Kína a teherhajókat drónindító állomásokká alakítaná át, konténerbe rejtett, moduláris, teherautókra szerelt elektromágneses katapulttal és fegyverzettel. A civil és katonai közti határ elmosása a tengeri jogtól a kereskedelmi kockázati felárakig globális hatásokat hozhat. 

Az Asia Times képei és elemzései szerint Kína a Zhongda 79 nevű közepes teherhajón egy moduláris, teherautókra szerelt elektromágneses katapultrendszert próbálhat, amely nagyobb, merev szárnyú drónok indítására alkalmas – kifutópálya nélkül, sík fedélzetről. Mindez a „hordozó” fogalmát is átalakítja, már így erre nem csupán néhány drága hadihajó lehet képes, hanem bármelyik a kereskedelmi flottából.  

A koncepció a hadsereg számára operatív előnyt jelenthet:

a kiterjedt kínai kereskedelmi flotta révén ez a megoldás nem csupán néhány hadihajóra, hanem sok civil platformra osztható szét, ami az ellenfél számára megnehezíti a cél azonosítását. 

Ráadásul mindez jóval költségkímélőbb, hiszen  a civil szállítmánytól megkülönböztethetetlen konténerekbe rejtett fegyverzet miatt több helyről is indíthatók a drónok, megváltoztatva a gondolkodást, a „kevesebb, de gyorsabb” megoldás felé.  

A Zhongda 79 teherhajót korábban konténerbe zárt rakétaindítókkal, radarokkal és közeli légvédelmi rendszerekkel is összefüggésbe hozták, ami megerősíti a konténeralapú hadviselésről szóló kínai kísérleteket. A drónindítás fedélzeti eszközökkel, kikötői konténerkezeléssel és kereskedelmi infrastruktúrával kombinálva azt a lehetőséget is felveti, hogy Kína – legalábbis részben – kevesebb távoli katonai bázissal is képes lehet „szétosztani” a figyelmét.  

A szerző több kockázati és műszaki kérdést is kihangsúlyoz: a stabilitást, az energiaigényt, valamint azt, hogy semmi sem utal a drónok visszafogására/leszállítására, vagyis ezek egyszeri csapásmérő eszközök. A kereskedelmi hajók lassabbak és sérülékenyebbek, mint a hadihajók, sőt, ha fegyverhordozóvá alakítják, az kiesik a kereskedelmi kapacitásból, ami válságban az egész világgazdasági forgalmat ronthajta.  

Mindennek a legfontosabb üzenete az, hogy

a harci képesség többé nem egy könnyebben felismerhető hadihajóhoz kötődik, hanem civilnek tűnő eszközökön is megjelenhet, ami egyszerre nehezíti meg a felderítést és feszegeti a tengeri jogi kereteket.  

Ennek a puszta lehetősége is arra kényszerítheti az USA-t és szövetségeseit, hogy a válságkezelésben a legrosszabb forgatókönyvekből kiinduló, túlzottan óvatos stratégiát kövessenek (szűrés, ellenőrzés, biztosítási felárak, új kikötői eljárások).  

Ez egy olyan háború, amelynek a költségeit mi is fizethetjük 

Mindebből az következik, hogy a tengeri „szürkezóna” következő lépcsője nem feltétlenül a nyílt összecsapás, hanem a bizonytalanság fenntartása. Amennyiben bármely teherhajó fegyverplatform lehet, akkor a szállítmányozás, a kikötőüzemeltetés, a biztosítás és a tengeri jog érvényesítése magasabb kockázati prémiumot árazhat be. Ez pedig nehézségeket okozhat az ellátási láncokban (késés, ellenőrzés, új szűrési protokollok), miközben a döntéshozókra folyamatos nyomást helyez: vagy vállalják a kockázatot, vagy eszkalációs jellegű lépésekkel (szigorúbb ellenőrzések, korlátozások) próbálják csökkenteni azt. Vagyis a hadihajóktól függetlenített harci képesség a hadviselés és a kereskedelem határának elmosásával gyengíti a klasszikus elrettentés kiszámíthatóságát és növeli a félreértésből eredő krízisek esélyét.  

Magyarország számára a kockázat nem katonai, hanem világgazdasági: a tengeri szállítás drágulása és bizonytalansága (ellenőrzések, biztosítás, késések) közvetve megdrágíthatja az importált alkatrészeket és nyersanyagokat, ezzel növelve a készletezési kényszert az exportorientált iparágakban. Mivel pedig a tajvani térség körüli bizonytalanság bármikor fegyveres konfliktusba fordulhat, már maga ez a lehetőség is megdrágíthatja a világkereskedelmet – egy nyitott, integrált gazdaságban pedig ez gyorsan átgyűrűzhet a vállalatok tervezésébe és az árképzésébe. 

Kapcsolódó: