Az Egyesült Államokban tízből több mint három fiatal felnőtt elhagyta azt a vallást, amelyben nevelkedett – derül ki a Pew Research Center elemzéséből. Bár a vallásváltás és a vallástól való eltávolodás számottevő jelenség, a többség (56 százalék) ma is gyakorolja az eredeti vallását, míg 9 százalék nem kötődik egyik valláshoz sem. 

A kutatás szerint azok, akik megmaradnak gyermekkori vallásuknál, elsősorban hitbéli okokra hivatkoznak, közülük közel kétharmadnyian fogadják el a vallásuk tanításait, és hitük kielégíti a spirituális igényeiket. Ugyanakkor a közösséghez való tartozás, a hagyományok vagy a megszokás jóval kisebb szerepet játszik ebben a döntésben. 

A különböző vallási csoportok eltérő hangsúlyokat mutatnak: a protestánsoknál például a tanításokba vetett hit a legerősebb megtartó erő, míg a katolikusok inkább a lelki szükségletek kielégítését emelik ki. Az amerikai zsidók esetében a hagyományok és a közösség iránti kötődés a legfontosabb ok a vallási identitás megőrzésére. 

Azok, akik elhagyták a gyermekkori vallásukat, a leggyakrabban azt mondják, hogy egyszerűen már nem hittek a tanításokban, a vallás elvesztette a jelentőségét az életükben, vagy fokozatosan eltávolodtak tőle. Körülbelül minden harmadik válaszadó szerint a vallás társadalmi-politikai állásfoglalásai vagy az egyházi botrányok is hozzájárultak a döntéshez. 

Fontos különbség van azok között, akik más vallásra tértek át, illetve akik vallás nélküliek tartják magukat. Az előbbiek gyakran egy új hithez való személyes elhívást említenek, míg az utóbbiak inkább a tanítások elutasítását és a vallásnak az életükből való kikopását hangsúlyozzák. A vallási kötődés nélkül élők többsége úgy véli, hogy anélkül is lehet erkölcsös életet élni, emellett sok vallási tanítást megkérdőjeleznek vagy úgy gondolják, hogy az intézményes vallás nem szükséges nekik a spiritualitáshoz. 

A kutatás szerint elsősorban gyermekkori tapasztalat lehet döntő: akik kellemesebb vallási élményekkel nőttek fel, nagy eséllyel hívők maradnak, míg azok, akik rossz élményeket szereztek, jóval gyakoribb a vallástól való teljes eltávolodás. A vallásváltásra jellemzően fiatalkorban kerül sor: az így döntők 85 százaléka már 30 éves kora előtt megváltoztatja a vallási identitását.Mindezek mellett politikai és generációs különbségek is kirajzolódnak: a republikánusok nagyobb arányban maradnak meg a gyermekkori vallásuknál, míg a fiatalabb generációk körében jóval gyakoribb a vallástalanság. Összességében az USA-ban a vallás továbbra is sokak számára ad identitást és értelmet, ugyanakkor egyre többen döntenek úgy, hogy hit nélkül keresik az életük irányát. 

Európába is átgyűrűzhet 

Az amerikai adatok európai jelentősége az, hogy a vallási hanyatlás nem lineáris, és ez a folyamat valahol megállhat. Az, hogy az amerikaiak 56 százaléka megtartja a gyermekkori vallását, és hogy ez az arány a 2014-es mérés óta érdemben nem csökkent, arra utal, hogy a szekularizáció üteme megállt, sőt a vallásosak arányának stabilizálódásával strukturális egyensúly alakult ki. Ez stratégiai szempontból azért fontos jelzés Európa számára, mert az Egyesült Államok társadalmi-kulturális trendjei ha késleltetve is, de megjelennek a kontinensünkön.  

Ha Európában is megáll a vallásosak számának csökkenése, az átalakíthatja a politikai erőteret: a vallás ugyanis itt nem elsősorban hitbéli, hanem identitás- és közösségszervező tényező, amely kulturális stabilitást, normarendszert és politikailag mozgósítható társadalmi tartalékot jelent. Ez különösen a néppárti centrumtól jobbra álló patrióta politikai erőknek kedvez, hiszen a programjaikban hangsúlyos a vallási-kulturális kontinuitás, a hagyomány és a közösségi rend. Nem véletlen, hogy ezek a pártok Európa számos országában vezetik a felméréseket, vagy választási győzelmet arattak.  

Magyarország esetében a párhuzam még közvetlenebb. A hazai politikai modell tudatosan épít a keresztény kultúra megtartására, ám nem teológiai, hanem identitáspolitikai értelemben. Az amerikai stabilizáció alapján ez a stratégia nem egy hanyatló társadalmi bázisra épül, hanem egy olyan kulturális „kemény magra”, amely hosszabb távon is fennmaradhat. Ha a vallásos vagy kulturálisan a valláshoz kötődők aránya Európában sem csökken tovább jelentősen, az legitimációt és utánpótlást biztosíthat a nemzeti-konzervatív politikáknak, különösen a migráció, a kulturális szuverenitás és az állam–társadalom viszonyának kérdésében.  

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons