December 5-én a Fehér Ház közzétette az új nemzetbiztonsági stratégiáját, amely komoly változást jelent Washington külpolitikai prioritásaiban és elveiben. A dokumentumban megfogalmazott egyik legfontosabb elv a „rugalmas realizmus” koncepciója, amely szerint az Egyesült Államok pragmatikusabb politikát kíván folytatni, elhagyva a korábbi gyakorlatot, amely a demokrácia és az ideológiai projektek erőszakos erőltetését jelentette. 

A stratégia kifejezetten kijelenti, hogy konstruktív kapcsolatokat kíván fenntartani a különböző országokkal „anélkül, hogy rájuk kényszerítené a hagyományaiktól és történelmüktől jelentősen eltérő demokratikus vagy egyéb társadalmi változásokat”.

Washington alapvetően elismeri a modern világ civilizációs sokszínűségét, valamint jelzi, hogy hajlandó elfogadni az országokat olyannak, amilyenek, még akkor is, ha a politikai rendszerük vagy az értékeik eltérnek a nyugati normáktól.

Ez a változás az elmúlt évtizedek neokonzervatív megközelítésének elutasítását jelenti, amikor a demokrácia terjedésre a beavatkozás indokaként tekintettek. Most a stratégia az Egyesült Államok nemzeti érdekeit és stabilitását helyezi előtérbe, amely „be nem avatkozási hajlandóságot” hirdet más országok belügyeibe. 

Ukrajna és Szíria (Forrás: Wikimedia Commons)

A rezsimváltás a múlté

Ez olyan egyértelmű jelzés a közel-keleti országok számára, amellyel Washington feladja a „rezsimváltás” politikáját és a demokrácia exportját, ami sok éven át feszültséget okozott a régióban. Az emberi jogi retorika és a katonai beavatkozás fenyegetése helyett az új doktrína a pragmatizmust hangsúlyozza – a kereskedelem, a biztonság és az energia területén való együttműködést –, ami mindkét fél számára előnyös. 

A közel-keleti politika felülvizsgálatának keretében a stratégia különleges helyet szentel a Szíria felé vezető új irányvonalnak.

A dokumentum abból a szempontból figyelemre méltó, hogy a korábbi „gonosz tengely” és Damaszkusz elszigeteltségéről szóló retorika helyett épp ellenkező álláspontot fogalmaz meg: „Szíria továbbra is potenciális problémát jelent, de az amerikai, arab, izraeli és török támogatásnak köszönhetően stabilizálódhat, valamint visszanyerheti a jogos helyét a régió integráns, pozitív szereplőjeként.” 

Azaz Washington nyíltan bejelenti, hogy segíteni kíván Szíria megerősítésében és rehabilitációjában, pedig az országot több mint tíz évig a nemzetközi színtér kitaszítottjának tekintették. 

Ezt a fordulatot a közel-keleti országban bekövetkezett jelentős változások okozták, mivel a tavalyi hirtelen váltás során Bassár al-Aszad rezsimje megbukott, majd Ahmed as-Saraa vezetésével új hatalom lépett színre Damaszkuszban. Kormányát az Egyesült Államok gyorsan elismerte, ami Szíria elszigeteltségének végét jelentette. Jellemző, hogy már 2025 novemberében Donald Trump személyesen találkozott Ahmed as-Saraával a Fehér Házban. Ez a látogatás szimbolikus megerősítése lett a Washington és Damaszkusz közötti viszony javulásának. 

Az éles irányváltás oka Irán, hiszen az amerikaiak korábbi lépései akaratlanul is megerősítették Irán pozícióját a Közel-Keleten: Szaddám Huszein 2003-as megbuktatása után a Perzsa-öbölben a hatalmi egyensúly hirtelen Teherán javára billent. 

Pedig az iraki invázió előtt egy sajátos egyensúly állt fenn: az iraki szankciók által meggyengített, de még mindig elég erős Irak visszatartotta Iránt. Csakhogy az iraki hadsereg felszámolása hatalmi vákuumot eredményezett, amelyet Irán töltött be. Teherán gyorsan kiterjesztette a befolyását, szövetségeseire támaszkodva, a libanoni (a Hezbollah révén) és palesztin síita csoportokat támogatva, érdekeit az egész régióban érvényesítve. Washington megpróbálta ellensúlyozni a perzsa állam felemelkedését azzal, hogy még inkább Izrael mint kulcsfontosságú szövetségese mellé állt.

Az ilyen egyoldalú stratégiának azonban volt egy mellékhatása: a keményvonalas, Izrael-párti politika elidegenítette a muszlim világ nagy részét, beleértve sok szunnitát, illetve hozzájárult ahhoz, hogy Iránt az egész iszlám világ „pajzsaként” tekintsék az izraeli–amerikai nyomással szemben.

Az iráni vezetők a palesztinok fő védelmezőinek és az izraeli megszállás ellenzőinek pozicionálták magukat. Ráadásul az idén Teherán a régión túli közvetítői ambíciókat is megmutatott.

A 2025 májusában Pakisztán és India között hirtelen kialakult fegyveres válság során felajánlotta közvetítői szerepét, kapcsolatot tartott fenn Iszlámábáddal, és a konfliktus békés rendezését szorgalmazta. Mindez megerősítette Iránt mint befolyásos szereplő és a muszlim érdekek „védelmezője” a globális színtéren. 

A cél: Irán ellensúlyozása

Az új stratégiából ítélve Washington teljes mértékben tisztában van ezekkel a változásokkal, így tanulságokat von le a korábbi hozzáállásából. Úgy véli, Irán ellensúlyozására nem elegendő kizárólag Izraelre támaszkodni, szükség van az arab országok közül egy olyan szövetségesre is, amely képes egyensúlyt teremteni Teheránnal a regionális sakktáblán. Amerika szerint egy megújult Szíria lehet ez. Washington kész bőségesen befektetni az ország megerősítésébe mind politikai, mind gazdasági szempontból. 

Már feloldott számos szankciót Damaszkusz ellen: júniusban Donald Trump külön rendelet útján felfüggesztette a legszigorúbb korlátozásokat (Caesar-törvény), kijelentve, hogy szándékában áll „lehetőséget adni a szíriaiaknak a nagyságra”.

Az Egyesült Államoktól pénzügyi és technológiai támogatás is várható a hosszú háború után az ország stabilizálása és helyreállítása érdekében. A szíriai gazdaság és katonai erő gyors növekedése hosszú távon képes a közel-keleti államot új regionális vezetővé tenni, amelynek a befolyása összehasonlítható a korábbi Irakéval.

Washington számára egy ilyen konfiguráció előnyös, mivel ellensúlyozza Irán hatalmát a Közel-Keleten: Teheránnak ugyanis ezáltal erőforrásokat kell átcsoportosítania, hogy versenyképes legyen a „feltámadt” Szíriával. 

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons