geopolitikai realizmus és a magánszektor militarizmusának a szövetsége tartott fenn. 

Miért nem tudta az ENSZ megvédeni Gázát? 

Ezzel a háttérrel nem meglepő, hogy az ENSZ a több mint két éven át tartó, Gázát sújtó népirtás során csalódást keltő teljesítményt nyújtott. 

Sok tekintetben az ENSZ csupán a saját szabályait követte az október 7-e utáni zavargások során, és csak a globális déli országok, valamint a civil társadalom által kikényszerített reformok változtathatnak ezen a merev strukturális korláton. A legfelháborítóbb  az volt, hogy Izrael figyelmen kívül hagyta nemcsak a nemzetközi jogot, az ENSZ Alapokmányát, hanem az alapvető erkölcsi normákat is. 

Ugyanakkor a szervezet igyekezett konstruktívan eljárni, amikor feltárta, hogy Izrael megsértette a nemzetközi és az emberi jogokat. Mégis, jogilag sokkal többet is tehetett volna, hiszen például a Közgyűlés nem vizsgálta meg az egyesülés a békéért vagy a védelmi felelősség keretében teendő lépéseit. 

Az ENSZ legjelentősebb intézkedései között szerepelnek a hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) szinte egyhangúlag hozott ítéletei a népirtás és a megszállás ügyében. Az előbbi esetén helyt adott Dél-Afrika kérelmének, amelyben ideiglenes intézkedéseket kért az erőszak és a gázai humanitárius segélyek akadályozása ügyében. A végleges döntés 2026-ban, a további érvek meghallgatása után várható. 

A megszállás ügyében a Közgyűlés tisztázást kérő kérésére a bíróság 2024. július 19-én megállapította, hogy Izrael súlyosan megsérti a nemzetközi humanitárius jog szerinti kötelezettségeit Gázában, Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben, illetve elrendelte az izraeli csapatok egy éven belüli kivonulását. A Közgyűlés nagy többséggel megerősítette ezt. 

Izrael válaszként elutasította és figyelmen kívül hagyta a Bíróság joghatóságát, amit az amerikai kormány is támogatott azzal, hogy szerintük az ICJ-hez való fordulásnak nem volt meg a jogi alapja. 

Ezzel párhuzamosan az ENSZ sokkal megbízhatóbban tudósított a gázai népirtásról, mint a mainstream média, amely inkább az izraeli indokokat hangsúlyozta, és elhallgatta a palesztinok nézőpontját. Akik hiteles elemzést kerestek a népirtásról, az Emberi Jogi Tanácshoz fordulhattak az Izrael-párti torzításokkal szemben.

A Moon Will Arise from this Darkness: Reports on Genocide in Palestine (Hold fog felkelni ebből a sötétségből: jelentések a palesztin népirtásról) című kiadvány, amely tartalmazza Francesca Albanese különleges jelentéstevő megállapításait, dokumentálja és határozottan alátámasztja a népirtást. 

Mindezek mellett az ENSZ palesztin menekültekkel foglalkozó ügynöksége, az UNRWA tevékenysége elengedhetetlen volt a súlyos bizonytalansággal, pusztítással, éhezéssel, betegségekkel és kegyetlen harci taktikákkal szembesülő civil lakosság számára. Az elmúlt két évben az izraeli akciók során mintegy 281 alkalmazottuk vesztette életét, miközben menedéket, oktatást, egészségügyi ellátást és pszichológiai támogatást nyújtottak az ostromlott palesztinoknak. 

Ennek ellenére az UNRWA-t Izrael elítélte és bizonyítékok nélkül azzal vádolta, hogy engedélyezte az alkalmazottai részvételét az október 7-i támadásban.

A liberális demokráciák ezt a helyzetet tovább súlyosbították azzal, hogy megvonták a finanszírozást a szervezettől, míg Izrael a nemzetközi alkalmazottaknak megtiltotta a Gázába való belépést. Ehhez képest az UNRWA igyekezett folytatni a munkáját. 

Ezen intézményi hiányosságok és részleges sikerek fényében a globális kormányzás következményei még szembetűnőbbé válnak, ez pedig lehetőséget teremt a legitimitás és az elszámoltathatóság értékelésére. 

Az ENSZ tehetetlenségének erkölcsi és politikai költségei 

A palesztinok szenvedéseinek még nincs vége, hiszen a további izraeli jogsértések miatt az idén október 10-én megkötött fegyverszünet óta több mint 350 palesztin halt meg. 

