Az amerikai elnök a Világgazdasági Fórumon visszavonulót fújt, és úgy döntött, egyelőre békén hagyja Grönlandot. Se büntetővámok, se fegyveres megszállás. Davosban mégsem halt meg a világ.
„Nem azért vagyunk Davosban, hogy fenntartsuk a status quót. Azért vagyunk itt, hogy egy dolgot kristálytisztává tegyünk: Trump elnökkel a kapitalizmusnak új seriffje van a városban. Azért vagyunk Davosban, hogy egy jobb utat hirdessünk – egy olyan utat, amelyet Amerika sikeresen demonstrál. Nem azért vagyunk Davosban, hogy beolvadjunk. Nem kérünk engedélyt vagy jóváhagyást. Azért vagyunk itt, hogy kinyilvánítsuk: Amerika utolsó korszaka véget ért.”
(Howard Lutnick, az Egyesült Államok kereskedelmi minisztere)
Lutnick vészjósló szavai után mindenki a legrosszabbra készült a Világgazdasági Fórum idei kiemelt eseményére, Trump elnök beszédére, amely a pesszimistább várakozások szerint alapjaiban rengethette volna meg a regnáló, minden eresztékében recsegő világrendet, átértelmezve a transzatlanti viszonyt, a NATO szétverésének ígéretét is magában hordozva. Davos az idén már nem a világmegváltó gondolatokról szólt, hanem egyetlen emberről, aki mindenáron meg akarja szerezni Grönlandot az Egyesült Államok számára – mindegy, milyen áron. Az elnök épp a Világgazdasági Fórum előtt jelentette be, hogy nyolc európai ország – Dánia, Norvégia, Svédország, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Hollandia és Finnország – exportjára 10 százalékos vámot vet ki február 1-jétől egészen addig, amíg nem jön létre megállapodás Grönland felvásárlásáról. Az ígéret szerint ennek a mértéke június 1-jétől 25 százalékra emelkedik, ha addig sem születik meg az alku.
Ehhez képest Trump beszéde meglepően visszafogott volt. Az elnök hosszasan sorolta az amerikai gazdaság vezetése alatt bekövetkezett ugrásszerű növekedésének eredményeit, szidta elődje, Joe Biden politikáját, ekézte az európai brüsszeli stílusú, liberális és meddő vezetési stílust, majd váratlanul bejelentette, hogy Grönlanddal kapcsolatban kihajította az eszköztárából a katonai erő alkalmazását, vagyis nem fogja a szigetet erőszakkal elfoglalni és úgy annektálni. „Ez valószínűleg a legfontosabb kijelentésem volt, mert az emberek azt hitték, hogy erőszakot fogok alkalmazni” – mondta, gyanakvással teli megkönnyebbülést hozva Európának. Ugyanakkor hozzátette, hogy nem mond le a sziget tulajdonjogának megszerzéséről, vagyis továbbra is igényt tart a területre. Változatlanul azzal vádolta Dániát, hogy nem teljesítette védelmi kötelezettségeit, mondván: 2019-ben azt ígérte, hogy több mint 200 millió dollárt szán Grönland védelmének megerősítésére. „De, mint tudják, ennek az összegnek kevesebb mint 1 százalékát költötték el” – csapott oda a ténnyel, amivel nem lehetett vitatkozni.
Utalt arra is, hogy a közvélekedéssel ellentétben nem a sziget kritikus ásványkészlete miatt akarja megszerezni Grönlandot, szándékait vegytisztán az amerikai (általa pedig a globális) biztonság miatti aggodalom motiválja. Ebben a kontextusban burkolt fenyegetés is elhangzott a dán kormány felé, mint mondta:
Egy darab jeget kérünk a világ védelméért cserébe, és nem adják. Van választásuk. Mondhatnak igent, és nagyon hálásak leszünk, vagy mondhatnak nemet, amire emlékezni fogunk.
Trump beszéde egyszerre volt megnyugtató és további aggodalmakra okot adó az európaiak számára. A fegyveres beavatkozás ígéretének visszavonása a legjobb hír volt mindenkinek, a megkönnyebbülést azonban beárnyékolta az elnök iránt immár folyamatosan és minden szegmensben érzett bizalmatlanság.
A Dánia részeként egyébként sem szuverenitásáról híres sziget így a globális politikában és Davosban is háttérbe szorított mindent. Az EU-s tagállamok az unió történetének legfeszültebb, gazdaságilag és egzisztenciálisan is legrombolóbb időszakát élik át Trump második ciklusa alatt, az a gyorsaság azonban, ahogyan az elnök átalakítja (megsemmisíti) a multilaterális rendszert és mindent alárendel az Egyesült Államok érdekeinek, mindenkit megdöbbentett. Egy nappal a megszólalása előtt Ursula von der Leyen egy erőtlen beszédben még megpróbált a szövetségesi gazdasági és politikai ideológia alappilléreire rámutatni, ám maga sem hitte, hogy Trumpra ezzel lehet még hatni. Úgy tűnt, Európa immár az ukrajnai háborúnál is sokkal nehezebb helyzettel néz szembe. Davos előtt minden egyértelműnek tűnt: vagy elfogadja az Egyesült Államok kvázi vazallusának szerepét, vagy felveszi a kesztyűt, és totális gazdasági (valamint ideológiai) háborút indít Washington ellen.
Lassító manőverek
Ehhez képest úgy tűnik, egyelőre nem kell a drasztikus eszközökhöz folyamodni. Bár az elnök követelése Grönland megszerzéséről önmagában is példátlan, igazán súlyossá azonban az tette, hogy alapból kereskedelmi zsarolással és katonai fenyegetéssel támasztotta alá igényét – nem beszélve a NATO-tagállamok megbüntetéséről, jogi háttérként pedig egy formálódó ENSZ-alternatíva, a Béketanács létrehozásáról. Szó sem volt már alkuról vagy együttműködésről, amit láttunk, az a hegemóniára épülő, érdekszférán alapuló rendszerváltási kísérlet esszenciája volt. Az Európai Unió számára pedig maga az egzisztenciális szakítópróba.
Mark Rutte NATO-főtitkárral folytatott megbeszélése után azonban az elnök (megszokott módon) közösségimédia-felületén jelentette be újabb irányváltását: „Kialakítottuk egy jövőbeli megállapodás keretét Grönlanddal, sőt az egész sarkvidéki régióval kapcsolatban. Ez, ha megvalósul, nagyszerű lesz az Amerikai Egyesült Államok és az összes NATO-tagország számára. Ezen megállapodás alapján február 1-jétől nem fogom bevezetni a vámokat.” Az elnök egyelőre visszafogta magát, és nem közölt pontos részleteket, még arról sem, hogy a keretrendszer magában foglalja-e az Egyesült Államok bármilyen mértékű tulajdonjogát Grönlandon. A lényeg azonban most a részsiker Európa számára: néhány óra leforgása alatt Trump teljes visszavonulót fújt (szavakban mindenképp) mind a fegyveres beavatkozás, mind a büntetővámok tekintetében.
Bár az amerikai kormányzat bagatellizálni próbálta az elnök eredeti fenyegetése nyomán kialakult európai válaszcsapási lehetőségeket, a kockázat nagyon is valós volt. Miközben Trump lépései Washington és Brüsszel viszonyát mérgezik, elkezdték elhalványítani az európai országok közötti törésvonalakat. Emmanuel Macron már davosi megszólalásában is a legfenyegetőbb hangnemet ütötte meg. Mint mondta, az erőre csak erővel lehet válaszolni, az EU pedig nem engedheti meg magának az újabb megaláztatást. A francia elnök a leghangosabb szószólója a kényszerellenes eszköz, az ACI alkalmazásának. A soha nem alkalmazott törvény lehetővé tenné a legsúlyosabb gazdasági kényszerlépések megtételét az Egyesült Államok ellen, gyakorlatilag kitiltva azt az EU-s piac és befektetési területek bizonyos szegmenseiből, de azt is, hogy az amerikai technológiai vállalatok ellen brutális különadó-offenzívát indítsanak, ellehetetlenítve az európai jelenlétüket. „Olyan helyzetbe kerülhetünk, hogy az ACI-t az Egyesült Államok ellen kell használnunk. Ez őrület. Ez a kiszámíthatatlanság és a haszontalan agresszió eredménye” – mondta a francia elnök, de messze nem ő használta a legerősebb kifejezésket. Bart De Wever belga miniszterelnök világosabban fogalmazott, amikor még Trump davosi beszéde előtt kijelentette: Washington már nem tekinthető szövetségesnek, vagyis az atlanti korszak nyolcvan éve végérvényesen véget ért. Ami Trump grönlandi offenzíváját illeti, Európa legszókimondóbb kormányfője sötéten csak annyit jegyzett meg:
Boldog vazallusnak lenni egy dolog. Nyomorult rabszolgának lenni pedig egy egészen másik.
Még az európai jobboldal sem maradt ki a Trump-ellenes hangulatból. Jordan Bardella, a Patriots elnöke gyújtó hangú beszédben követelte az Európai Parlamentben a kényszerellenes eszköz aktiválását, valamint azt, hogy az EP ne ratifikálja a Von der Leyen és Trump között Skóciában létrejött kereskedelmi paktumot – amit egyébként az Európai Bizottság minden hátulütője ellenére éppen azért fogadott el, hogy megmeneküljön a haragos amerikai elnök pusztító vámháborújától.
Utóbbi meg is történt. Az Európai Parlament kereskedelmi bizottsága szerdán határozatlan időre elhalasztotta a megállapodás elfogadásáról szóló szavazást. „Azáltal, hogy fenyegeti egy uniós tagállam területi integritását és szuverenitását, valamint a vámokat kényszerítő eszközként használja, az Egyesült Államok megrengeti az EU és az USA közötti kereskedelmi kapcsolatok stabilitását és kiszámíthatóságát. Nincs más választásunk, mint felfüggeszteni a kereskedelmi megállapodással kapcsolatos munkát” – tudatta az EP.
Kérdés, meddig. A meghátrálással Trump Lutnick fentebb idézett szavait cáfolta: valójában éppen a status quót őrizte meg Davosban, legyen az bármennyire gyenge és törékeny. Ugyanakkor az utóbbi hetek eseményei és a Fehér Ház agresszív kommunikációja az EU számára tovább rombolta a hitet az Egyesült Államok megbízható kereskedelmi és politikai partneri elkötelezettségét illetően. Trump bejelentései ellenére nem fújták le a január 22-re összehívott rendkívüli EU-csúcsot: a válságértekezlet továbbra is válságértekezlet lesz, ahol a legrosszabb forgatókönyv is az asztalon marad.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Fehér Ház
