Az év eleje furcsa kettősséggel indult a globális piacokon: ha csak a tőzsdei árfolyamokat figyeljük, azt hinnénk, hogy Kínában dübörög az ipari konjunktúra, hiszen az ipari fémek iránti kereslet papíron az egekbe szökött. Ha viszont a GDP-t nézzük, az ipari bővülés lassulását érjük tetten. A két mutató közötti szakadék mögött a likviditási csapda és a kétségbeesett hozamvadászat együttese áll.

Amikor a jüan nem találja a helyét 

A kínai gazdaság évtizedekig a világ növekedési motorja volt, ahol a hitelkihelyezés szinte azonnal termelő beruházásokban és infrastrukturális projektekben tükröződött vissza. Ez a transzmissziós mechanizmus azonban mára, úgy tűnik, súlyosan sérült. A friss adatok szerint a kínai gazdaságban markáns szétválás figyelhető meg a reálgazdasági teljesítmény és a pénzpiaci aktivitás között.

A piacra öntött irdatlan mennyiségű pénz egyszerűen nem talál utat a termelésbe.

Míg a kínai likvid tőke decemberben éves szinten kiemelkedő, 8,5 százalékos bővülést mutatott, addig a nominális GDP csupán 3,9 százalékkal növekedett az utolsó negyedévben. Ez a több mint kétszeres különbség rámutat a rendszer hatékonyságvesztésére, ami azt jelenti, hogy a pénz forgási sebessége lelassult a reálgazdaságban, a tömege viszont tovább hízik.

De hová tűnik ez a rengeteg jüan és dollár, ha nem új gyárakba vagy a bérfejlesztésbe? 

Menekülés a hozamért 

A belső fogyasztás gyenge, ami önmagában is visszaveti a vállalati profitkilátásokat, ám ennél is súlyosabb az ingatlanpiac elhúzódó, strukturális válsága. A kínai háztartások és befektetők vagyonának jelentős része ingatlanokban áll, ám ez a szektor mára bedőlt, a beruházások mélyponton vannak.

Ebben a környezetben pedig a tőke pánikszerűen keresi a menekülőutat. 

A helyzetet tovább rontja, hogy idén mintegy 7 milliárd dollárnyi lekötött bankbetét jár le, és ez az óriási összeg a bankszámlákon érvényesülő alacsony kamatok, a beszűkült, veszteséges ingatlanpiac és a nyomott kötvénypiac miatt kétségbeesetten keresi a hozamot. 

A tőke természete, hogy mindig a legkisebb ellenállást és a hozamot keresi, de mivel az említett hagyományos csatornák (ingatlan, bankbetét, államkötvény) elzáródtak, a pénztömeg a határidős árupiacokra zúdult.

A sanghaji kaszinó 

A folyamat leglátványosabb példája a Sanghaji Határidős Tőzsde: a hat legfontosabb ipari fém határidős piacán a nyitott kötésállomány a korábbi stabil szintekről 2026 januárjában 6 millió kontraktus fölé ugrott.

Ez jól mutatja a beragadt tőke nagyságrendjét. A nyitott kötésállomány növekedése nem feltétlenül jelenti azt, hogy több fém cserél gazdát, sokkal inkább azt jelzi, hogy rengeteg új fogadást kötöttek a jövőbeli árakra.

A spekuláció döntő hányada két kritikus fémre, a rézre és az alumíniumra koncentrálódik. Nem véletlenül, mivel ezek a zöldátállás alapjai, így hosszú távon jó befektetésnek tűnnek, rövid távon pedig kellően likvid a piacuk ahhoz, hogy egy ekkora tőkebeáramlást is képesek legyenek elnyelni.

A piaci lufi anatómiája 

A legveszélyesebb ebben a folyamatban az, hogy elszakítja az árakat a valóságtól. Normális piaci körülmények között az árak emelkedése a kereslet növekedését vagy a kínálat szűkösségét jelzi, most azonban egy mesterséges buborékkal állunk szemben.

A jelentések szerint bár a kínai reálgazdasági szereplők a magas árakat látva visszafogják a beszerzéseiket, a pénzügyi befektetők mesterséges kereslete mégis tovább hajtja fel az árakat. Ez egy olyan folyamat, ahol az árupiacok pénzügyi eszközzé válnak, az árképzést az algoritmusok és a portfóliómenedzserek tőkeallokációja határozza meg, nem pedig a termelők és a felhasználók alkuja.

A piac tehát elszakadt a reálgazdasági kereslet-kínálat görbétől.  

Ez a divergencia addig tartható fenn, amíg a likviditásbőség tart vagy amíg a felvevőpiac rá nem töri az ajtót a spekulánsokra és ki nem pukkasztja a drága lufijukat.

Importált infláció és volatilitás 

Bár ez a folyamat Kínából indul, a hatása globális, mivel a megugró tőzsdei árak beépülnek az ellátási láncokba. A világ feldolgozóipara pedig azzal szembesül, hogy drágábban kell beszereznie az alapanyagot, a globális felvevőpiac viszont még nem indult be igazán, így a végtermékek iránti kereslet bizonytalan.

Ez költséginflációt teremt, azaz a dráguló inputok szűkítik a gyárak árrését, és mivel a globális kereslet gyengesége miatt ezt a többletköltséget nehéz áthárítani a vevőkre, a termelők profitabilitása világszerte nyomás alá kerül.

Ráadásul a spekulatív tőke természete a volatilitás. Ahogy ez a 7 milliárd dollárnyi pénzmennyiség hirtelen megjelent a piacon, úgy el is tűnhet, ha a kínai szabályozók beavatkoznak, vagy ha egy másik eszközosztály vonzóbbá válik, ami azt jelenti, hogy a keleti beszerzési források árazása a korábbinál sokkal kiszámíthatatlanabbá válik. A stabilitásra vágyó ipari szereplők számára ez egy rémálom, és felértékeli a hosszú távú, fix áras beszállítói szerződések jelentőségét.

Lesz-e nagy durr? 

A kínai gazdaság jelenlegi állapota intő jel a világnak. A reálgazdasági problémákra adott olyan monetáris válaszok – mint a pénznyomtatás vagy a likviditásbővítés – hatástalanok, ha a bizalom hiánya miatt a tőke nem mer beruházni, csak spekulálni. 

A sanghaji tőzsdén látható kontraktushegyek tehát a rendszerben rekedt tőke jelei. 

A következő hónapok kérdése az lesz, hogy ez a lufi lassan leereszt, vagy hangos durranással kipukkad-e, magával rántva a globális nyersanyagárakat is.

Egy biztos: amíg a kínai tőke a saját hazájában nem talál magának produktív helyet, addig a világpiacok kénytelenek lesznek együtt élni a lufi kiszámíthatatlan pénzügyi kilengéseivel.

Fotó: mesterséges intelligencia (Gemini) által készített kép 

Kapcsolódó: