A zöldtőke mozgósításával felgyorsítható az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérés a korábbi környezeti károk elkerülése mellett. A grönlandi kritikus ásványok iránti verseny egyszerre hordoz környezeti, társadalmi, geopolitikai és pénzügyi kockázatokat, ezért itt nem beszélhetünk gyors, egyszerű megoldásról.
Az elektromos autók, a szélturbinák, az akkumulátorok és a hálózati eszközök rengeteg kritikus ásványra támaszkodnak. A gond azonban ott kezdődik, hogy ezek kitermelése föld- és energiaigényes, szennyező, ezáltal több helyi konfliktussal jár – például a „zöld” címke a bányákra – finoman szólva – nem alkalmazható. Miközben a klímacélok gyorsaságot követelnek, az ellátási láncok ehhez csak lassan alkalmazkodnak. A lítium, a kobalt, a nikkel és a ritkaföldfémek iránti kereslet meredeken nő, a kitermelésük és a feldolgozásuk viszont néhány országban – elsősorban Kínában – koncentrálódik.
Az új bányaengedélyek évekig húzódnak, az infrastruktúra drága, a skálázás lassú, ez pedig szembemegy azzal a tempóval, amit a dekarbonizáció megkövetelne.
Gazdag sziget kényes helyzetben
Grönland geológiailag kincsesbánya, hiszen megtaláhatók ott ritkaföldfémek, grafit, cink. Csakhogy az arktikus ökoszisztéma sérülékeny, a logisztika költséges, a politika pedig óvatos. 2021-ben a grönlandi kormány megtiltotta a 100 ppm feletti urántartalmú lelőhelyek bányászatát – amivel megakasztotta a Kvanefjeld projektet, ami a világ egyik legnagyobb ritkaföldfém-lelőhelyének számított. Ez azt mutatja, hogy a környezeti és társadalmi prioritások felülírhatják a bányászat lendületét, még akkor is, ha mindennek a geopolitikai tétje óriási.
Geopolitika kontra ESG
A kritikus ásványokhoz való hozzáférés mára nemzetbiztonsági kérdés lett, az USA, az EU és más nagyhatalmak ipar- és védelmi szempontból is stratégiai ügyként kezelik. Ez persze ösztönzi a diplomáciát és a befektetéseket, de gyakran háttérbe tolja az ökológiai kockázatokat és a helyi közösségek beleegyezést – amivel az ESG-keretek nehezen birkóznak meg.
Az elvben létező, de a valóságban nehezen értelmezhető „zöldbányászat” megfelelőbb technológiával és szigorúbb standardokkal csökkenthetné a károkat, de nem oldja fel az alapellentmondást, ami a globális klímahaszon és a helyi környezeti teher között feszül. A fenntartható pénzügy ezért világosabb szabályokat és a szuverenitás, valamint a közösségi választás tiszteletét igényli – nem csak papíron.
Időtáv és technológia
A kínai függőség csökkentése a grönlandi projekt felgyorsításával csábító lehetőség, ám 10-15 évet vesz igénybe, legalábbis ilyen időtáv alatt valósulhat meg a kitermelés, a kínálatbővítés, illetve a kínai kritikusásvány-függőség csökkentése, ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy mindeközben a technológia is változhat.
A következő évekre előre tekintve jól látható, hogy
az újgenerációs akkumulátorok várhatóan fokozatosan eltávolodnak a kobalttól és a mangántól, mi több, részben a lítiumtól is
– így különösen a lítiummentes nátriumion-megoldások nyerhetnek teret. Emellett vannak kevéssé helyettesíthető anyagok is, amelyek a következő másfél évtizedben szűk keresztmetszetek maradnak, ilyen a neodímium, a prazeodímium, a diszprózium vagy a terbium – ezek nélkül nincs állandó mágnes, szélturbina vagy villanymotor. Továbbá a réz is egyre fontosabb a villamosenergia-hálózatokban és az elektromos alkatrészekben, motorokban mint a kábelezés alapanyaga, vagyis az energiaátmenet réz és ritkaföldfémmágnesek nélkül elképzelhetetlen.
Szilícium, ezüst és gallium
A fentieken felül ott vannak a platinacsoport fémei (főként a platina és az irídium), amelyek nélkülözhetetlenek és feltehetően igen nehezen pótolhatók az elektrolizálókhoz, azaz a vízbontásos zöldhidrogén-termeléshez és a hidrogénalapú üzemanyagcellákhoz. Továbbá ott van a szilícium-karbid és a gallium-nitrid, amelyek az energiatakarékos, ám nagy teljesítményű elektronika alappillérei. És persze az ezüst, amely a napelemek fontos összetevője.
Szabályozási kockázatok
A szabályozás a bányászat és a feldolgozás kapcsán várhatóan az érintett gazdasági és geopolitikai érdekek mentén formálódik, ami
érdemben befolyásolja a projektek kockázatát, ütemezését és tőkeköltségét.
Mivel – ahogy láttuk – több alapanyag gyors helyettesítése nem reális, ezért az ellátásbiztonság, a másodnyersanyag-piacok és az újrafeldolgozás jelentősége tovább nő.
Ám ne feledjük: Grönland inkább hosszú távú opció, nem gyors mentőöv, vagyis aki arra számít, hogy a zöldpénzügy percek alatt megoldja az ellátási láncok feszültségeit, az feltehetően téved. A realitás inkább az évtizedes tervezés, a körültekintő befektetés, illetve annak belátása, hogy a kritikus ásványok terén nincsenek gyors megoldások.
Fotó: Freepik
Kapcsolódó:
