A Világgazasági Fórum ezt szánja a január 19 és 23 között megrendezett davosi csúcstalálkozó vitaindítójának. 

A jelentés talán legdrámaibb adata, hogy a gazdaságföldrajzi konfrontáció egyetlen év alatt nyolc helyet ugrott előre a kockázati rangsorban, ezzel a következő két év első számú fenyegetésévé vált, letaszítva a trónról a hagyományos fegyveres konfliktusokat. 

A szabadkereskedelem halála 

Ez a statisztikai elmozdulás egy mélyebb, strukturális átrendeződést takar, hiszen ezáltal a szabadkereskedelem eltűnik. A nyugati világrend addig hirdette a nyitott piacok szentségét, amíg a technológiai és versenyképességi fölénye megkérdőjelezhetetlen volt, most azonban, hogy a Kelet Kínával és a bővülő BRICS-szel az élen nemcsak felzárkózott, de számos területen előzni is képes, az USA vezette gazdasági hegemónia hirtelen nemzetbiztonsági kockázattá minősült át a nyugati stratégák szemében. 

A jelentés tíz legmagasabb kockázata

Amit a jelentés gazdaságföldrajzi konfrontációnak nevez, az a piacok politikai alapú bekerítése. Ugyanis a szankciók, a blokádok és a protekcionista intézkedések csupán a hanyatló hegemónia védekező mechanizmusai egy olyan multipoláris világban, ahol már nem ők diktálják a játékszabályokat. 

Ezt láthattuk Venezuela estén is. 

 

Ketyeg a 45 százalékos adósságbomba 

A jelentés másik, vészjósló fejezete a gazdasági leszámolás korszakát vetíti előre, amelynek legriasztóbb mutatói a pénzügyi adatok. Az OECD-országok államadósságának közel 45 százaléka jár le 2025 és 2027 között, ami refinanszírozási kényszert jelent egy olyan környezetben, ahol az alacsony kamatok korszaka véget ért. 

Ez a 2008-as válságkezelés elhibázott stratégiájának a számlája. 

A jegybankok másfél évtizeden keresztül mennyiségi lazítással tartották életben a rendszert, ami az eszközárakat az egekbe tolta, a strukturális problémákat pedig elfedte. Most azonban, hogy az infláció visszatért és a kamatok normalizálódtak, a rendszer képtelen kitermelni a saját fenntartási költségeit. A jelentésben emlegetett K alakú gazdaság, ahol a vagyonos rétegek gazdagodnak, míg az átlagos bérből élők életszínvonala zuhan, ebben a kontextusban a válságkezelés egyetlen útját jelenti. A pénzügyi lufi következménye a jóléti rendszerek leépítése és a lakossági infláció, miközben a globális tőke a válságálló szektorokba menekül. 

Pánik a narratíva felett 

A technológiai és társadalmi kockázatok terén az elit félelme talán még árulkodóbb. A jelentésben a dezinformáció a második legsúlyosabb kockázatként jelenik meg, megelőzve a klímaváltozást, a mesterséges intelligencia kedvezőtlen hatásai pedig a harmincadik helyről az ötödikre ugrottak a tízéves távlatú listán. 

Miért retteg jobban a globális elit a kontrollálatlan információtól, mint a környezeti összeomlástól?  

A dezinformáció a generatív mesterséges intelligencia berobbanásával megsokszorozódott, a deepfake-technológia és az automatizált tartalomgyártás lehetővé tette a hazugság ipari mértékű előállítását. Hangot, arcot és valósághű videókat hamisítanak másodpercek alatt, amivel a valóság és a fikció közti határvonal elmosódik. Ez a technológia valóban képes társadalmakat destabilizálni, hiszen ha már senki nem hihet a szemének, akkor megszűnik a közös valóságérzékelés. 

Az ez elleni harc egyben kísérlet a narratíva feletti monopólium visszaszerzésére. A technológiai decentralizáció és a közösségi platformok lehetővé tették, hogy az alternatív vélemények és a hivatalos kánonnal ellentétes tények is eljussanak az emberekhez, megkerülve a fősodratú médiát. 

A bizalomvesztés a hatalmi elit legitimitási válsága, az ugyanis attól retteg, hogy a technológia által felerősített elégedetlenség ellenőrizhetetlen politikai folyamatokhoz vezet. Az MI-szabályozás sürgetése így nem csupán biztonsági kérdés, hanem a technológiai hatalom centralizálásának az eszköze is. 

Zöldparadoxon 

Szintén beszédes a környezetvédelem kérdésköre. Bár hosszú távon a klímakockázatok továbbra is meghatározók, rövid távon a zöldcélok látványosan háttérbe szorultak a geopolitikai és gazdasági tűzoltás miatt. 

Ez a fordulat leleplezi a zöldpolitika eddigi képmutatását. A környezetvédelmi befektetések és a hangzatos fenntarthatósági célok jól hangzó szlogenek voltak békeidőben, ám amint a profitráták vagy az energiaellátás biztonsága veszélybe került, a környezetvédelem azonnal lekerült a prioritási listáról. Mindez azt bizonyítja, hogy válsághelyzetben a saját rövid távú túlélés és a gazdasági status quo fenntartása mindig előbbre való a bolygó ökológiai egyensúlyánál. 

Ehhez persze hozzájárult, hogy a klímaszkepticizmus globális trenddé vált. Ahogy az Egyesült Államok és nyomában egyre több nemzetállam fordul el a költséges zöldideológiáktól az olcsó fosszilis energia és az iparvédelem felé, úgy válik lehetetlenné a zéró emisszió. 

A versenyképességi harcban egyetlen ország sem engedheti meg magának, hogy önként gúzsba kösse gazdaságát, a riválisai pedig maximalizálják az energiatermelésüket.  

A narratíva megfordult, ma már nem a felmelegedés tagadása a legnagyobb politikai kockázat, hanem az, ha valamely állam a zöldcélok érdekében feláldozza a nemzeti iparát. 

Emiatt a zöldálom helyét a túlélő pragmatizmus veszi át. Gátakat építeni és az ipart olcsó energiával ellátni fontosabb lett, mint karbonkvótákat számolgatni egy olyan világban, ahol a főszereplők már nem játszanak a régi szabályok szerint. 

A félelemgyár anatómiája 

Ahhoz azonban, hogy ezeket a riasztó jóslatokat a helyükön kezeljük, elengedhetetlen megvizsgálni a jelentés mögötti érdekeket is.  

Kik kongatják valójában a vészharangot?  

A Globális Kockázatészlelési Felmérés nem egy objektív tudományos diagnózis, inkább a nyugati liberális elit szubjektív narratívája. 

A felmérés válaszadói között multinacionális cégek vezérigazgatói, nyugati egyetemek professzorai és NGO-vezetők voltak, akik ugyanonnan tájékozódnak, sőt felerősítik egymás félelmeit. Számukra a világ fragmentációja egzisztenciális fenyegetés, hiszen ők a globalizáció legnagyobb haszonélvezői. Ezzel szemben a világ többi része, a globális dél vagy éppen a közép-európai régió számára a többpólusú világrend kialakulása nem feltétlenül katasztrófa, hanem a diverzifikáció és a szuverenitás lehetőségét is magában hordozza. 

Nem szabad megfeledkeznünk a jelentés szponzorairól sem. A dokumentumot évek óta olyan biztosítási és kockázatkezelési óriások jegyzik stratégiai partnerként, mint a Marsh McLennan és a Zurich Insurance Group. Ezen vállalatok üzleti modellje a bizonytalanságra épül:  

minél veszélyesebbnek, kiszámíthatatlanabbnak és fenyegetőbbnek tűnik a világ, annál nagyobb a kereslet a biztosításokra és a kockázati tanácsadásokra. 

Fotó: Dreamstime 

Kapcsolódó: