Mivel Brüsszel elvetette a belső égésűek 2035-ös kitiltását, azt várnánk, hogy az egész autóipar majd kicsattan az örömtől. Ezzel szemben több gyártó is csalódott.
Pedig a brüsszeli visszakozás a számok tükrében logikus lépésnek tűnik: az elektromos autók iránti kereslet stagnál, a kínai konkurencia fojtogató, az európai vásárlóerő pedig nem bírja el a drága technológiát. Ám a hirtelen hátraarc a legrosszabbkor jött azoknak a gyártóknak, amelyek komolyan vették a tervezetet.
2035 csapdája
A legélesebb reakciókat éppen azoktól a cégcsoportoktól látjuk, amelyek a leggyorsabban akartak megfelelni a brüsszeli víziónak. A Stellantis (amely magában foglalja a PSA-t, az Opelt és a Fiat csoportot is) az elmúlt években véresen komoly szerkezeti átalakításokat hajtott végre. Gyárakat alakított át, motorfejlesztő részlegeket épített le és hatalmas összegeket ölt az akkumulátorgyártásba.
Carlos Tavares korábbi vezérigazgató már az EU-s tiltással szembeni ellenállás kialakulása idején kritizálta azokat a gyártókat, amelyek lobbiztak a 2035-ös dátum ellen:
Mindenki régóta ismerte a szabályokat, mindenkinek volt ideje felkészülni, úgyhogy most itt az ideje versenyezni.
A Ford is hasonlóan járt, úgy számolt, hogy felesleges pénzt fordítani a belső égésű motorok fejlesztésére, ha 2035-től úgyis tilos lesz azokat árulni. Helyettük drága amerikai technológiára és a VW-vel közös elektromos platformra építkeztek.
A politikai fordulat tehát versenyhátrányba hozhatja azokat az európai gyártókat, amelyek követték az utasításokat, miközben a mostani döntés helyzeti előnybe hozhatja a technológiailag konzervatívabb stratégiát követőket.
Amíg a BMW nevet, a VW szédeleg
A brüsszeli „fegyverletétel” talán a BMW-nek jelenti a legnagyobb elégtételt, mivel végig kitartott a technológiai nyitottság mellett, vagyis nem volt hajlandó dátumot kitűzni a belső égésű motorok kivezetésére. Oliver Zipse vezérigazgató stratégiája, miszerint fejleszteni kell a benzinmotort, de ezzel párhuzamosan a hidrogén- és az elektromos hajtást is, jelen helyzetben előrelátónak tűnik a pánikszerűen kapkodó versenytársaihoz képest.
Ezzel szemben a Volkswagen csoport helyzete a politikaileg és gazdaságilag is bizonytalan.
A wolfsburgi óriás történelmi válsággal, gyárbezárásokkal és elbocsátásokkal küzd.
Bár rövid távon a lazítás segíthet nekik elkerülni a CO2-kvótákat, hosszú távon a stratégiai irányvesztés lenne számukra a legrosszabb forgatókönyv. Ha a 2035-ös dátum mégsem jelenti a belső égésűek kivezetését, akkor kérdésessé válik a teljes, tisztán elektromos platformra épített jövőképük.
Az ipari öngyilkosság receptje
A gyártók félelme nem alaptalan, mivel az autóipar ciklusai 5-7 évesek.
Amit ma terveznek, az 2030-ra kerül az utakra.
Ha pedig a szabályozó hatóság kétévente gyökeresen megváltoztatja a játékszabályokat, az lehetetlenné teszi a tervezést.
A legnagyobb veszély a kettős beruházási kényszer. Ha a belső égésű motorok mégsem tűnnek el 2035-ben, a gyártóknak, hogy megfeleljenek a környezetvédelmi normáknak, be kell fektetniük a hagyományos technológia frissítésére, miközben folytatniuk kell az elektromos fejlesztéseket is, hogy tartsák a lépést BYD-vel és a Teslával. Ez a kettős teher pedig éppen azokat a forrásokat emésztheti fel, amelyek a versenyképesség visszaszerzéséhez kellenének.
2035 kivégzése tehát rövid távon politikai feszültséget oldhat, és a vásárlóknak is előnyös, de az autógyártóknál káoszt teremtett.
A bizonytalanság pedig rosszabb, mint a szigorú szabályzás.
A 2035-ös céldátum eltörlése után most mindenki csak találgat, hogy vajon mi lesz a következő ötlet, amiért eurómilliárdokat kell kidobni az ablakon.
Fotó: Dreamstime
Kapcsolódó:
