Thomas Fazi írásának központi állítása, hogy egy esetleges formális béke az orosz–ukrán háborúban nem feltétlenül jelentené a konfliktus lezárását. A szerző szerint a fegyveres összecsapások megszűnése után a háború más formában folytatódhat. 

Thomas Fazi olasz–brit politikai elemző és publicista, több geopolitikai és politikai gazdaságtani témájú könyv szerzője, aki rendszeresen fogalmaz meg kritikus álláspontot a nyugati kül- és biztonságpolitika, a NATO szerepe, valamint az európai stratégiai autonómia hiánya kapcsán. 

Fazi ebben az írásában egy elhúzódó, alacsony intenzitású hibrid konfliktusról ír, amelyben a katonai eszközök mellett politikai, információs és titkosszolgálati módszerek kapnak szerepet. A béke így inkább technikai állapotváltás lenne, mint valódi politikai rendezés. 

Külön hangsúlyt helyez az ukrán ultranacionalista fegyveres és félkatonai csoportokra, amelyek szerinte nem érdekeltek egy kompromisszumos békében. Ezek az erők ugyanis egy megállapodást a saját vereségükként értelmeznének, ami belpolitikai instabilitást, radikalizálódást és akár újabb erőszakhullámokat válthat ki Ukrajnán belül. A szerző úgy véli, hogy

ezek a csoportok a háború után is képesek lehetnek fegyveres vagy féllegális műveletekre, például szabotázsra, provokációkra vagy kibertámadásokra. 

Ehhez pedig a nyugati, különösen az európai politikai és katonai környezet is kedvező hátteret biztosíthat. A NATO és több európai állam stratégiai érdeke nem feltétlenül a gyors és tartós béke, inkább Oroszország hosszú távú gyengítése – olvasható a cikkben. Ebben a logikában Ukrajna nem lezárt konfliktus, hanem folyamatos nyomásgyakorlási eszköz maradna, még akkor is, ha a harcok megszűnnek. 

A szakértő végkövetkeztetése szerint Európa ezzel a saját biztonságát is kockáztatja, hiszen a tartós feszültség, a militarizált gondolkodás és a hibrid eszközök normalizálása egy instabil, konfliktusokra épülő biztonsági állapotot konzerválhat a kontinensen. 

Vagyis valódi béke csak úgy képzelhető el, ha a felek nemcsak a harcokat, hanem a háborús logikát is lezárják

– ennek azonban jelenleg sem Ukrajnában, sem a nyugati politikai közegben nem látszanak az egyértelmű feltételei. 

Miért lehetne ez kellemetlen Magyarország számára? 

Ha a nyílt fronthelyzet helyett egy elhúzódó, „hibrid” konfliktus állandósulna a térségben, az Magyarország számára azért kedvezőtlen, mert a kiszámíthatóság helyett állandósítja a régiós kockázatokat. A hibrid műveletek (szabotázs, kibertámadások, információs műveletek) általában nem a frontvonalon, hanem a hátországok sebezhető pontjain zajlanak: az energia-, a közlekedési és távközlési infrastruktúrában, a pénzügyi rendszerekben, a kritikus ellátási láncokban. Egy ilyen környezet a befektetői bizalmat, a biztosítási költségeket, a logisztikai útvonalakat és a növekedési kilátásokat is rontja – miközben a kockázatok kezelése (kiberbiztonság, elhárítás, védelem) tartósan megnöveli az állam működését. 

Politikai-stratégiai értelemben egy „béke utáni” hibrid konfliktus kétirányú nyomást is jelenthet. Egyfelől erősödhet a szövetségi elvárás a katonai-költségvetési terhek növelésére és a keményebb biztonságpolitikai pozíciókra, másfelől Magyarország földrajzi közelsége miatt közvetlenebbül találkozhat menekültügyi, határ- és belbiztonsági következményekkel is. Ráadásul a hibrid térben könnyebben terjednek a provokációk és a félreérthető incidensek, ami a régiót folyamatos válságkezelési üzemmódban tarthatja. Magyar szempontból ez azért különösen kellemetlen, mert a nemzeti érdek alapvetően a stabilitás, a gazdasági tér bővíthetősége és a kiszámítható szomszédságpolitika – egy elhúzódó hibrid szembenállás viszont éppen ezek ellen hat. 

Kapcsolódó: