Amit Washington szankcióknak szánt, azt Peking iparpolitikai kötelezettséggé alakítja. A kínai félvezető-gyártásban a hazai eszköz már nem ajánlás, hanem feltétel, méghozzá a lehető legnyomósabb indoklással.   

Peking csendben, de annál határozottabban új szintre emelte az ország chipipari önellátását: a hatóságok egyelőre informálisan, de határozottan azt várják el, hogy a chipgyártói kapacitások bővítésekor a felhasznált új gyártóberendezések legalább fele kínai gyártmányú legyen. Vagyis azok a vállalatok, amelyek állami engedélyt kérnek új üzemek építésére vagy gyártási bővítésre, csak akkor kapják meg a jóváhagyást, ha igazolni tudják az 50 százalékos hazai hányadot. Az ennél alacsonyabb arányú pályázatok jellemzően elbuknak, legfeljebb ott van némi mozgásterük, ahol a kínai kínálat még nem képes lefedni a szükséges technológiát.  

Ennek az oka egyértelmű: az Egyesült Államok 2023-ban jelentősen szigorította az exportkorlátozásokat, megtiltva a fejlett MI-chipek és kulcsfontosságú félvezetőgyártó berendezések eladását Kínának. Bár ezek a korlátozások elsősorban a mindig aktuális csúcstechnológiás eszközökre vonatkoznak, Peking továbbment a történetben, és a teljes önellátást tűzte ki célul. Az új szabály ugyanis már olyan területeken is a hazai beszállítók felé tereli a kínai gyárakat, ahol amerikai, japán, dél-koreai vagy európai berendezések továbbra is elérhetők lennének. Vagyis olyan kényszer szülte válaszról van szó, ami tudatos iparpolitikai eszközzé vált: még akkor is a kínait kell használni, ha lenne jobb külföldi alternatíva.  

Az információk szerint a kínai hatóságok nem is fognak megállni az 50 százalékos szintnél, azt inkább csak minimumküszöbnek tekintik: hosszabb távon egyértelműen a 100 százalékos hazai gyártás a cél, kivételt ezalól csak a legfejlettebb gyártósorok képeznek, amelyekből a hazai technológia még versenyképességi hátrányban van.   

Mindez tökéletesen illeszkedik Hszi Csin-ping elnök stratégiájába, amely a félvezetőellátási láncot már nem üzleti, hanem nemzetbiztonsági kérdésként kezeli. Több ezer mérnök, kutatóintézetek, állami és magánvállalatok dolgoznak azon, hogy Kína ne csak chipet gyártson, hanem a gyártáshoz szükséges teljes eszköz- és anyagláncot is saját kézbe vegye. Vagyis az ottani kutatók már olyan, csúcstechnológiás chipek előállítására alkalmas gépek prototípusán dolgoznak, amelynek létrejöttét Washington évek óta próbálja megakadályozni. 

Korábban a kínai chipgyárak – például az SMIC – amerikai vagy japán eszközöket vásároltak, gyakorlatilag mellőzve a hazai beszállítókat. Ez 2023, a chipháborúk kirobbanása után megszűnt: nem maradt más választásuk, mint együtt dolgozni a hazai gyártókkal. Ennek egyik kézzelfogható jele, hogy tavaly az állami kötődésű szereplők 421 megrendelést adtak le hazai litográfiai gépekre és alkatrészekre, ami jól mutatja a kereslet berobbanását. 

Piacátalakítás kényszerből

Az állam nemcsak szabályozással, de pénzzel is segíti a rendszert. A hírhedt Big Fund keretében (amely célzottan, iparpolitikai logika mentén pumpál pénzt a kínai chipökoszisztémába) Peking százmilliárdos nagyságrendben önti a tőkét a félvezetőszektorba; a harmadik fázist 2024-ben indították el 344 milliárd jüanos (közel 49 milliárd dolláros) alaptőkével. Az előrelépésük különösen az egyik legösszetettebb folyamat, a chipmaratás (etching) területén látványos. A Naura Technology, Kína legnagyobb, chipgyártó berendezést előállító vállalata már teszteli saját maratóberendezéseit az SMIC egyik 7 nanométeres, csúcskategóriás gyártósorán, ami azért figyelemre méltó, mert nemrég még a 14 nanométeres szint számított áttörésnek. A gyors haladásban az érintettek szerint is kulcsszerepe van annak, hogy  

a kormányzat rákényszeríti a gyárakat a hazai eszközök használatára, ami brutális fejlesztési nyomást helyez a beszállítókra. 

Korábban ezen a területen szinte kizárólag az amerikai Lam Research és a japán Tokyo Electron dominálta a kínai piacot, most pedig ezek pozícióit fokozatosan átveszi a Naura és kisebb riválisa, az AMEC. A Naura ráadásul a memóriachip-gyártásban is kulcsszereplővé vált: képes 300-nál is többrétegű chipekhez etchingeszközöket szállítani, de saját fejlesztésű alkatrészeket is gyárt, amelyekkel pótolják a Lam Research gépeiben tönkrementeket –miután az amerikai cég a szankciók miatt már nem javíthatja és cserélheti azokat. 

A technológiai előretörést szabadalmi és pénzügyi adatok is alátámasztják. A Naura 2025-ben 779 szabadalmat nyújtott be, több mint kétszer annyit, mint 2020-ban vagy 2021-ben. Ezzel együtt a bevételek is kilőttek: a vállalat 2025 első felében 30 százalékos növekedést ért el, míg az AMEC 44 százalékost.  

Ami most történik Kínában, az nem átmeneti és ideiglenes válasz az elhibázott nyugati exporttilalmakra, hanem tudatos, kíméletlen és véglegesnek szánt piacátalakítás. A külföldi beszállítók kiszorulása az országból maga a cél, nem pedig következmény. A 50 százalékos szabály így nem kompromisszum, hanem immár kényszer nélküli állomás egy sokkal radikálisabb végállapot felé: Peking a szankciókból és a technológiai deriskingből akarja kialakítani saját versenyelőnyét, még akkor is, ha ez rövid távon drágább vagy kockázatosabb megoldásokat jelent.  

*** 

Kapcsolódó:   

Fotó: Dreamstime