A kínai gazdaság paradox helyzetbe került: dől az országba a külföldi deviza a történelmi léptékű exporttöbblet miatt, ugyanakkor a nemzeti fizetőeszköz mégsem drágul. Mi folyik a háttérben?  

Peking mesterségesen tartja alacsonyan a jüant, hogy elkerülje a belső összeomlást, de ezzel egy globális kereskedelmi háborút kockáztat. A közgazdaságtan tankönyvi szabályai szerint, ha egy ország exportja szárnyal, miközben alig importál valamit, a fizetőeszközének erősödnie kellene, a kereslet pedig megnő a devizája iránt, ami felhajtja az árfolyamot. Kínában azonban 2025-ben mintha felfüggesztették volna a gazdaság törvényeit. 

A fantomtöbblet nyomában 

A helyzet megértéséhez először a számok mögé kell néznünk. A hivatalos kínai folyó fizetési mérleg 2025-re várhatóan  700 milliárd dolláros többletet mutat, ami önmagában is hatalmas összeg, de a valóság ennél sokkal mellbevágóbb. 

Ha a vámadatokból indulunk ki, azaz megnézzük, mi hagyta el fizikailag az országot, illetve mi jött be, a tényleges áruforgalmi többlet közelebb áll az 1000 milliárd dollárhoz.  

Ez a különbség abból adódik, hogy a kínai belső fogyasztás az ingatlanpiaci válság és a lakosság bizalomvesztése miatt romokban hever. Vagyis a kínaiak nem költenek, nem vesznek külföldi árut. 

Export: 9–10 százalékos bővülés (ömlik ki az áru a világba) 

Import: 0–1 százalékos stagnálás (alig vesznek valamit) 

Ez a hatalmasra nyílt olló azt eredményezi, hogy Kína fuldoklik a dollárban. Normális esetben ez a jüan gyors és látványos erősödéséhez vezetne, ami idővel megdrágítaná a kínai termékeket, majd kiegyensúlyozná a kereskedelmet. Peking azonban ezt mindenáron meg akarja akadályozni. 

Lopakodó intervenció 

Kína tanult a múltból, tudja, hogy ha a kínai jegybank nyíltan vásárolná a dollárt a piacon, azzal azonnal kivívnák az USA haragját, illetve hivatalosan is megkapnák a devizamanipulátori bélyeget, ami automatikus szankciókkal járna. 

Vagyis ez nem más, mint egy patikamérlegen kimért gazdasági bűvésztrükk. 

Nem véletlen, hogy egy kifinomultabb módszert választottak. Nem a jegybank, hanem az állami kereskedelmi bankok lépnek akcióba, amelyek a becslések szerint havi szinten mintegy 30 milliárd dollárnyi devizát vásárolnak fel és parkoltatnak a mérlegükben. 

Ez a beavatkozás pont akkora, hogy semlegesítse a piacról érkező felértékelődési nyomást (a jüan olcsó marad), és éves szinten (kb. 300-400 milliárd dollár) épp a kínai GDP százaléka alatt maradjon, ami az amerikai pénzügyminisztérium küszöbe a manipuláció megállapításához. 

A jüan csapdája 

Felmerül a kérdés:  

miért éri meg Kínának mesterségesen gyengén tartani a jüant, kockáztatva ezzel az Európai Unió és az Egyesült Államok büntetővámjait?  

A válasz egyszerű: a kényszer. 

Kína jelenleg a defláció exportálásából él. Mivel a belső piac nem képes felvenni a gigantikus ipari kapacitás (elektromos autók, napelemek, akkumulátorok) termékeit, azokat muszáj külföldön eladni. Ha a jüan megerősödne, a BYD autói vagy a kínai acél hirtelen 10-15 százalékkal drágább lenne Európában és Amerikában. Ez pedig a kínai exportmotor leállásához, gyárbezárásokhoz és társadalmi elégedetlenséghez vezetne, amit a Kommunista Párt mindenképp el akar kerülni. 

A csapda azonban itt zárul be. 

Ha erősödni hagyják a jüant, összeomlik az export, nő a munkanélküliség. Ráadásul a kínai cégek hazahoznák a külföldön parkoltatott dollármilliárdjaikat, ami öngerjesztő folyamatként tovább erősítené a kínai devizát. 

Ha gyengén tartják a jüant, a Nyugat megelégeli a dömpinget. Az olcsó deviza ugyanis tisztességtelen versenyelőnyt jelent, ami tönkreteszi a német, francia vagy amerikai ipart. 

Mi várható a következő hónapokban? 

A jelenlegi status quo azonban nem tartható fenn a végtelenségig, a rendszerben felgyülemlett feszültségnek valahol utat kell törnie. Peking mostani stratégiája egyértelműen a lassú eresztés taktikája. Megpróbálják patikamérlegen adagolni a jüan erősödését, az évi 2–3 százalékos sávban tartva azt. A cél, hogy elkerüljék a spekulatív rohamot, de az árfolyamot még épp elég nyomott szinten tartsák az exportversenyképesség megőrzéséhez. Ahogy utaltunk rá, 

ha túl óvatosak, azzal magukra húzzák a nyugati büntetővámokat, ha viszont elveszítik a kontrollt, bekövetkezhet a piaci gátszakadás. 

Az utóbbi a legveszélyesebb forgatókönyv. A kínai exportőrök jelenleg nem bíznak a hazai fizetőeszközben, ám ha a piacon elterjed a meggyőződés, hogy a jüan felértékelődése elkerülhetetlen, a tőke (több százmilliárd dollárról beszélünk) pánikszerű gyorsasággal áramolhat be az országba. Egy ilyen brutális vételi hullámot még az állami bankok rejtett intervenciója sem tudna semlegesíteni, ami az árfolyam sokkszerű kilövéséhez és a kínai exportipar megbénulásához vezetne. 

Hogy melyik irányt választják, azt a következő hónapokban nem a hivatalos jegybanki jelentésekből, hanem a gazdaság kevésbé látható mutatóiból olvashatjuk ki.  

A legkritikusabb indikátor a kínai állami kereskedelmi bankok nettó külföldi eszközállományának alakulása. 

Ez az az árnyéktartalék, amelyen keresztül a manipuláció zajlik. Ha itt kiugró aktivitást látunk, az a beavatkozás intenzitásának növekedését jelzi. 

Szintén sorsdöntő lesz az amerikai pénzügyminisztérium devizajelentése. Ha Washington úgy dönt, hogy megváltoztatja a módszertanát, és az állami bankok tevékenységét is beszámítja a manipuláció definíciójába, az a diplomáciai türelem végét és a vámfal forgatókönyv életbelépését jelenti. A fundamentumok szintjén pedig egyetlen számra kell koncentrálni: az export és import bővülése közötti ollóra.  

Amíg a kínai belső fogyasztás nem indul be, addig a globális kereskedelmi konfliktus kódolva van a rendszerben. 

Fotó: Dreamstime 

Kapcsolódó: