A valós okok megszűnése miatt sok értelme nem volt a Trump-ellenes rendkívüli EU-csúcsnak, de a frusztrált vezetők legalább megállapodhattak abban, hogy ha Trump újra bekeményít, akkor ők is. Addig azonban az Egyesült Államokat ismét barátnak tekintik, még ha nem is a legjobb fajtából. 

Miután Donald Trump kizárta Grönland fegyveres elfoglalásának lehetőségét, Mark Rutte NATO-főtitkárral folytatott megbeszélése után az előzetesen beígért 10 százalékos büntetővámos fenyegetését is visszavonta. (Utóbbival a Dániával, illetve Grönlanddal legnagyobb szolidaritást mutató, és a szigetre jelzésértékkel néhány katonát küldő európai országokat, köztük Nagy-Britanniát, Franciaországot és Németországot célozta meg.)  

A davosi beszéd előtt az uniós vezetők annyira biztosak voltak abban, hogy az eddigi világrend és a transzatlanti kapcsolatok felrobbantását fogják élőben nézni/hallgatni, hogy Brüsszel Trump jelenésének másnapjára, január 22-re sietve összehívott egy rendkívüli EU-csúcsot. Eredetileg a meetingen beszélték volna meg a Grönlanddal kapcsolatos fenyegetésekre adandó válaszcsapások mikéntjét – az USA–EU kereskedelmi egyezmény ratifikálását az Európai Parlament már az elnök beszédének napján fel is függesztette. 

Trump bejelentéseinek tükrében azonban az EU-csúcs kissé okafogyottá vált: az elnök egyértelműen visszalépett az agresszív külpolitikai elképzelésektől, és bár még mindig ragaszkodik Grönland átvételéhez, azt egyértelművé tette, hogy sem katonai, sem gazdasági nyomásgyakorlást nem fog alkalmazni célja elérése érdekében. Helyette „egy jövőbeli NATO-megállapodás keretrendszeréről” beszélt, ami a jelek szerint az 1951-es, az amerikai csapatok jelenlétéről szóló megállapodás maximális felduzzasztását jelenti, beleértve a bázisok melletti területek ellenőrzési jogát (kvázi kis Egyesült Államokat hozva létre), valamint a kínai és orosz befektetések tilalmát a szigeten. Utóbbival Mette Frederiksen dán kormányfőnek elviekben nem lenne baja (pedig kimondatlanul az amerikai bányászati beruházások szinte kizárólagos joga Európát is a háttérbe szorítaná), a területek amerikai fennhatóságának ötletével azonban már annál komolyabb problémája akadt. Sietett is leszögezni: Mark Rutte semmilyen formában nem tárgyalhat szuverén nemzetállami területekről.  

Az ugyanakkor meglehetős káoszra és különutas elképzelésekre utal, hogy az EU-csúcs idejére Rutte még mindig nem tájékoztatta a leginkább érintett országokat az alku részleteiről. 

Sok tisztviselő úgy véli, az elnök grönlandi „offenzívája” tartós sebeket ejtett a transzatlanti kapcsolatokon, és túl korai lenne fellélegezni. Brüsszel és az Egyesült Államokkal szemben egyre agresszívebb nézeteket hangoztató, Macron-vezette tagállamok úgy vélik, máris fel kell készülni az esetleges megtorló lépésekre, amennyiben a további tárgyalások kudarcot vallanának Washingtonnal. A másik indoklás szerint az Európai Tanács összehívását alapból sem csupán a grönlandi krízis, hanem a transzatlanti kapcsolatok hirtelen és nagymértékű megromlása indokolta, a vezetőknek pedig azt is meg kellett vitatniuk, hogy miként viszonyuljanak Donald Trump éppen Davosban megalapított Béketanácsához, amelybe számos európai tagállam és maga az EU is meghívást kapott.

Vissza minden 

Ami az előbbit illeti, cseppet sem meglepő módon az Európai Tanács lesöpörte az asztalról a kényszerellenes eszköz alkalmazását, egyben azt szorgalmazta, hogy az EU és Egyesült Államok közötti kereskedelmi paktum ratifikálásának befagyasztását az Európai Parlament oldja fel, hogy a dokumentum tartalma minél hamarabb életbe léphessen. Trump visszalépése a katonai és gazdasági kényszerítőeszközöktől nem teszi már indokolttá az ilyen lépések megtételét, másfelől az EU–USA partneri viszony erősödése létfontosságú az egyébként is feszült időszakban. Lefordítva: senki nem akarta, hogy Trump dühe újra Európára zúduljon, pláne nem egy vámháború formájában, a legkényelmesebb megoldásnak pedig a status quóhoz való visszatérés tűnt. 

Ennek ellenére az EU tagállamai és politikusai között egyre nagyobb a konszenzus abban, hogy a Trump által vezetett USA szövetségesi és partnerségi garanciái multilaterális szinten már nem sokat érnek vagy jelentenek. Valójában Trump senkit nem nyugtatott meg a beszédével – ugyanúgy ostorozta a tehetetlen Európát és ugyanúgy követelte a sziget átadását az Egyesült Államoknak, mint előtte, csak éppen a zsarolóeszközöket vette ki az eszköztárból. Vagyis az európai értelmezés szerint  

a dolgok már túlságosan elfajultak ahhoz, hogy mindenki úgy tegyen, mintha semmi nem történt volna. 

Ennek megfelelően az EU-s vezetők továbbra is az asztalon vagy inkább az asztalfiókban hagyják a lehetséges válaszcsapások listáját arra az esetre, ha Trump újra gazdasági vagy katonai nyomásgyakorlás alá helyezné őket Grönland vagy más miatt. Ezen rajta van az Egyesült Államokra kivethető 93 milliárd eurós vámtétel, illetve a kényszerellenes eszköz, az ACI is, amelynek a hatása azonban azonnal eszkalálódó gazdasági háborút okozna Washingtonnal. Elméleti szinten, mivel az EU-csúcson kiderült, hogy a fenyegetések lobogtatása egyelőre eddig is a Trumppal vívott chicken game részét képezték, a jelek szerint az elnök rántotta el előbb a kormányt.  

Ezt a békét le kell nyelni…

A csúcson így alapvetően a másik kérdésre, Trump Béketanácsára fókuszáltak. A Davosban hivatalosan is megalapított szervezetbe (Magyarország alapító tagként írta alá a dokumentumot) az amerikai elnök részéről több EU-s tagállam és maga az unió is meghívást kapott, ám miután például Franciaország elutasította az ajánlatot, Trump azonnal 100 százalékos borvámokkal kezdte fenyegetni Macront, jelezve, hogy invitálása több puszta udvariasságnál. Olaszország miniszterelnöke a szokásosan kétértelmű mosolyával némi időt kért Trumptól, de volt olyan is (az osztrák kancellár például), aki szerint a testület alapító okiratában foglaltakkal kapcsolatban még számos tisztázatlan kérdés merült fel. Az EU-s tagállamok valójában attól tartanak (és nem járnak messze az igazságtól), hogy  

a Trump-féle Béketanács hosszú távon egyértelműen az ENSZ Biztonsági Tanácsának alternatívájaként lép színre  

– ezt a feltételezést az is alátámasztja, hogy a szervezet eredetileg a gázai rendezés miatt jött létre, valójában az alapító okiratban már egy sokkal szélesebb körű, globális rendezési jogokkal rendelkező, személyesen Trump által irányított konstrukció bontakozik ki, amely megfelelő számú csatlakozó esetén valóban új multilaterális intézménnyé válhat – a vegetáló jelenlegi lerombolásával. Az EU-csúcson így az a felemás döntés született, hogy az Európai Unió együtt fog működni az Egyesült Államokkal ebben az ügyben, de a részletek pontosítása még elég sok időt vehet igénybe. „Készen állunk arra, hogy együttműködjünk az Egyesült Államokkal a gázai átfogó béketerv végrehajtásában, de komoly kétségeink vannak a Béketanács alapokmányában szereplő számos elemmel kapcsolatban, amely a hatáskörrel, az irányítással és az ENSZ alapokmányával való összeegyeztethetőséggel kapcsolatos” – mondta António Costa, az Európai Tanács elnöke. 

A rendkívüli EU-csúcson tehát nem történt semmi rendkívüli. Az unió valójában visszakanyarodott a grönlandi krízis előtti gyakorlathoz, azzal a különbséggel, hogy mindezt most sokkal idegesebben teszi, mint annak idején. Ursula von der Leyen újra elmondhatta, hogy mindenki szolidáris Dániával és Grönlanddal, a vámokkal megfenyegetett országokkal pláne, az Egyesült Államokkal szemben pedig a blokk az eddigieknél keményebben (de vigyázva, hogy a helyzet ne eszkalálódjon) fogja képviselni az érdekeit, amibe az is beletartozik, hogy ha Trump ismét kereskedelmi kényszerítő eszközökhöz nyúlna, az EU minden gazdasági fegyverét bevetheti Washington ellen. (A Fehér Házban erre valószínűleg biccentettek egyet, majd újra felhívták Mark Ruttét, hogy világossá tegyék: változatlanul stratégiai biztonsági kérdésként kezelik Grönland ügyét, ami értelmezésükben nem brüsszeli, hanem NATO-s és dán hatáskör.) Ahogyan Orbán Viktor mondta az újságíróknak a csúcstalálkozó után: „Menjünk inkább haza.” 

*** 

Kapcsolódó: 

Fotó: Fehér Ház