Brüsszelben megbukott az orosz zárolt állami vagyon felhasználásának ötlete Ukrajna további finanszírozására. Orbán Viktornál csak a belga miniszterelnök volt makacsabb, jöhet az, amit valójában senki sem akart: a közös hitelfelvétel az egyre reménytelenebb háború életben tartására – de Magyarország nélkül.
Az EU brüsszeli csúcstalálkozóján megbukott az a terv, amely a Belgiumban őrzött orosz állami vagyonra építve finanszírozta volna tovább az ukrajnai háborút. Bart De Wever belga miniszterelnök ellenállása, valamint a jogi és pénzügyi kockázatok miatt Ursula von der Leyen és Friedrich Merz nem tudta keresztülvinni a „jóvátételi kölcsön” konstrukcióját. A végeredmény egy 90 milliárd eurós, 24 tagállam által vállalt hitelmegoldás lett, amelyből Magyarország, Szlovákia és Csehország kimarad – az egységes európai fellépés helyett így egy kényszerű, adósságalapú kompromisszum maradt a háború életben tartására.
Minden idők egyik legfeszültebb hangulatú EU-csúcsán a tét hatalmas volt: a találkozó előtt és alatt az egyik legélesebb és legösszetettebb konfliktus Ukrajna finanszírozása, azon belül is a befagyasztott orosz szuverén vagyon felhasználására épülő, mintegy 210 milliárd eurós úgynevezett „jóvátételi kölcsön” körül bontakozott ki. A terv lényege az lett volna, hogy az EU a jelenleg főként Belgiumban, az Euroclear brüsszeli értéktárában őrzött orosz állami eszközökre támaszkodva venne fel hitelt, amelyből Ukrajna katonai és költségvetési működését finanszíroznák a következő években. A Bizottság és az Oroszországgal immár nem titkoltan háborúra készülő tagállamok szerint ez gyakorlatilag az egyetlen reálisan mozgósítható forrás. Ukrajna 2026–27-re összesen mintegy 135 milliárd eurós finanszírozási hiánnyal néz szembe, az előrejelzések szerint pedig sürgős finanszírozás (vagy békekötés) nélkül áprilisban már az államcsőd fenyegeti.
A csütörtöki csúcson a vezetőknek már nem pusztán technikai részletekről kellett dönteniük, hanem arról is, hogy az Európai Unió képes-e egységes politikai szereplőként fellépni egy történelmi jelentőségű válságban, vagy véglegesen alárendelődik a Brüsszel okozta belső megosztottságnak. A válasz pénteken hajnali 2 után derült ki: Bart De Wever belga miniszterelnök újra és újra nemet mondott, az Európai Tanács így feladta a próbálkozást. A moszkvai jegybanki pénz a belga spájzban marad, Ukrajna további finanszírozása pedig
egy közös EU-s hitelfelvételen múlik, amelyből Magyarország, Szlovákia és Csehország – akaratuknak megfelelően – kimarad.
Győzelem volt ez a három, az ukrajnai háború folytatását leginkább ellenző ország és óriási arcvesztés a fagyott vagyon kijátszásának ötletgazdái, Ursula von der Leyen és Friedrich Merz német kancellár számára. Utóbbi kategorikusan kijelentette a csúcs előtt, hogy az egyetlen megoldás Moszkva pénzének elvétele, a közös hitel szóba sem jöhet. Nem így történt. Ukrajna álláspontja szerint – ahogy Volodimir Zelenszkij pragmatikusan és kissé provokatívan megfogalmazta – nem az számít, milyen módon érkezik hozzá a pénz, hanem hogy megérkezik-e egyáltalán. Az EU számára viszont a döntés a saját, mesterségesen összetákolt politikai önazonosságáról és a brüsszeli elit centralizációjának megőrzéséről szólt. Bukás lett a vége.
Banánhéjak
A belga értéktárban heverő orosz pénz elköltésének konstrukciója mind politikailag, mind jogilag erősen megkérdőjelezhető volt. Ursula von der Leyen egy meglehetősen ellentmondásos szabályozási trükkjével a jóvátételi kölcsön elfogadásához ugyan elegendő lett volna a minősített többség – vagyis legalább 15 tagállam támogatása, amelyek az EU lakosságának 65 százalékát képviselik –, a valóságban azonban Belgium jóváhagyása nélkül a terv kivitelezhetetlenné vált. Bart De Wever kormányfő érthetően tartott attól, hogy ha Oroszország jogi vagy gazdasági megtorlással válaszol, végső soron a belga adófizetőknek kellene állnia a kártérítési összeget Moszkva felé. (Hasonló aggodalmak fogalmazódnak meg Olaszországban és Ausztriában is, különösen a még mindig jelentős oroszországi kitettségű bankok – a Raiffeisen és az UniCredit – elleni várható megtorlások miatt.) Ötletét, amely alapján korlátlan pénzügyi és jogi garanciákat követel a többi tagállamtól – időben és összegben egyaránt –, más tagállamok irreálisnak és politikailag vállalhatatlannak tartották.
A miniszterelnök, miután nem kapta meg az országa pénzügyi biztonsága szempontjából létfontosságú garanciát, következetesen elutasította a tervet, „alapvetően hibásnak” nevezve azt, és alternatív finanszírozási megoldásokat sürgetett, elsősorban közös uniós adósság kibocsátását. Ezt az álláspontot az elmúlt napokban több ország is támogatta: Olaszország, Málta, Bulgária és Csehország nyíltan Belgium mellé állt, miközben Magyarország mind az orosz eszközök felhasználását, mind a háború meghosszabbítására szánt közös hitelfelvételt mereven és hivatalosan is elutasította. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy utóbbival nem volt egyedül. Több tagállam hessegette el az újabb eladósodás gondolatát, és makacsul ragaszkodott a belga értéktárban heverő orosz összegekhez.
Azt azonban még Von der Leyen sem merte indítványozni, hogy a minősített többséget Belgium ellen használják fel, és ellenkezése dacára szedjék ki a rá bízott összegeket értéktárának kasszájából.
Ezen a ponton az EU előtt három rossz opció körvonalazódott: vagy sikerül politikailag megtörni Belgium ellenállását, vagy minősített többséggel, gyakorlatilag Belgiumot és más ellenzőket megkerülve fogadják el a jóvátételi kölcsönt (kvázi kirabolva az egyik saját tagállamukat), ami viszont súlyos belső válsággal fenyegetett volna – vagy pedig az egységes uniós segélyrendszer helyett széttöredezett, kétoldalú, ad hoc finanszírozási formákhoz nyúlnak. Mindhárom út komoly következményekkel járna az EU belső kohéziójára és egyébként is összeomlóban lévő geopolitikai súlyára nézve. Érezte ezt Ursula von der Leyen is, ezért az utolsó pillanatban egy negyedik lehetőséget is felvázolt: egy olyan mechanizmusra gondolt, amelyben Magyarország, Csehország és Szlovákia nem vesz részt. Az öszvér megoldást bajosan lehetne közös EU-s hitelfelvételnek nevezni, inkább hasonlít egy gigantikus kétoldalú megállapodásnak Ukrajna és az EU 24 tagállama között. Mégis ez történt, a 90 milliárd eurós adósság hitelfedezetét ugyanis a következő uniós költségvetés biztosítja majd.
A döntést egyértelműen a kényszer szülte.
A csúcstalálkozó legnagyobb vesztesei, Von der Leyen és Merz igyekeztek pozitív kommunikációs panelekkel („Európa megértette, mi forog kockán”) operálva úgy tenni, mintha sikermegoldás született volna, nem pedig egy olyan kényszerdöntés, amely újabb hatalmas adósságot akaszt a tagállamok (mínusz három) nyakába azért, hogy Ukrajna háborús finanszírozását folytatni tudják. Pedig ennek lehetőségét éppen az a Friedrich Merz ellenezte leginkább, akinek a retorikája egyébként immár teljesen nyíltan háborús uszításba váltott, a hajlandósága azonban csak addig terjedt, hogy a konfliktus folytatását és esetleges eszkalálását a zárolt orosz állami vagyonból kell finanszírozni, nem pedig egy újabb tagállami eladósodás árán.
Az orosz csapás
A terv kivitelezésének esélyeit tovább rontotta Belgium rémálma, Moszkva már említett jogi fenyegetőzése. Oroszország ugyanis „a legszigorúbb válaszlépéseket” ígérte arra az esetre, ha szuverén vagyonát ténylegesen Ukrajna támogatására használnák fel. Ez egyfelől az Euroclear beperelését jelenti minden lehetséges nemzetközi fórumon, másfelől az Oroszországban maradt nyugati pénzügyi eszközök lefoglalását (köztük éppen az Euroclear mintegy 8 milliárd euróját), gyorsított államosítási eljárásokkal.
