Az elmúlt két évben az európai földgázpiac egyik jelentősebb fejleménye volt, hogy Azerbajdzsán – pontosabban az állami SOCAR – új eladóként jelent meg több olyan országban, amely korábban az orosz Gazprom ügyfelei közé tartozott.  

Az orosz Vzgljad értelmezése szerint az azeri fél ezt kommunikációs szinten sikertörténetként mutatja be. 2025 nyarát követően Németországban és Ausztriában is elindult az azeri gáz értékesítése a Déli Gázfolyosó és a TAP útvonalán, így Azerbajdzsán immár 16 európai vevőországot szolgál ki. Sőt, Ukrajna is szerződést kötött egy SOCAR-leányvállalattal. 

Bár a felszín alatt egy jóval árnyaltabb kép rajzolódik ki, a cikk az azeriek térnyerését inkább átmeneti jelenségként láttatja, ami részben az orosz gáz európai pozícióvesztésének utólagos magyarázatának tűnik. 

Vagyis az új szerződések nem feltétlenül jelentenek érdemi volumennövekedést. Azerbajdzsán kitermelési kapacitásai korlátozottak, ezért a meglévő exportmennyiségét kell több ország között megosztania, illetve egyre nagyobb szerepet kapnak a csere- és swapügyletek. A hivatkozott adatok alapján 2025-ben a SOCAR teljes exportja 25,2 milliárd köbméter volt, ebből 12,8 milliárd jutott Európába. Ennek döntő részét azonban már eleve három országra kötötték le, Olaszországra 8, Görögországra és Bulgáriára 1-1 milliárd köbmétert.

A fennmaradó 2,8 milliárdon osztozott további 13 vevő, ami sok esetben csak kisebb, időszakos tételek szállítását teszi lehetővé. 

A cikk az európai gázrendszer-üzemeltető ENTSOG adataira hivatkozva azt is kiemeli, hogy a Déli Gázfolyosón érkező mennyiség 2022-ben ugrott évi 12 milliárd köbméterre, azóta azonban lényegében ezen a szinten stabilizálódott. Vagyis miközben az azeri gáz új piacokon jelenik meg, kontinentális léptékben nem váltja ki az orosz forrásokat, inkább kiegészítő szerepet tölt be az európai importmixben. 

Diverzifikáció igen, rendszerszintű kiváltás nem 

Az azeri gáz európai térnyerése ezért inkább politikai és kereskedelmi diverzifikáció, semmint energetikai fordulat, amelynek logisztikai korlátai is vannak. Elvben ugyanis lehetséges az olaszországi belépési pontokról Ausztrián át Németországba továbbítani a gázt, ám a távolsággal együtt nőnek a szállítási tarifák, a rentabilitás pedig romlik. A távolabbi piacokon pedig az azeri sok esetben sem árban, sem rugalmasságban nem képes versenyezni a norvég vezetékes gázzal vagy az LNG-vel. 

Ausztria helyzete ebből a szempontból különleges. Tenger nélküli országként kénytelen közvetítő piacokon – Németországon és Olaszországon – keresztül pótolni a kieső forrásait, miközben a korábban meghatározó Baumgarten hub (Ausztria meghatározó földgázelosztó központja) szerepe látványosan visszaszorult. A Vzgljad adatai szerint 2025 július–szeptemberében Németországból Ausztriába 20,47 TWh földgáz áramlott, szemben az egy évvel korábbi 2,26 TWh-val. Ez jól mutatja, hogy az ellátási útvonalak átrendeződtek, de nem feltétlenül váltak rövidebbé vagy olcsóbbá. 

Németország importmixében az azeri gáz továbbra is marginális. A cikk által közölt előzetes adatok szerint Norvégia 44 százalékkal dominál, Hollandia 24, Belgium 21 százalékkal járul hozzá az importhoz, míg az LNG-terminálok részesedése 10 százalék körüli. Az EU-s csővezetékes importban 2025 harmadik negyedévében Norvégia közel 52, Algéria 14,6, az Egyesült Királyság 13,4 százalékot képviselt, miközben az azeri 12-13 milliárd köbméteres éves mennyiség észrevehető, de nem rendszerszintű tényező. 

Molekulák, címkék és régiós visszafolyások 

A Vzgljad egyik fontos – bár kevésbé hangsúlyozott – példaként említi Ukrajnát, ahol a SOCAR aktív kereskedőként jelent meg, ám a szerződésekben nem mindig egyértelmű a molekuláik eredete. Előfordulhat ugyanis, hogy papíron azeri gázról van szó, miközben a ténylegesen mozgatott mennyiségek swapügyleteken keresztül akár orosz eredetűek is lehetnek. Ez rávilágít arra, hogy az európai gázpiacon a forrásország megjelölése és a fizikai áramlás útvonala egyre gyakrabban elválik egymástól. 

Ez a megkülönböztetés nem technikai részletkérdés, a beszerzési portfóliók értékelésénél egyre kevésbé elegendő a szerződéses partner országát nézni, szükség van az útvonalak, a swapok és a régiós visszafolyások vizsgálatára is. A diverzifikáció ugyanis önmagában nem garantálja sem az alacsonyabb árakat, sem a nagyobb ellátásbiztonságot. 

Mit jelent mindez Közép-Európában? 

A közép-európai régió számára az áramlási térkép átrendeződése közvetlen hatással van az árkülönbözetekre, a szállítási díjakra és a kereskedelmi útvonalak költségeire. A Baumgarten súlyvesztése és Ausztria „újraellátása” azt jelzi, hogy a diverzifikáció gyakran hosszabb és drágább útvonalakon valósul meg. Magyarország szempontjából ez azért kulcskérdés, mert a következő években egyszerre kell teljesíteni a megfizethetőség, az ellátásbiztonság és az uniós megfelelés (átláthatóság, kitettségkezelés) követelményeit. 

Az azeri gáz ebben a képletben hasznos kiegészítő forrás lehet, de nem csodaszer.

Ezért célszerű nem a címkékre, hanem a tényleges volumenkorlátokra, költségekre és útvonalakra koncentrálni. A 2020-as évek európai gázpiacán ugyanis egyre inkább nem az válik meghatározóvá, hogy honnan érkezik a gáz a szerződés szerint, hanem hogy milyen áron, milyen kockázatokkal és milyen kerülő utakon jut el a fogyasztóhoz. 

Kapcsolódó: