Kína nem nézi jó szemmel a tajvani kormánypárt új törvénymódosítási javaslatát, amely a szigetállam függetlenségét hangsúlyozó intézkedéseket tartalmaz. Peking figyelmeztetett, hogy a Demokratikus Progresszív Párt (DPP) ötletének megvalósítása fokozza a háború kockázatát a két állam között. 

A módosítás szerint azt a szabályozást írnák át, amely a Tajvan és Kína közötti kapcsolatokról rendelkezik. A DPP javaslata értelmében ennek a „Tajvani régió és a kontinentális terület lakossága közötti kapcsolatokat szabályozó törvény” helyett a „Tajvan–Kína-kapcsolatokról szóló törvény” címet kellene viselnie. Továbbá törölnék vagy megváltoztatnák az olyan kifejezéseket, amelyek a sziget Kínához tartozására utalnak – így a „nemzeti újraegyesítés előtt” vagy a „régió” fogalmakat. 

Az 1990-es évek elején beiktatott jogszabály módosítási javaslata a beterjesztéshez szükséges törvényhozási petíciót már teljesítette, miután több mint 20 DPP-képviselő támogatta, ezzel a parlament elé kerülhet. Az elemzők azonban figyelmeztetnek, hogy a függetlenségi kormánypárt valószínűleg nem tudhat elég támogatást maga mögött a változtatás elfogadtatásához, hiszen a parlamentben az ellenzék szűk többségben van. 

Kína vagy nem Kína? 

A legnagyobb tajvani ellenzéki párt, a Kuomintang (KMT) élesen bírálta a DPP ötletét. Az elnöke, Csen Li-vun szerint a tervezettel a kormánypárt „rombolja a békét, illetve válságot és háborút szít”, és amennyiben a „szeparatista erők át merészelik lépni a vörös vonalat, a KMT az antiszecessziós törvénnyel összhangban megteszi a szükséges lépéseket”. Egy a kínai népi kongresszuson 2005-ben elfogadott rendelkezés rögzíti az „egy Kína” elvet, valamint hogy ennek értelmében a békés újraegyesítés kínai belügy. Külső beavatkozás esetén pedig megengedi, hogy Peking „nem békés eszközökhöz” folyamodjon. Ennek fényében a 2016 óta fennálló DPP-kormányt a kínai vezetés és a tajvani ellenzék szeparatista erőknek tekinti. 

A DPP már korábban is próbálkozott a kínai kapcsolatokról rendelkező törvény átalakításával. 2019-ben egy olyan kiegészítést rögzítettek, amely előírja, hogy Tajvanon népszavazást kell tartani bármilyen Kínával kötött politikai szerződés aláírása előtt. Egy évvel később a mostanihoz hasonló névváltoztatási javaslatot terjesztettek be, amelyet végül visszavontak. 

Elemzői konszenzus szerint az ilyen lépések egyértelmű jelei annak, hogy Tajvan szeretné megerősíteni és jogilag is egyre láthatóbbá tenni a függetlenségét. A törvénymódosítást benyújtó párt szerint „a javasolt változtatás egy fontos nemzetközi nyilatkozat”. Elmondása alapján ezzel szeretnénk egyértelművé tenni Tajvan „demokratikus szövetségesei” számára, hogy az ellenzék véleményével szemben  

a szigetállam társadalma nem a Kína-barát álláspontot támogatja, és nem mond le a függetlenségéről. 

A venezuelai forgatókönyv kevéssé reális Tajvan esetében 

A törvénymódosítási javaslat egy igencsak feszült időszakban érkezett. Az Egyesült Államok venezuelai művelete ugyanis sokakban aggodalmakat ébresztett azt illetően, hogy vajon az nem szolgálhat-e mintaként Kína számára Tajvannal szemben.  

Egyesek szerint az amerikai beavatkozáshoz hasonló esetek megerősítik az autoriter államokat abban, hogy a nemzetközi keretrendszert átlépő viselkedést a többi szereplő tolerálja, de legalábbis tehetetlen vele szemben. Így azokat a történtek hasonló cselekedetekre ösztönözhetik. Emellett sokan azzal érvelnek, hogy Washington elvesztette az erkölcsi fölényét ahhoz, hogy beavatkozzon Tajvan oldalán egy kínai agresszió esetén (ezt az állítás viszont könnyen cáfolható, ahogyan arra ki is térünk). 

Ugyanakkor  

Peking felelős és hiteles, a nemzetközi kereteket betartó és azokat őrző nagyhatalomnak mutatja magát, így talán váratlan volna, ha hirtelen ebből a státuszából kilépve katonai agresszióhoz folyamodna.  

Ezt erősíti a mostani eset is: a Tajvanhoz kapcsolódó kommunikációjában óvatos, az erőszakot inkább a politikai nyomásgyakorlás eszközeként helyezi kilátásba. 

Az utóbbihoz tartozik az is, hogy a venezuelaihoz hasonló művelet lebonyolításához Kínának valószínűleg nincsenek elegendő és megfelelő kapacitásai, így az kockázatos lenne. Ezért Peking továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy amíg a katonai magabiztosságához nincs meg a megfelelő hadereje, addig tartózkodik bármilyen konfliktustól, amely során közvetlen összetűzésbe keveredhet az amerikai erőkkel. 

Emellett, az USA akciója azért sem lehet egy az egyben példa Kína számára, mivel a két nagyhatalom érdekei és céljai jelentősen eltérnek. Míg Nicolás Madurót jórészt gazdaságstratégiai megfontolásból távolították el, leginkább a kőolaj miatt, és Venezuela kormányzásának kérdése nem tisztázott, addig Kínának világos célja van: hogy bekebelezze Tajvant, és saját tartományaként a központi kormányzat irányítása alá rendelje.  

Egy váratlan és agresszív katonai akció valószínűleg még inkább elidegenítené a tajvani lakosságot,  

ezért Pekingnek muszáj a lehető legóvatosabban és legkifinomultabban kezelni a kérdést, ha hosszú távon szeretne berendezkedni a szigeten.  

A venezuelai akció és egy esetleges Tajvan elleni támadás nemzetközi jogrendszerhez való viszonya is teljesen más – és itt következik a korábban jósolt cáfolat. Az USA Venezuelában a nemzetközi joggal ellentétes – de legalábbis igen megkérdőjelezhető – műveletet hajtott végre. Éppen ezért, valószínűleg akkor sem szeppenne meg, ha Kínával szemben egy olyan ügy érdekében kellene fegyvert fognia, amelyet – Venezuelával ellentétben – széles körű nemzetközi konszenzus igazol. Ezt pedig minden bizonnyal a kínaiak is pontosan tudják. 

A vádló kínai mutatóujj 

Peking a venezuelai puccsot felhasználhatja arra, hogy Washingtont a nemzetközi szabályrendszert megsértő és azt felrúgó nagyhatalomként tüntesse fel, ezt hangsúlyozva pedig egyes területeken – akár a kereskedelem vagy a technológia esetében –  

maga is „kivételezettként” cselekedjen, az amerikai példára hivatkozva.  

Hosszú távon egy erre felépített kommunikáció egy Tajvan elleni katonai lépés megalapozott és „védhető” oka is lehet, azonban erre a közeljövőben kicsi az esély. Végeredményben Hszi Csin-ping elnök nyert a venezuelai akcióval, hiszen arra hivatkozva több területen is bővítheti a mozgásterét. Ezt erősíti az is, hogy Trump gyakorlatilag utat enged a befolyási övezetek újbóli kialakításának, ami azt jelenti, hogy amíg senki nem szól bele, hogy mit csinál a saját portáján, addig ő sem fog beavatkozni mások „magánügyeibe” – persze a Tajvan elleni a katonai agresszió ezalól kivételt jelenthet. 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Microsoft Copilot