A nyugati vállalatoknak 2024-ben még legalább 127 milliárd dollárnyi vagyonuk volt Oroszországban, miközben a Kreml már eddig is legalább 32 nyugati cég eszközeit foglalta le vagy fagyasztotta be, összesen mintegy 57 milliárd dolláros veszteséget okozva. A megmaradt befektetések és osztalékok jelentős része úgynevezett „C típusú számlákon” van zárolva, teljes mértékben orosz ellenőrzés alatt. Ezek az összegek – például a BP Rosznyefty-részesedéséből vagy a JPMorgan orosz eszközeiből származó pénzek – Moszkva számára potenciális költségvetési forrást jelentenének, ha az EU valóban hozzányúl az orosz tartalékokhoz.
Putyin egyébként legutóbbi, a védelmi minisztérium vezetőinek tartott beszédében a legnyersebb stílusát vette elő, amikor az Ukrajnát támogató európai vezetőket disznóknak nevezte, akiknek a hatalma csupán addig tart, amíg az európai elit le nem cserélődik. Szerinte az orosz hadsereg stratégiai előnyben van a frontvonalon, és képes fenntartani, sőt fokozni az offenzívát. Miközben formálisan nyitottnak mutatkozott Donald Trump amerikai elnök békekezdeményezéseire, világossá tette, hogy Európát gyengülő, kényszerhelyzetbe kerülő szereplőnek tekinti, amely előbb-utóbb kénytelen lesz tárgyalni Oroszországgal. Az EU-csúcs alapján igaza lesz.
Vereség hitelből
Azzal, hogy az Európai Unió hosszú lejáratú hadikölcsönéből kimarad, Orbán Viktor szerint Magyarország 400 milliárd forintnyi adósságtól menekült meg – olyantól ráadásul, amelyet Ukrajna soha nem fog visszafizetni, Brüsszel pedig nem is várja el tőle. A kölcsönnek álcázott segély ugyanakkor így is lehetővé teszi, hogy Ukrajna és a háborúpárti országok nemet tudjanak mondani az amerikai béketeremtő törekvésekre, és a háborút minimum egy-másfél évig még folytatni és folytattatni tudják.
Merz kancellár ragaszkodik ahhoz, hogy a zárolt orosz vagyon ügye nem került le az ötletlistáról. Szerinte a gigantikus adósság fedezetéül, amit most a 24 tagállam magára vállalt, éppen az orosz jegybanki pénz nyújt majd fedezetet. A háború után ugyanis – véli a kancellár – Moszkvának jóvátételt kell fizetnie Ukrajnának, vagyis Kijev abból vissza tudja adni a kölcsönt. Ha Putyin erre nem volna hajlandó, akkor Oroszország zárolt vagyonából fedezik majd a hitelt. Németország vezetőjének magyarázkodása nemcsak azért kellemetlen, mert ismét abból indul ki, hogy Oroszország vesztes félként fejezi be a háborút, amelyre az EU a geopolitikai hatalmának utolsó morzsáival rákényszerítheti akaratát, de azért is, mert újra elkövette ugyanazt a hibát: elfelejtette megkérdezni Belgiumot. Bart De Wever hűvösen vállat rántott az ötletre, majd közölte, hogy elméletileg nem zárkózik el a párbeszédtől, de az Euroclear ügyében erre biztosan nem a közeljövőben kerül sor. Ami elegáns csomagolásban annyit jelent:
az orosz halott pénz halott is marad, egészen addig, amíg a szankciók feloldása életre nem kelti.
Az EU-csúcs végkimenetele minden kommunikációs kozmetikázás ellenére egyértelmű vereség Brüsszel és a háború folytatásában érdekelt tagállamok számára. Nem sikerült legitimálni az orosz állami vagyon de facto elkobzását, nem sikerült egységes politikai akaratot felmutatni és nem sikerült elkerülni azt, amitől elvileg mindenki ódzkodott: az újabb, hosszú távú közös eladósodást. A döntés a belső megosztottságból és tehetetlenségből született, ezért nem erőt, hanem gyengeséget sugároz kifelé. Az EU ráadásul végleg beismerte, hogy nincs valódi terve a háború politikai lezárására, csak finanszírozási technikái annak elnyújtására. A háborúpárti koalíció számára a csúcs így legfeljebb időnyerést jelent a következő kifizetésig. Európa Ukrajna kvázi bankjává vált, miközben egy olyan konfliktusba sodródik, amelynek kimenetelét semmilyen módon nem képes befolyásolni. Ahogyan egy uniós diplomata tömören és lehangoltan megfogalmazta: „Az Európai Bizottság egy szörnyet hozott létre – az pedig elkezdte felfalni őt.”
***
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán
