Egy 70 ország adatait vizsgáló tanulmány szerint az ezredforduló óta megszűnt a fizikai távolság védelmező szerepe, így a helyi kereskedelmi kapcsolatok már nem nyújtanak védelmet a válságok ellen. A pénzügyi rendszerek teljes szinkronizációja miatt a gazdasági sokkok ma már azonnali dominóhatásként jelentkeznek.
Egy frissen publikált átfogó gazdaságtörténeti tanulmány az ezredfordulón bekövetkezett alapvető strukturális törést azonosított a világgazdaság működésében. Az elemzés, amely 70 ország 65 évnyi adatait dolgozta fel, rámutat: a globalizáció nem úgy működik, ahogy azt az elmúlt évtizedekben tanították, ugyanis a fizikai távolság védelmező szerepe megszűnt,
a gazdasági sokkok immár nem hullámként, hanem egyszerre, mindent elborítva jelentkeznek.
A kutatás legfontosabb megállapítása, hogy a világgazdaság „idegrendszere” 2000 után gyökeresen megváltozott: míg a 20. század második felében a földrajzi elhelyezkedés sorsdöntő volt, mára ez a távolsági tényező elenyésző a makrogazdasági ciklusok szempontjából.
A szomszédság kora
Az 1955 és 1999 közötti időszakban egy ország gazdasági teljesítményét (GDP-ciklusait) a saját fundamentumai mellett leginkább a közvetlen szomszédaival folytatott kereskedelmi és pénzügyi viszonyok határozták meg.
A válságok ezért az ezredforduló előtt lassan, régióról régióra terjedtek.
A fizikai közelség volt a legmeghatározóbb tényező: ha a szomszédban baj volt, nálunk is, de a távoli válságok lecsengtek, mire megérkeztek.
A távolság jelentősége csökkent
Az elmúlt két évtizedben a fent leírt mintázat érvényét vesztette. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy 2000 óta szinte lényegtelen, hogy két ország milyen messze van egymástól. A modern gazdasági sokkok természete megváltozott: amíg korábban fokozatosan gyűrűztek át a határokon, addig most
egyszerre, globális szinten jelentkeznek, függetlenül az országok, régiók között meglévő távolságoktól.
A távolság rejtélye
A kutatás egy stratégiai paradoxonra, az úgynevezett distance puzzle-re hívja fel a figyelmet. A valóságban ugyanis a világ nem lett „laposabb”, hiszen az árukereskedelem volumene ma is erősen függ a távolságtól. Az Egyesült Államok például továbbra is Kanadával és Mexikóval kereskedik a legtöbbet, nem pedig távoli partnereivel.
Ezzel szemben a makrogazdaság nem követi a fizikai áruforgalmat, a pénzügyi és bizalmi csatornákon keresztül a gazdasági ciklusok tökéletesen szinkronizálódtak, ami azt jelenti, hogy
bár ma is elsősorban a közelebbi szomszédainkkal üzletelünk, a gazdasági növekedésünket vagy összeomlásunkat a globális, távoli impulzusok diktálják.
Hamis illúziók
A fenti felismerés alapjaiban kérdőjelezi meg a divatos gazdaságpolitikai irányzatokat. Látni kell, hogy az ellátási láncok lerövidítése (a nearshoring vagy a friendshoring) hamis biztonságérzetet adhat. Vagyis amikor a nyugati országok számára a gyártást a nagy fogyasztói piacokhoz közelebb hozzák – például Kína helyett Mexikóba vagy Kelet-Európába telepítik –, az ugyan megoldja a logisztikai kockázatokat, ám a keresleti sokkok ellen nem véd.
Mivel a ciklusok szinkronban mozognak, egy távol-keleti válság ma már könnyen azonnali recessziót okozhat a biztonságosnak hitt közeli partnerországokban is.
A fizikai közelség garantálja az alkatrészek pontos megérkezését egy összeszerelő gyárba, de nem biztosítja a fizetőképes kereslet meglétét, azaz a piacot.
A diverzifikáció csődje
A földrajzi alapú kockázatmegosztás, azaz a diverzifikáció klasszikus modellje – miszerint a tőkét eltérő ciklusban mozgó régiók között kell megosztani – hatástalanná vált. Globális válságok idején a piacok korrelációja összetart, azaz mindegyik régió egyszerre zuhan. Nincs már „bezzegtérség”, ami húzna, amikor mások lassulnak. Ezért
a vállalatoknak és az államoknak jelentős belső tartalékokat, azonnal mozgósítható likviditási puffereket kell képezniük az együttes globális leállások átvészelésére.
Zéró reakcióidő
Végezetül, bár a geopolitika a blokkosodás felé mutat, a 2000 és 2020 közötti gazdasági adatok szerint a pénzügyi „idegrendszer” továbbra is globálisan összekapcsolt maradt. A protekcionista intézkedések (vámok, szankciók) egyelőre nem tudták megtörni a ciklusok együttmozgását, bármely lokálisnak induló krízis (járvány, bankcsőd) késleltetés nélkül, azonnali globális recessziós nyomássá alakul. A reakcióidő a korábbi hónapokról szinte a nullára, lényegében pár percre, legfeljebb pár órára csökkent.
Illusztráció: Freepik
Kapcsolódó:
