Donald Trump továbbra sem tesz le arról, hogy az Egyesült Államok megszerezze Grönlandot, azzal a céllal, hogy megakadályozza annak jövőbeli orosz vagy kínai megszállását. 

Mindezt annak ellenére tenné, hogy egy 1951-es megállapodás értelmében katonai bázisa van a szigeten, ám jelenleg az ilyen megállapodásokat már nem tartja elegendőek az 57 ezer lakosú, Dániához tartozó autonóm terület védelméhez. Az amerikai elnök és a Fehér Ház tisztviselői különböző terveket vitattak meg Grönland ellenőrzés alá vonására, beleértve a hadsereg bevetését és egyszeri kifizetéseket az ott élőknek, hogy meggyőzzék őket a Dániától való elszakadásról és az Egyesült Államokhoz való csatlakozásról. 

A koppenhágai és az európai vezetők az elmúlt napokban megvetően reagáltak Trump és a Fehér Ház tisztviselőinek nyilatkozataira, amelyekben a Grönlandra vonatkozó jogaikat hangoztatták, méghozzá leginkább azért, mert az Egyesült Államok és Dánia NATO-szövetségesek, amelyeket kölcsönös védelmi megállapodás köt össze. 

Sőt, Franciaország, Németország, Olaszország, Lengyelország, Spanyolország, Nagy-Britannia és Dánia közös nyilatkozatot is kiadott, amelyben kijelentették, hogy csak Grönland és Dánia dönthet a két ország közötti kapcsolatokról. 

Trump fenyegetései európai szolidaritási hullámot váltottak ki, a válság azonban egy kényelmetlen valóságot tárt fel: Dánia támogatókat gyűjt egy olyan terület védelmére, amelynek a lakossága függetlenségre törekszik, és amelynek a legnagyobb ellenzéki pártja megkerülné Koppenhágát, hogy közvetlenül Washingtonnal tárgyaljon. 

Grönland stratégiai jelentősége 

Dánia nem engedheti el Grönlandot, amely számára geopolitikai jelentőségű az Északi-sarkvidéken, hiszen a sziget stratégiailag fontos helyen fekszik Európa és Észak-Amerika között, nem beszélve az oda telepített amerikai ballisztikus rakétavédelmi rendszerről. 

Persze az is elképzelhető, hogy az erőfeszítései hiábavalók lesznek, ha a grönlandiak a függetlenséget választják, vagy saját megállapodást kötnek Washingtonnal. 

Grönland további sorsa a dán nemzeti érdekeken is túlmutat: az európai szövetségesek nemcsak szolidaritásból álltak Dánia mellé, hanem azért is, mert a sziget feladása veszélyes precedenst teremthet, és más hatalmakat is arra ösztönözhetne, hogy területi igényeket támasztanak kisebb nemzetekkel szemben, felborítva ezzel az 1945 utáni világrendet. 

A „grönlandi kártya” 

A Trump-kormányzat szerint a szigettel kapcsolatban egyelőre minden lehetőség nyitott, beleértve a terület megvásárlását vagy katonai úton való elfoglalását. 

A hidegháború idején Grönland stratégiai elhelyezkedése miatt Dániának rendkívüli befolyása volt, ezáltal alacsonyabb védelmi kiadások terhelték, mint amit egy NATO-szövetségestől elvártak. Ezt az eljárást a koppenhágai egyetem katonai tanulmányok központjának 2017-es jelentése „ grönlandi kártyának” nevezte. 

A sziget önrendelkezési törekvései azonban már 1979 óta napirenden vannak, amikor a volt gyarmat nagyobb autonómiát és saját parlamentet kapott. Egy 2009-es megállapodás pedig elismerte a grönlandiak függetlenséghez való jogát, ha úgy döntenek. Bár mindegyik ottani párt azt állítja, hogy függetlenséget akar, abban nem értenek egyet, hogy hogyan és mikor érjék el azt. 

Trump nyomása felgyorsította ezt a már elindult folyamatot, arra kényszerítve Koppenhágát, hogy politikai tőkét és jelentős összegeket fordítson a szigettel való, egyre bizonytalanabb kimenetelű kapcsolatára. 

A pénzügyi terhelés 

Koppenhága évente körülbelül 4,3 milliárd dán koronát (610 millió dollárt) juttat Grönland gazdaságának, amely ennek ellenére 2025-ben mindössze 0,2 százalékos GDP-növekedéssel szinte stagnál. A központi bank becslése szerint a finanszírozási hiány mértéke 800 millió dán korona. Dánia fedezi a rendőrség, az igazságszolgáltatás és a védelem költségeit is, így ezeknek az éves kiadásai közel 1 milliárd dollárra rúgnak. 

Ezenkívül Koppenhága tavaly 42 milliárd dán koronás (6,54 milliárd dollárok) Arktisz-védelmi csomagot jelentett be, válaszul az Egyesült Államok azon kritikájára, miszerint Dánia nem tesz eleget Grönland védelméért. 

Bár ezek a számok beszédesek, egyes szakértők elutasítják a két ország közötti kapcsolat kizárólag üzleti szempontú megközelítését, hivatkozva Dánia nemzetközi jog szerinti jogi és erkölcsi kötelezettségeire, valamint a több évszázados közös történelemre. 

Nehéz egyensúlyozás 

Jelenleg Dániának nincs más választása, mint kitartani a diplomáciai hitelességének megőrzése érdekében, de ezzel kockáztatja az Egyesült Államokkal való kapcsolatát egy olyan időszakban, amikor Oroszország egyre nagyobb fenyegetést jelent, nem beszélve arról, hogy a nyugati országok számára nem előnyös, ha rossz viszonyt ápolnak az USA-val. 

Dániában az idén választások lesznek, és ezekben korábban Grönland nem volt fő téma. A sziget jelentőségét azonban megnöveli, hogy bár a belseje többnyire gleccserekkel borított, a partvidéken több ásványi nyersanyag kitermelésére is lehetőség van. 

De még ha azt feltételezzük is, hogy Dánia eladná a szigetet, az erről szóló diskurzus olyan kérdésekbe ütközne, mint hogy miként lehetne egyáltalán meghatározni Grönland árát. A valós értékre vonatkozó történelmi referenciaértékek keresése is nehézségekbe ütközik. Bár 1946-ban az Egyesült Államok felajánlotta, hogy 100 millió dollárért megvásárolja Dániától a szigetet, azt akkor elutasították. 

Mai árfolyamon ez körülbelül 1,6 milliárd dollárnak felel meg, de ez az eleve csekély összeg nem használható alapként, mivel az azóta eltelt nyolc évtized alatt mind az amerikai, mind a dán gazdaság hatalmas növekedést ért el, vagyis nem tükrözi Grönland és erőforrásainak jelenlegi relatív értékét. 

Az USA 1803-as 15 millió dolláros Louisiana-vásárlása és 1867-es 7,2 millió dolláros alaszkai akvizíciója szintén nem használható precedens. 

Ezeknél ugyanis mind Franciaország, mind Oroszország e területek eladásáról döntött. Bár egyértelmű, hogy az említett összegek a mai értékükön sokkal magasabbak lennének, az, hogy mennyivel, attól függ, hogy mennyiben vesszük figyelembe az olyan változókat, mint az infláció, a földárak emelkedése és a helyi gazdaságok növekedése. 

A dán központi bank Grönland GDP-jét 2023-ban mindössze 3,6 milliárd dollárra becsülte, ami körülbelül tizede a kisebb sarkvidéki szomszédja, Izland nemzeti jövedelmének. Még ha ez lenne is az értékelés kiindulópontja, milyen szorzót használnának az ár meghatározásához? 

Hiszen ehhez hozzá kellene venni azt is, hogy a dán támogatások Grönland állami költségvetésének körülbelül felét fedezik, finanszírozzák a kórházakat és az iskolákat, illetve működtetik az infrastruktúráját. 

Bár Trump tagadta, hogy az Egyesült Államok szemet vetett Grönland több száz milliárd dollár értékű ásványi és energiaforrásaira, a kormányzat tárgyalásokat folytatott a Critical Metals Corp részesedésének megvásárlásáról, amely cég a legnagyobb ritkaföldfémprojekt megvalósítását tűzte ki célul. 

Még nem végezték el teljeskörűen az egész szigetre vonatkozó geológiai vizsgálatokat, de egy 2023-as felmérés szerint az Európai Bizottság által kritikusnak minősített 34 ásványi anyagból 25 megtalálható ott. 

Nem véletlen, hogy a bányászati és energiaipari vállalatok régóta figyelik a világ különböző részein található erőforrásokat. Csakhogy ebben az esetben legalább két bonyolult kérdés merül fel. 

Először is, Grönlandon környezetvédelmi okokból tilos az olaj és a földgáz kitermelése, valamint a bányászati szektor fejlesztését bürokratikus akadályok és a bennszülött népek ellenállása gátolja. Másodszor, a bányászati és energetikai megállapodásokban nics benne a nemzeti szuverenitás átruházása – ebben az esetben a helyzetet tovább bonyolítja a grönlandi inuitok jelenléte, akik saját tulajdonjogot követelnek. 

A Trump-kormányzat szerint Grönlanddal kapcsolatban minden lehetőség nyitott – beleértve a katonai beavatkozást is – annak érdekében, hogy ellenőrzésük alá vonják azt a területet, amely szerintük elengedhetetlen az Egyesült Államok nemzetbiztonsága szempontjából, illetve ahol van egy kisebb katonai bázisuk. 

Az amerikai elnök hasonló stratégiát alkalmazhat, mint a kereskedelmi vámokról szóló tárgyalások során, ahol első körben felvet egy igencsak szélsőséges forgatókönyvet, hogy meggyengítse a másik felet. 

Ha az egyik lehetséges eredmény egy olyan megállapodás, amely az Egyesült Államoknak katonailag és gazdaságilag kedvez, akkor ez arról is szólhat, hogy az USA előnyt akar szerezni a későbbi tárgyalásokhoz. 

Mi lesz a szigettel? 

A Grönland-ügy az 1945 utáni szabályalapú világrend eróziójának tünete, ahol a szövetségi hűséget felváltja az erőérdek. Az Egyesült Államok lépése azt jelzi, hogy a nagyhatalmi versenyben a klasszikus katonai jelenlét helyett a biztonság új valutája a kizárólagos tulajdonjog és az erőforráskontroll. Ez a doktrína a sarkvidéki régiót a globális hatalmi vetélkedés elsődleges műveleti területévé teszi, összefonva a biztonságpolitikát az iparstratégiai dominanciával.  

A NATO-tagság nem véd a szövetségesi nyomásgyakorlással szemben: a Grönland-precedens üzenete, hogy a biztonsági védőernyő fenntartásáért cserébe a kisállami szuverenitás alkuképessé válhat. Gazdaságstratégiailag ez az EU súlyos kitettségét jelzi: miközben Európa kritikus nyersanyagokat keres a zöldátálláshoz, legfőbb szövetségese kész agresszíven kisajátítani a kontinens legígéretesebb lelőhelyét.

Az ellátásbiztonságban így a keleti függőség mellett a nyugati védőhatalmi monopolizáció is közvetlen kockázat.  

Mindazonáltal a formális katonai annexió helyett valószínűbb a pénzügyi kivéreztetés. Washington a dán–grönlandi politikai feszültséget és a már említett,  mindössze 0,2 százalékos GDP-növekedést kihasználva, közvetlen ösztönzőkkel vásárolhatja meg a területet Koppenhágától, ami „finanszírozási licitháborúba” kényszeríti Európát a saját szuverenitása védelmében, ellenkező esetben az arktiszi stratégiai pozíciói feladására kényszerül. A modell veszélyes precedens a szeparatista törekvésekkel küzdő régiók számára, hiszen a külső nagyhatalmi finanszírozás a függetlenségük eszközévé válhat, de új típusú függőségeket is létrehoz.  

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons