Dolgozni akarsz vagy bonszait nyesegetsz? – makronom.eu
2026. szeptember 11., péntek

Dolgozni akarsz vagy bonszait nyesegetsz?

Elon Musk ismét bedobta kedvenc jövővízióját, amelyben a munka nemhogy kevesebb lesz, hanem teljesen értelmét veszti. A techmilliárdos szerint tíz-húsz éven belül a meló opcionálissá válik, mert általános jólét tartja majd életben az emberiséget. És persze a mesterséges intelligencia.

„A mesterséges intelligencia és a robotika fejlődése eljuttat minket arra a pontra, ahol a munka opcionális lesz” – mondja a Tesla milliárdos vezérigazgatója, hozzátéve, hogy erre húsz éven belül sor is kerül.

A ChatGPT-hez hasonló technológiák már most is csökkentik a fárasztó, időrabló feladatok terhét, kezdésnek elsősorban az adminisztratív területeken. Becslések szerint 2029-re a mesterséges intelligencia akár heti 12 munkaórát is megtakaríthat. Sok vállalatnál már bevezették vagy fontolgatják a négynapos munkahét bevezetését, Musk szerint azonban két évtizeden belül a nullnapos munkahét lesz a nyerő, amely egy olyan társadalmat vetít előre, ahol a munka kizárólag személyes döntés, nem pedig az anyagiak függvénye. A világ leggazdagabb embere szerint a fizetett munkanélküliség a térképeket is át fogja rajzolni, ha ugyanis nem kell dolgozni, akkor az sem lesz többé szempont, hogy hol élünk.

A kollégák bólintanak

Bár Musk jóslata most talán túlzónak tűnik, nem ő az első techvezér, aki olyan jövőről beszél, ahol már nem létezik az ötnapos munkahét. Bill Gates, a Microsoft alapítója szerint, ha az MI eljut arra a pontra, hogy szinte mindent automatizálni lehet, a termelékenység növekedése miatt a munkáltatók kevesebb mint egy évtizeden belül bevezethetik a kétnapos munkahetet. Hasonlóan vélekedik Eric Yuan, a Zoom vezérigazgatója, aki szerint már nagyon közel van a háromnapos munkahét korszaka.

Állításaikhoz csatlakozott egy újabb nagyágyú. Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója óvatosabban fogalmazott, úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia gyors elterjedése belátható időn belül egy általános, négynapos munkahétre való áttérést hoz. Hozzátette azonban: a rövidebb munkahetek nem jelentik automatikusan azt, hogy kevesebb munka lesz. Az MI-robbanás ugyanis új projektek és területek milliói számára biztosít majd szabad utat, az embereket valójában elfoglaltabbá, nem pedig szabadabbá téve.

***

Kapcsolódó:


Fotó: Wiki

Posztok hasonló témában

Hét ábrája

Partnereink