Oroszország egyik legnagyobb olajvállalata, a Lukoil kénytelen volt aláírni a megállapodást a nemzetközi töltőállomásainak és finomítóinak eladásáról az amerikai pénzügyi elit egyik fellegvára, a Carlyle Group részére. Az üzlet a cég mintegy 22 milliárd dollár összértékűre becsült nemzetközi portfóliójának túlnyomó részét érinti, amivel az amerikai magántőke-befektető olyan stratégiai pozíciókat szerez meg Magyarország közvetlen szomszédságában, amelyek eddig Moszkva bástyáinak számítottak. 

A kényszer szülte üzlet 

A mostani bejelentés közvetlen előzménye az amerikai Trump-adminisztráció által tavaly októberben bevezetett, minden eddiginél szigorúbb szankciós csomag. Washington célja ugyanis a békekötés kikényszerítése érdekében az orosz energetikai óriások gazdasági ellehetetlenítése és Moszkva elvágása a külföldi bevételei jelentős részétől. 

Bár a vevőjelöltek között sokáig versenyben volt a svájci központú Gunvor és a Mol, a 474 milliárd dolláros vagyont kezelő Carlyle Group győzelme politikai okok miatt borítékolható volt.  

A döntésbe a washingtoni hátszél is belejátszott.  

Az amerikai adminisztráció nem akarta, hogy ezek a stratégiai eszközök egy korábban szankciók alá helyezett céghez kerüljenek, és helyette egy megbízható, amerikai bekötöttségű alapkezelőt preferáltak, amely garanciát jelent a nyugati érdekek érvényesítésére a kritikus infrastruktúrák felett. 

Ugyanakkor a megállapodás nem jelenti a Lukoil teljes és azonnali, globális átadását, hiszen például a kazahsztáni eszközök, amelyek geopolitikai szempontból köztes státuszúak, nem részei az üzletnek, ennek sorsáról külön tárgyalások folynak. Ez a kivétel is jelzi, hogy bár az orosz óriás Európából kénytelen kihátrálni, a közép-ázsiai pozícióit még próbálja megtartani. 

Amerikai zászló a finomítókon 

Az üzlet Oroszország szénhidrogén-diplomáciájának végét jelenti a nyugati féltekén, illetve az amerikai befolyás drasztikus növekedését hozza el a közvetlen régiónkban. Hazánk számára mindennek a legfontosabb vetülete a regionális erőviszonyok azonnali átrendeződése. 

Ha ugyanis a Lukoil amerikai kézbe kerül, azzal együtt bulgáriai Burgaszban lévő és a romániai Petrotel finomító is. Ezzel hazánk keleti és déli szomszédságában az orosz szakmai tulajdonost egy amerikai pénzügyi befektető váltja fel, amely várhatóan a profitmaximalizálás és a nyugati politikai érdekek mentén üzemeltet majd. 

Orosz olaj helyett ársokk? 

A Lukoil eddigi üzleti modelljének az alapja a vertikális integráció volt, vagyis az orosz mezőkről származó olcsó nyersolajat a saját finomítóikban dolgozták fel, ám ez a láncolat most megszakad. 

Mivel a Carlyle Group nem olajkitermelő, hanem tőkealap, a legégetőbb kérdés a piac számára, hoigy  

honnan és milyen áron látja majd el az új tulajdonos a román és bolgár finomítókat. 

Az orosz nyersolajról való kényszerű leválás szinte biztosan árfelhajtó hatású lesz a régiós üzemanyagpiacon. Mivel a tengeri úton érkező, diverzifikált forrásból származó kőolaj drágább, mint a csővezetékes orosz, így a román és a bolgár piacnak egyfajta diverzifikációs felárral kell számolnia, ami a magyar árszintekre is nyomást gyakorolhat.  

Vadkelet 

Amíg az orosz fél kényszerűségből távozik, a régió meghatározó szereplője, a Mol-csoport előremenekül. A magyar olajipari óriás stratégiai lépése, a szerbiai NIS olajvállalat többségi tulajdonának átvétele, ezzel ellentétes irányú mozgás, az extenzív növekedés irányába mutat. 

Csakhogy a Carlyle Group egy tőkeerős, globális szinten jegyzett versenytárs, amely mögött ott áll Washington politikai támogatása is. 

Ha pedig az orosz állami érdekeket és a keleti nyersolajlogikáját egy amerikai pénzügyi befektető profitközpontú, nyugati orientációjú stratégiája váltja fel, azzal az amerikai tőke minden eddiginél élesebb versenyt hoz Közép-Európa energiapiacára. 

Fotó: Dreamstime 

Kapcsolódó: