Donald Trump újabb frontot nyitott: februártól 10 százalékos vámot vet ki nyolc európai országra, amely ellenzi a Grönland megszerzésére irányuló tervét. Ezek az illetékek júniustól 25 százalékra emelkedhetnek, ha nem születik megállapodás. A döntés gazdasági, politikai és diplomáciai feszültségeket generál a transzatlanti partnerségben, amit immár csak egy hajszál választ el az összeomlástól.
Donald Trump bejelentette, hogy nyolc európai ország – Dánia, Norvégia, Svédország, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Hollandia és Finnország – exportjára 10 százalékos vámot vet ki február 1-jétől egészen addig, amíg nem jön létre megállapodás Grönland felvásárlásáról. A vám június 1-jétől 25 százalékra emelkedik, ha addig sem születik meg az alku. A lépés – ami kifejezetten azokat az országokat említi, amelyek demonstrációs céllal katonák küldését ígérték a szigetre – az eddigi legkomolyabb feszültséget eredményezi a transzatlanti kapcsolatokban: az európai vezetők közös fellépést ígérnek, és szinte kivétel nélkül elítélik a vámfenyegetést.
Tudatos eszkaláció
A 10 százalékos vámok kilátásba helyezése nyolc NATO-szövetségessel szemben illeszkedik abba a mintába, amely a gazdasági eszközök politikai fegyverré alakítását jelenti a Trump 2.0 korszakában. Az elnök minden mellébeszélés és magyarázat nélkül nyíltan összekapcsolja a vámokat Grönland „tulajdonjogának” megszerzésével, előtérbe helyezve a gazdasági nyomásgyakorlást.
Amit azonban most tesz, annak a jogalapja meglehetősen bizonytalan. Trump nyilvánvalóan nemzetbiztonsági indokokkal támasztja majd alá a kijelentését, vámpolitikájának közelmúltbeli alkalmazása azonban a döntések ellen indított bírósági tárgyalásokon is kérdőjelessé vált. Az eddig kivetett büntetővámok zömét ugyanis az 1977-es International Emergency Economic Powers Act (IEEPA) nevű törvényre alapozza, amelyet eredetileg, ahogyan a neve is mutatja, a nemzetközi vészhelyzetekben történő gazdasági intézkedésekre hoztak létre. Ez valóban lehetőséget ad az elnöknek arra, hogy gazdasági intézkedéseket hozzon a nemzetközi kapcsolatok területén, de maga a törvény nem ad kifejezetten vámszabályozási hatalmat a kezébe. Ez okozza a törvényességi vitát, amelyet tovább táplál, hogy az alkotmány kifejezetten a kongresszust ruházza fel vámok és adók kivetésének jogával – ezt igyekszik Trump kikerülni a gazdasági vészhelyzetre és a nemzetbiztonsági érdekekre való hivatkozással. A vámháborúk ügyét jelenleg a legfelsőbb bíróság is vizsgálja, amely már kifejezetten azt veszi górcső alá, hogy az IEEPA felhatalmazást ad-e az elnöknek vámok kiszabására nemzetközi vészhelyzet esetén. Ha úgy dönt, hogy a válasz nem, akkor számos vám – köztük az is, amelyeket a grönlandi vita esetén kivetni készül – jogellenessé és visszafizetési kötelezettséggé válhat.
Mindez azonban jelen pillanatban másodlagos jelentőségű. A vámok az elhúzódó bírósági eljárásokkal szemben villámgyorsan fogják kifejteni hatásukat az európai gazdaságra, alkalmazásuk Grönland esetében pedig egyértelmű üzenet Washingtonból: Trump kész a transzatlanti gazdasági kapcsolatokat is feláldozni egy geopolitikai cél érdekében. Ez az, ami innentől kezdve alapvetően gyengíti az Európa és az Egyesült Államok közötti bármilyen megállapodás esélyét.
A bosszú eszközei
Az európai vezetők egységesen elutasították a vámfenyegetést, hangsúlyozva, hogy az aláássa a transzatlanti kapcsolatokat és „veszélyes negatív spirálhoz” vezethet. A legkeményebb üzenetet Emmanuel Macron fogalmazta meg, aki kijelentette: „Semmilyen megfélemlítés vagy fenyegetés nem fog minket befolyásolni – sem Ukrajnában, sem Grönlandon, sem a világ bármely más részén. A vámfenyegetések elfogadhatatlanok, és ebben a kontextusban nincs helyük. Az európaiak egységes és összehangolt módon fognak reagálni”.
Mivel reagálhatnak egységesen? Először is befagyaszthatják az Egyesült Államokkal tavaly nyáron megkötött kereskedelmi egyezményt, miután azt az EU a mai napig nem ratifikálta. Az Európai Parlament legnagyobb frakciója, az Európai Néppárt máris közölte: Trump grönlandi fenyegetéseinek fényében lehetetlen a megállapodás jóváhagyása, az EU-nak pedig fel kell függesztenie a vállalt vámcsökkentéseket az amerikai termékekre. Az egyezmény már eddig is igen bizarr volt: az alku értelmében az Egyesült Államok 15 százalékos általános vámot vetett ki az uniós exportra, ugyanakkor az EU vállalta az amerikai ipari és egyes mezőgazdasági termékek vámmentessé tételét. A legtöbb tagállam eleve aránytalannak és kudarcnak tartotta az egyezséget, az elégedetlenséget pedig tovább mélyítette, hogy Washington a megállapodás után kiterjesztette az 50 százalékos acél- és alumíniumvámokat további uniós termékekre is. Trump mostani bejelentése a kritikus vélemények szerint gyakorlatilag ellehetetlenítette az egyezmény végleges parlamenti jóváhagyását.
Nem meglepő módon azonnal felmerült az eddig féltabuként kezelt téma, a gazdasági kényszerítés elleni eszköz (ACI) alkalmazása is. Ez nem más, mint az Európai Unió 2023 végén elfogadott jogi lehetősége, amelyet kifejezetten arra terveztek, hogy védelmet biztosítson az EU tagállamainak olyan esetekben, amikor egy harmadik ország gazdasági vagy politikai nyomást próbál gyakorolni a kereskedelem, illetve befektetések eszközeivel – mint a büntetővámok vagy bármilyen gazdasági jellegű zsarolás. Az ACI aktiválása ellenlépések sorozatához vezethet, amelyek között szerepelhetnek az ellenvámok, a korlátozások amerikai termékekre vagy szolgáltatásokra, a befektetési tilalmak vagy akár a hozzáférési korlátozások az uniós piachoz. Trump nyíltan politikai jellegű vámfenyegetése alapján az ACI aktiválható lenne, ugyanakkor borítékolhatóan brutális gazdasági konfliktushoz vezetne az Egyesült Államokkal, személyre szabott megtorlásokkal és olyan amerikai büntetővámokkal, amelynek hatásait Washington is jócskán megérezné, az EU gyengélkedő gazdasága azonban már nehezen bírna ki.
Ki húzza a rövidebbet?
A Grönlanddal kapcsolatos vámok bevezetése – különösen, ha tartósan fennmaradnak – a transzatlanti kapcsolatok porba omlása mellett pusztító hatással lehet az EU és az USA közötti kereskedelemre is. Az általános 10 százalékos vám már rövid távon növelheti az európai export termékeinek árát az Egyesült Államok piacán, ami tovább csökkentené versenyképességüket és szélesebb gazdasági krízist idézne elő az olyan, egyébként is gyengélkedő kulcságazatokban, mint az autó- vagy a vegyipar. Hosszabb távon ez az exportorientáltság miatt az európai GDP-növekedésre is negatív hatással lehet, így a megtorlás sem egyszerű: az Egyesült Államok a kontinens egyik legnagyobb exportpiaca és stratégiai partnere, ráadásul az EU Trumppal ellentétben ragaszkodik a transzatlanti párbeszéd fenntartásához a globális biztonsági és gazdasági együttműködésről.
Tény, hogy a Trump által bejelentett vámok immár messze túlmutatnak egy szimpla kereskedelmi-jogi vitán, és az Egyesült Államok–Európa-konfliktus eddigi legkomolyabb, politikai indíttatású eszkalációját eredményezi Grönland miatt. A sűrű látogatások a Fehér Házba, a békítő hangvételű üzenetek vagy az apudiplomácia folytatása nem vezet eredményre. Trump a retorikájában túlment azon a határon, ahonnan még visszafordulhatott volna, Grönland megszerzését pedig egyértelműen nem csupán biztonsági vagy gazdasági kérdésként, hanem történelmileg szimbolikus projektként kezeli. A nyíltan szimpla ingatlanügyletként (real estate deal) beállított annexiós politika, amely mindenekfelett Grönland tulajdonjogát akarja megszerezni, immár egyértelműen a globális befolyási övezetek megszilárdítását támasztja alá – benne az Egyesült Államok diplomáciai vagy katonai területszerzéseivel. Ebben a kontextusban Trump számára sem a NATO, sem a nemzetközi jog, sem az EU határozott tiltakozása nem lehet akadály. Ezt támasztja alá, hogy az 1951-es dán–amerikai védelmi megállapodás már most is lehetővé tenné Washington számára a katonai erői bővítését Grönlandon, sőt: Dánia nyitott is lenne erre, és önként ajánlotta fel ezt a lehetőséget, ám Trump már nem vagy nem csak ezzel a lehetőséggel akar élni: kimondott céljává a sziget Egyesült Államokhoz csatolása vált, kevesebbel pedig (a saját szavai szerint is) nem fogja beérni. Ahhoz viszont, hogy a transzatlanti kapcsolatokkal együtt a ma ismert NATO is összeomoljon, még csak az sem feltétlenül szükséges, hogy Trump katonai beavatkozásra adjon parancsot. Egy politikai hadüzenettel megalapozott vámháború az események olyan láncolatát indíthatja el, amely garantáltan kivégzi a jelenlegi, haldokló világrendet.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Fehér Ház
