Miközben Brüsszel utcáit december 18-án traktorok lepték el, a rendőrök pedig vízágyúkkal felfegyverkezve néztek farkasszemet a dühös gazdákkal, az Európai Tanács épületében csendes, de határozott diplomáciai dráma zajlott. Ursula von der Leyen terve, hogy még karácsony előtt tető alá hozza a 25 éve húzódó EU–Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást, zátonyra futott. A hivatalos ok az, hogy Giorgia Meloni „még nem olvasta a szöveget”, a valós azonban az, hogy Európa agráriuma fellázadt. 

Hideg zuhanyként érte az Európai Bizottságot a hír csütörtök este: hiába a hónapok óta tartó feszített tempó, a dél-amerikai országokkal (Brazília, Argentína, Paraguay, Uruguay) kötendő kereskedelmi paktum aláírását kénytelenek januárra halasztani. Bár a Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen győzelmi bejelentésre készült az év végi csúcson, a politikai realitás és a brüsszeli aszfaltot felszántó elégedetlenség közbeszólt. 

Az olasz vétó 

A halasztás közvetlen kiváltója Giorgia Meloni olasz miniszterelnök volt, aki a tárgyalóasztalnál jelezte, hogy Róma nem áll készen az aláírásra. Azzal érvelt, hogy kormánya csak a napokban kapta meg a végleges jogi szöveget, ezért több időre van szükségük annak áttekintéséhez. 

Ez a diplomáciai nyelvezet azonban senkit nem téveszt meg. Olaszország – amely hagyományosan védi saját prémium-élelmiszeriparát – hatalmas nyomás alatt áll.  

Vagyis Meloni lépése nem csupán adminisztratív kérés, hanem politikai szükségszerűség.  

Nem írhat alá egy olyan paktumot, amely ellen saját választói és gazdái éppen az ablaka alatt tüntetnek. Ezzel Olaszország csatlakozott a megállapodást nyíltan ellenző, Emmanuel Macron vezette francia–lengyel–osztrák tengelyhez, még ha egyelőre óvatosabban is fogalmaz. 

Kint az utcán nincs kegyelem 

Míg bent az öltönyös diplomaták a naptáraikat egyeztették, kint elszabadultak az indulatok. Brüsszelben megbénult a közlekedés.  

A gazdák üzenete világos:  

a Mercosur-megállapodás tisztességtelen versenyt szabadítana rájuk. 

Míg az európai termelőket szigorú zöldelőírásokkal, bürokráciával és magas költségekkel terhelik, addig Dél-Amerikából olyan hús, cukor és szója áraszthatja el a piacot, amelyet sokkal lazább környezetvédelmi és állatjóléti szabályok mellett állítanak elő, ráadásul a vámok eltörlése vagy jelentős csökkentése az olcsó import dömpingjét jelenti, ami csődbe viheti a kisebb európai gazdaságokat. 

A helyzet paradoxona, hogy az EU vezetése egyszerre akar globális klímabajnok lenni és szabadkereskedelmi óriás. A kettő azonban üti egymást. Ha kiszervezik az élelmiszer-termelést oda, ahol olcsóbb, de környezetszennyezőbb, azzal nem menthetik meg a bolygót, csak tönkreteszik a saját termelőiket. 

Mikor az érdekek egymásnak feszülnek 

A háttérben egy klasszikus európai érdekellentét feszül: Németország mindenáron aláírná a megállapodást, mivel az autóiparának és gépgyártásának égető szüksége van a dél-amerikai piacokra és nyersanyagokra, hogy kompenzálja a kínai kereslet csökkenését. Spanyolország szintén támogatja, méghozzá a történelmi és gazdasági kapcsolatai miatt. 

 

Ezzel szemben áll a francia vezetésű blokk, kiegészülve Lengyelországgal, hiszen számukra az agrárium nemzetbiztonsági és szociális kérdés. A Bizottság abban bízott, hogy sikerül megkerülni a teljes konszenzust igénylő szavazást, és a megállapodást két részre bontva (kereskedelmi és politikai) többségi szavazással átnyomni. A januári halasztás azonban jelzi, hogy a politikai ár túl magas lett. 

A 25 éve tárgyalt Mercosur-egyezmény soha nem volt még ilyen közel a célhoz, ahogy talán soha nem volt még ekkora veszélyben sem. Januárban eldől, hogy Brüsszel az autógyárak lobbistáinak vagy a vidéki Európa hangjának enged-e. Egyelőre a traktorok nyertek egy hónapot. 

Fotó: Dreamstime 

Kapcsolódó: