Magyar idő szerint a ma reggeli órákban Washington offenzívát kezdett Venezuela fővárosa, Caracas ellen, és a Fehér Ház állítása szerint az amerikai erők elit egysége sikeresen elfogta Nicolas Maduro elnököt és feleségét, Cilia Adela Flores de Madurót – utóbbi egyébként egy évtizede a Nemzeti Közgyűlés képviselője –, majd az Egyesült Államokba szállították őket, ahol bíróság előtti kihallgatásukra kerülhet sor. 

Maduro 2013-ban lett Venezuela elnöke, a baloldali populista Hugo Chávez halála után. Maduro Chávez régi szövetségese, tanítványa volt, és korábban szakszervezeti vezetőként és buszsofőrként tevékenykedett. Tizenkét éves kormányzása alatt meg sem közelítette elődjét sem karizmában, sem pedig népszerűségben, mivel ténykedését mindvégig zavargások és gazdasági válságok sorozata kísérte. A mai nap ennek az időszaknak a betetőzése. 

Az eltávolított venezuelai vezető büntetőjogi felelősségre vonását megerősítette Pam Bondi amerikai főügyész. 

A mai akció előzménye, hogy Maduro ellen 2020-ban New Yorkban vádat emeltek, igaz, már 2013-as hatalomra kerülésekor is ellenállásba ütközött: az ellenzék ugyanis vitatta a választások eredményét, amit súlyosbítottak a 2017-es események, amikor ki akarta terjeszteni az elnöki hatáskörét, hogy megkerülje az akkor még az ellenzék által irányított Nemzetgyűlést. Ennek következtében zavargások törtek ki. Egy évvel később, 2018-ban ismét választást nyert, további hat évvel meghosszabbítva mandátumát, de az egész nemzetközi közösség az illegitimnek tartotta, és az ellenzékkel együtt vitatta hatalomra kerülésének jogosságát. 

Ezt követte 2024, amikor is a legtöbb exit poll ellenfele, Edmundo González Urrutia győzelmét vetítette előre, mégis Maduro maradt hatalmon – Washington és a nemzetközi közösség szerint csalással, így továbbra sem ismerték el legitim vezetőnek.

Amellett, hogy az USA Gonzálezt tartotta a választás győztesének, az elnökválasztás óta bujkáló, az idén Nobel-békedíjjal kitüntetett ellenzéki vezetőt, María Corina Machadónak támogatta.  

Miután Machadót a Maduro-kormány eltiltotta a választáson való indulástól, az amerikaiak Gonzálezt támogatták mint független elnökjelöltet. Ez azért volt komoly fegyvertény, mert így az a González lett az ellenzék vezetője, aki a mobilizációs képessége révén több ezer embert tudott az utcára vinni. A választás után ugyan tüntetések törtek ki, de mivel ezeket elfojtották, González elhagyta az országot, és Spanyolországban kapott menedékjogot – azóta is ott bujkál. 

Maduro a szomszédos Guyanával szembeni területi igények bejelentésével, valamint az ellenzékiek bebörtönzésével igyekezett elterelni a figyelmet a vitatott választásokról, a zavargásokról és a rossz gazdasági helyzetről. 

A rezsim ellen a mindenkori amerikai kormányzatok keményen felléptek, méghozzá különböző szankciók formájában, Biden menekülteket fogadott be, akiket Trump alatt kezdtek el kitoloncolni. 

Az utóbbi az első hivatali ideje alatt kábítószer-terrorizmussal vádolta Madurót, majd 2025-ben a második Trump-kormányzat fokozta a katonai és gazdasági szankciókat, emellett 50 millió dollárra emelték a nyomravezetői díjat Maduro letartóztatásához. Az utóbbi hónapokban ennél is tovább mentek, amerikai hadihajók közelítették meg Venezuelát, a Puerto Ricó-i bázison pedig mozgolódások kezdődtek. 

A Trump-kormányzat azzal vádolja Madurót és helyi szövetségeseit, hogy résztvevői a nemzetközi kábítószer-kereskedelemnek, egész pontosan a Kolumbiából származó, helyben előállított kokaint állami segítséggel juttatják el Észak-Amerikába (USA, Kanada). 

Maduro eltávolításával kapcsolatban azonban néhány dolgot érdemes leszögezni: 

• Az nyilvánvaló, hogy érdemi belső segítséggel az USA nem lett volna képes szinte ellenállás nélkül behatolni a venezuelai légtérbe, már csak azért sem, mert a dél-amerikai ország nemrég fejlett légvédelmi rendszereket kapott Oroszországtól. 

• A 12 éve fennálló Maduro-rezsimet Washington lényegében három óra alatt megbuktatta. 

• Az amerikai akciót Venezuela szövetségesei közül eddig Oroszország és Kína ítélte el, hozzájuk jó eséllyel csatlakozik Irán és Észak-Korea, esetleg még a latin-amerikai régióban erőteljes kínai–orosz befolyás alatt álló országok (Nicaragua, Kuba). A Nyugat úgy tűnik, egy az egyben felsorakozik Trump mellett, akinek vélhetően az ásványkincsek, kifejezetten pedig a venezuelai olajkészletek miatt állt érdekében a rezsimváltás. 

• Nagy kérdés, hogy mi következik most Venezuelában de jó esély van arra, hogy Maduro távozásával fegyveres összecsapások alakulnak ki az elnökhöz lojális egységek között, amihez csatlakozhatnak a drogkartellek, beleértve az ország nyugati részén aktív két kolumbiai gerillamozgalmat (FARC, ELN). A másik, hogy Washington hajlandó-e akár több tízezer amerikai csapat szárazföldi bevetését meglépni a rendteremtéshez a félidős választások előtt. 

• Egyúttal innentől bizonyos, hogy érdemes komolyan venni a novemberben publikált amerikai nemzetbiztonsági stratégiát: a Monroe-elv újrakalibrálása, vagyis hogy a nyugati féltekén az USA nem tűr meg ellenséges hatalmat, így Moszkva és Peking terjeszkedését sem a saját hátsó udvarában, feketén-fehéren szerepelt a dokumentumban (a Mexikói-öblöt sem véletlenül nevezték át Amerikai-öböllé). Ebből a szempontból Európának érdemes komolyan vennie a stratégia rá vonatkozó részeit. 

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons