Miközben Starmer miniszterelnök folyamatosan a brit katonák Ukrajnába küldését ígéri, a hadsereg vezetői nem győznek tüzet oltani: mehetnek ugyan csapatok, de nem úgy, nem akkor és azért. Vagyis mennek is meg nem is.
Január elején a „hajlandók koalíciójának” erősen megcsonkított része (Emmanuel Macron francia elnök és Keir Starmer brit miniszterelnök) aláírt egy dokumentumot Zelenszkijjel, amely szerintük „sziklaszilárd” biztonsági garanciákat tartalmazott Ukrajna számára. Valójában egy szándéknyilatkozatról van szó, amely semmiképpen nem kötelező érvényű, mégis azt foglalja magában, hogy a francia és brit fegyveres erők csapatokat küldenek békefenntartó és elrettentő erőt képviselő feladatokkal Ukrajnába, amennyiben véget ér a háború. Starmer kijelentette, hogy az újonnan megalakult többnemzetiségű kontingens fogja garantálni az ország légterének és tengeri területének biztonságát.
Aztán jött Richard Knighton tábornok, a brit vezérkar főnöke, és bejelentette: nulla kockázat természetesen nem létezik, a kérdés az, hogy a kockázat szintje elfogadható-e a politikai célhoz képest, és hogy a csapatoknak megvan-e a megfelelő felszerelése, kiképzése, rotációs terve és (legfőképpen) finanszírozása. Magyarán: a hadsereg vezetése nem akarja, hogy rosszul előkészített, alulfinanszírozott vagy nem teljesen tisztázott célú misszióba küldjék az embereit. Knighton megjegyzése azért rendkívül fontos, mert egy tágabb kontextusban hangzott el. Párhuzamosan az ukrajnai tervekkel ugyanis a tábornok arról beszélt, hogy Nagy-Britanniának egyáltalán nincsenek kidolgozott védelmi tervei egy háború esetére, a védelmi tárcának pedig annyira nincs költségvetési kerete a hiányok orvoslására, hogy a vezérkar egyes kiképzési és felkészülési programok „gazdaságos” verzióján gondolkodik – vagyis elismerte, hogy a brit hadsereg jelenleg Nagy-Britannia védelmét sem tudná megnyugtató módon ellátni, nemhogy Ukrajnáét egy esetleges újabb orosz támadás esetén.
Izmos szavak, sovány tettek
A legnagyobb problémát éppen ez okozza. Hat hónappal ezelőtt a brit kormány közzétette „gyökeres és átfogó” stratégiai védelmi felülvizsgálatának eredményeit, amelynek a következő évekre kellett volna kijelölnie a haderő céljait és azok megvalósíthatósági módjait. Ez a terv a geopolitikai környezet villámgyors változásai, a politikai vállalások és a valós katonai képességek közötti szakadék, valamint a krónikus forráshiány miatt még mindig (és egyre inkább) csak papíron létezik.
A dokumentum szövegezésében részt vevő, az Economist által megszólaltatott szereplők csalódottsága nyilvánvaló. Az anyag valójában már 2025 elején elkészült, ám a megvalósíthatósági problémák miatt csak hónapokkal később merték közzétenni. Azóta sem történt érdemi előrelépés. Különösen beszédes, hogy a beígért tízéves védelmi beruházási terv, amelyből kiderülne, hogy milyen fegyvereket és platformokat vásárolna a brit hadsereg a közeljövőben, egyszerűen nem létezik. Ez súlyos következményekkel jár, mivel elbizonytalanítja a hadiipari szereplőket (főleg a kisebb, innovatív cégeket), amelyek inkább a biztos megrendelésekre utazva például Németországnak kezdenek gyártani, mondván, ott a politikai ígéretek mögött valós anyagi források is rendelkezésre állnak. Bár Nagy-Britannia Donald Trump nyomására elkötelezte magát védelmi kiadásainak GDP-arányos 5 százalékra emelésére (2035-ig), London valójában időhúzásra játszik, és a beígért fejlesztések zömét 2030 utánra, vagyis az amerikai elnök ciklusa utánra ütemezte be papíron, a „ha nincs Trump, nincs, aki számonkérje a NATO-t” gondolatmenetet követve. Csakhogy ennek a következménye az, hogy a haderő képességei rövid távon nemhogy erősödnének, hanem inkább gyengülnek.
A felülvizsgálati anyag célkitűzései és a tényleges finanszírozási lehetőségek között ugyanis legalább 24 milliárd fontos rés tátong.
Ebben a helyzetben jelentette be Keir Starmer, hogy Nagy-Britannia kész csapatokat küldeni Ukrajnába egy jövőbeli tűzszünet betartatására szolgáló koalíció részeként. Knighton tábornok óvatos szavai itt válnak érthetővé: valós kapacitások hiányában a tervezett brit kontingens várhatóan kis létszámú és nehézfegyverzet nélküli lenne, amely valós elrettentő erő híján többnyire csak bámészkodni tudna Ukrajnában (így a megfigyelői szerep jól is hangzik), de még magát sem tudná megvédeni egy célzott támadás esetén. Egy komolyabb erő fenntartása ráadásul csak folyamatos (maximum hat hónapos) rotációval már a brit hadsereg teljesítőképességének felső határát súrolná, az állomány létszáma ugyanis messze elmarad a kilencvenes évek szintjétől.
Nem lesz így ebből semmi
Ugyanazon a napon, amikor Starmer bejelentette a „csapatok” jövőbeli Ukrajnába küldését, Washington újra világossá tette, hogy akár katonai erővel is kész megszerezni Grönlandot. Az amerikai külpolitika egyre nyersebb és fenyegetőbb fellépése könyörtelenül ráirányítja a figyelmet arra, hogy Nagy-Britannia mennyire függ katonailag, nukleáris elrettentés és hírszerzés szempontjából az USA-tól. Egy ukrajnai multinacionális erő valójában egyáltalán nem működhetne amerikai háttértámogatás nélkül, viszont az Egyesült Államok és Európa kapcsolata minden idők egyik legkomolyabb válságát éli.
Nagy-Britannia minden területen az amerikai rendszerektől függ, a Trident nukleáris rakétáktól az F–35-ös vadászgépekig. Ezekből a beszerzési folyamatokból kilépni olyan költségvetési kihívást jelentene, amelyet még papírra sem mer leírni senki. A jelenlegi helyzetben tehát – Starmer izmos szavai ellenére – az ország védelmi képességei egy helyben toporognak: miközben a politikai vállalások egyre harsányabbak és agresszívebbek, a következő 3-5 évben (a jelenlegi költségvetéssel) legfeljebb csak marginális javulás várható.
És ami a legrosszabb hír mind Starmer, mind Macron számára: a nagy hangon tett biztonsági ígéreteik politikailag egyre ingatagabb lábakon állnak. A napról napra egyre erősödő jobboldal – Franciaországban Jordan Bardella/Le Pen, Nagy-Britanniában Nigel Farage – teljesen nyíltan kérdőjelezi meg a francia–brit csapattelepítések szükségességét. Bár elvben támogatják Ukrajnát, elutasítják Macron és Starmer aktív katonai részvételét. Ha valami, ez valóban komoly bizonytalanságot okoz Kijev számára, hiszen az ígéretek ellenére Európa két nukleáris hatalmának Ukrajna-politikája jelentősen megváltozhat a következő választások után.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Dreamstime
