A hivatalos narratíva szerint Oroszország hadiipari termelése stabilizálja a gazdaságot, az acélipar adatai azonban ezt egyre kevésbé támasztják alá. A csökkenő termelés, a zsugorodó export és a veszteségessé váló nagyvállalatok arra utalnak, hogy a háborús gazdaság nem képes megmenteni a nehézipar kulcságazatát. 

Az orosz acélipar az utóbbi években a Szovjetunió felbomlása utáni időszak legsúlyosabb válságát éli. A termelés, a belföldi kereslet, az export és a vállalati eredmények egyaránt brutális negatív tendenciát mutatnak, a problémákat pedig már nem lehet az átmeneti piaci ingadozásokkal magyarázni. Az iparági termelés 2024-ben 8,6 százalékkal esett vissza, a hanyatlás azonban tavaly is folytatódott – a 2025-ös összesítésnél még az orosz kormány is csak nagyjából 67 millió tonna acéltermékkel kalkulál. A lejtmenet jól érzékelhető, ha a legutóbbi számok mellé odatesszük a 2021-es utolsó „békeidős” év termelési mutatóit: akkor 76 millió tonna volt az eredmény.  

Ahogyan a China Business Spotlight rámutat, ez azt jelenti, hogy az orosz acéltermelés több mint egy évtizede a legalacsonyabb szinten van. A belföldi fogyasztás meredeken csökken, Oroszország legnagyobb acélkonglomerátuma, a Szeversztal számításai szerint a kereslet mintegy 15 százalékos visszaesést produkált a tavalyi évben. A katonai kereslet ugyan továbbra is stabil, de mindössze évi egymillió tonna körül mozog. A polgári piac ezzel párhuzamosan jelentősen összezsugorodott. A lakásépítési szegmens stagnál, az infrastrukturális nagyprojekteket elhalasztják vagy lemondják, az autóipar ma már a korábbi kapacitásának csak töredékét termeli. Egyes adatok alapján a teljes háztartási és ipari acélfelhasználás akár 38,9-39 millió tonnára is zuhanhat, ami éves szinten 10-12 százalékos visszaesés.  

Az exportpiacok elvesztése kulcsfontosságú tényező: az orosz kivitel volumene 2021 és 2024 között mintegy egyharmadával zuhant, 32 millió tonnáról 20 millióra, a legfontosabb felvevőpiacok pedig – különösen az EU – nagyrészt bezárultak a szankciók és jogi korlátozások miatt. Az energiahordozókkal ellentétben Moszkva itt nem tudott megfelelő diverzifikációs útvonalakat találni: a megmaradt piacok – India, Törökország, Kaukázus – nem képesek kompenzálni az európai kiesést. 

Stagnálás utáni zuhanás 

A vállalati pénzügyi mutatók is a válságot tükrözik. A jelentések szerint a nagy acélvállalatok akár 18 százalékkal csökkentették termelésüket, ennek megfelelően a profit is zuhanni kezdett. A Szeversztal 57 százalékos nyereségkiesést könyvelt el a tavalyi év első kilenc hónapjában, az MMK acélipari óriás pedig közel 90 százalékos csökkenéséről számolt be már az év első felében. A helyzet különösen kritikus a súlyosan eladósodott vállalatok számára. Csak 2025 első felében a veszteségek összesen 445 millió euróra rúgtak, míg az adósságok a hárommilliárdot súrolják. A kapacitáscsökkentések, a rövidített munkaidő és a létszámleépítések az egész iparágban egyre gyakoribbak.  

A helyzeten a makrogazdasági környezet sem segít: az orosz jegybanki kamat továbbra is igen magas (16.18 százalék körül), ami ellehetetleníti a beruházásokat és elfojtja a belső keresletet – a magas rubelárfolyam pedig tovább rontja az export versenyképességét.  

A kormány, tartva egy dominóhatás kialakulásától, tavaly októberben fizetésképtelenségi moratóriumot vezetett be, ami azt jelenti, hogy a vállalatok nem jelenthetnek csődöt, még abban az esetben sem, ha valóban annak szélén állnak. Ez azonban csupán jegelte a problémát a megoldás helyett. A tiltó intézkedések mellett ugyanis az orosz kabinet nem indított a nyugati válságkezelések során megszokott célzott segély- és iparmentő programokat. Vagyis míg a veszteségek nőnek, az azokat kiváltó okok változatlanok.  

És ha nem lenne elég a rosszból, ott van még Kína importja. A pekingi cégek piaci részesedése egyre növekszik, ami alapvetően a speciális és rozsdamentes acéltermékeknek köszönhető, amelyek Oroszországban nem állnak rendelkezésre megfelelő minőségben. A dömping pedig nyomott árat is jelent, amivel a hazai termelők nem tudnak versenyezni. Erre jön rá a globális túlkapacitás problémája: az előrejelzések szerint 2027-ig világszerte további 167 millió tonna pluszacélt fognak előállítani, amelynek a főszereplője természetesen Kína lesz. Úgy tűnik, hogy az orosz az iparág körül elfogyott a levegő, és fokozatosan a piac alsó szegmensének beszállítójává válik. 

*** 

Fotó: orosz elnöki hivatal