Úgy tűnik, hogy a nemzetközi jog nincs közvetlen hatással a főbb kormányzati szereplők viselkedésére, de befolyásolja a legitimitásuk megítélését. Ebben az értelemben az ICJ döntései és a különleges jelentéstevő feljegyzései közvetetten legitimálnak egy az igazságos béke támogatására irányuló civil aktivizmust, ami előfeltételezi a palesztinok alapvető jogainak – mindenekelőtt az elidegeníthetetlen önrendelkezési jogának – a megvalósítását. 

Csakhogy a palesztinok kizárása Trump tervéből, amely Gáza politikai jövőjét alakítja, annak a jele, hogy a liberális demokráciák továbbra is Izrael bűnrészesei maradnak. 

A Biztonsági Tanács 2803. számú határozatának egyhangú elfogadása, amely támogatja a Trump-tervet, teljes mértékben összehangolja az ENSZ-t az Egyesült Államokkal és Izraellel, ellentmondva a szervezet igazságtételi eljárásainak. Ez pedig rendkívül sajnálatos precedenst teremt a nemzetközi jog érvényesítése és a nemzetközi bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonása tekintetében. 

Azaz elmélyíti a globális kormányzás iránti bizalom válságát, hangsúlyozza, hogy a valódi békéhez és igazságossághoz sürgősen szükség van az ENSZ reformjára. 

Az ENSZ reformra szorul

A BT bénultsága, valamint a Trump-terv elfogadásához való hallgatólagos vagy nyílt támogatás azt a benyomást erősíti, hogy a Nyugat a saját stratégiai partnereit védi még súlyos jogsértések esetén is, ami megrendíti a globális dél bizalmát a nyugati országokkal szemben. A Nyugat politikai feltételeket és értékalapú elvárásokat támaszt, miközben nem tartja be következetesen azokat. Ez a hitelességi rés elősegítette az új „diplomáciai központok” felemelkedését, így ezek az országok inkább Kínához, Indiához, a BRICS-hez vagy a Perzsa-öböl államaihoz fordulnak, mert ezekkel kapcsolatban kisebbnek mutatkozik a morális kettős mérce kockázata.

A bizalomhiány a klasszikus nyugati fejlesztési modellek legitimitását is gyengíti. A gázai konfliktus körüli kommunikáció a globális délben azt a narratívát erősíti, hogy a Nyugat nem megbízható közvetítő a konfliktusokban, valamint hogy a politikai befolyását próbálja érvényesíteni fejlesztési eszközökkel.

Ezért a Dél-afrikai Köztársaság a Nemzetközi Bíróságon keresztül magára vállalta a nemzetközi jog védelmét úgy, ahogy Katar a diplomáciai közvetítés terén tölti be az USA által hagyott űrt. Ezzel megvalósul a „többpólusú világrend”: az afrikai, latin-amerikai és ázsiai államok, valamint a BRICS-csoport tagjai már nem kérnek engedélyt a Nyugattól az érdekeik érvényesítéséhez.   

Magyarország egyedülálló helyzetben van az EU-n belül, mivel szoros kapcsolatokat épít a globális déllel. Ehhez azonban nem elég a gazdasági racionalitás, ismerni kell a térségek politikai-ideológiai narratíváját.

Hazánk több ügyben különutas kommunikációt folytat az EU-n belül, így könnyebben jelenhet meg pragmatikus partnerként és politikai feltételek nélküli együttműködést kínáló országként.

Afrikában és a Közel-Keleten a politikai narratívák és a történelmi sérelmek legalább annyira meghatározzák az üzleti és energiaügyi döntéseket, mint a piaci logika.

Ha Magyarország jól kezeli ezeket, akkor könnyebben férhet hozzá az energiaprojektekhez, stabilabb nyersanyag-beszállítói kapcsolatokat építhet, illetve versenyelőnyt szerezhet más EU-országokkal szemben. A gázai konfliktus és az ENSZ hitelességi válsága azt jelzi, hogy a világ gyorsan távolodik a Nyugat-központúságtól. Hazánk sikere a déli nyitásban azon múlik, hogy egyensúlyozni tud-e a nyugati szövetségi kötöttségek és a globális dél partneri elvárásai között.  

Kapcsolódó: