A Nemzetközi Energiaügynökségnek (IEA) az elmúlt időszak ukrán villamosenergia-katasztrófák hatásait összegző jelentése rávilágít, hogy a modern energetika legnagyobb kihívása már nem csupán az ellátás folytonossága, hanem a rendszerek azon képessége, hogy extrém sokkhatások után is képesek legyenek a gyors regenerációra. Ukrajna a hálózatait érő folyamatos támadások miatt óriási áramszünetekkel küzd. Az IEA szerint ezek az események rávilágítottak arra, hogy 

a hagyományos, központosított infrastruktúra a hibrid hadviselés és a szisztematikus támadások korában rendkívül sebezhetővé vált,  

ami alapjaiban írja felül az eddigi hálózatfejlesztési stratégiákat. 

A központosítás stratégiai kockázat 

A jelentés adatai szerint az ukrán energiarendszer elleni bevetések tavaly érték el a csúcspontjukat, amikor is több mint 4500 támadás érte az infrastruktúrát, köztük 1800 rakéta- és mintegy 50 ezer dróntámadás. E csapások során a támadók   

a legkritikusabb csomópontokat, például a transzformátorállomásokat célozták meg.  

A következmények drámaiak voltak, hiszen ez év január közepén az ukrán villamosenergia-igény 18 GW-ra emelkedett, miközben a rendszer kapacitása csupán 11 GW-on állt, ami hatalmas, 7 GW-os deficitet eredményezett. Ez a hiány kényszerű, úgynevezett gördülő áramszüneteket okozott, amelyek még a fővárosban is napi 17 órát meghaladó áramkimaradást és a közszolgáltatások biztosításának veszélyeztetését jelentették. 

A decentralizáció a megoldás  

Az IEA anyaga szerint a válság egyik legfontosabb tanulsága a decentralizált működés, amely a közelmúltban Ukrajnában a leghatékonyabb védelmi vonalnak bizonyult. Míg  

a központi termelőkapacitások több mint felét érte súlyos kár, az elosztott energiatermelőknek, például a helyi napelemes rendszereknek és mikrohálózatoknak csupán a 7 százaléka sérült meg.  

Ez az óriási különbség jól mutatja, hogy a kisebb, földrajzilag elszórt egységeket sokkal nehezebb célba venni és megsemmisíteni, mint a hatalmas, jól látható erőműveket. Az elosztott erőforrások egyrészt a kieső központi energiát pótolták, másrészt lehetővé tették az olyan kritikus intézmények folyamatos működését, mint a kórházak vagy a vízművek. Az ország 

a háború kezdete óta becslések szerint 1,5 GW-nyi háztartási méretű napelemes kapacitást épített ki, ami a hálózatfüggetlen működés lehetőségét kínálja a legnehezebb órákban is. 

A szabványosítás és a készletezés szerepe 

Az ukrán tapasztalatok rávilágítottak arra is, hogy az eszközpark heterogenitása végzetes késedelmet okozhat a helyreállítás során, hiszen a javítási munkálatokat gyakran az hátráltatta, hogy a szovjet típusú hálózatba nehéz volt integrálni a nyugati adományként érkező eltérő szabványú transzformátorokat és kapcsolóberendezéseket. Ezzel szemben 

Litvánia olyan transzformátorokat küldött, amelyek a közös műszaki örökség miatt azonnal beépíthetők voltak, napokkal rövidítve le a helyreállítási időt.  

Ez a példa rávilágít a stratégiai eszközök szabványosításának és a hazai készletezésnek a fontosságára, mivel válsághelyzetben a kompatibilis pótalkatrészek hiánya nem csupán technikai probléma, hanem az életmentés akadálya is lehet. A jelentés ezért azt javasolja a szabályozóknak, hogy kezeljék a rezilienciát „üzemszerű” kiadásként, valamint ösztönözzék a kompatibilis rendszerek beszerzését. 

Kommunikációs és digitális védvonalak 

A fizikai támadások mellett a kiberfenyegetettség is új szintre lépett, hiszen Ukrajna ellen 2022 januárja óta több mint 660 jelentős kiberincidenst regisztráltak, amelyek közül 38 kifejezetten az energiaszektort célozta. A sikeres védekezés alapja a többrétegű biztonsági architektúra és az informatikai rendszerek szigorú szegmentálása volt, amely megakadályozta a káros kódok tovaterjedését. Ugyanilyen fontosnak bizonyult a válságkommunikáció: a digitális csatornák (mobilalkalmazások, közösségi média) mellett az analóg megoldások, mint 

az elemes rádiók és a fizikai szirénák is felértékelődtek, amikor a telekommunikációs hálózatok az áramhiány miatt megbénultak.  

A reziliencia békeidőben is kifizetődik 

A magyar energiabiztonsági döntéshozóknak fontos tanulság lehet, hogy a hálózatbiztonság fókuszát a puszta üzemzavar-elhárításról a rendszerszintű rezilienciára kell áthelyezni. Fontos odafigyelni a kritikus eszközök, például a transzformátorok szabványosítására, azok stratégiai készletezésére, mivel a globális ellátási láncok sérülékenysége miatt válsághelyzetben a kompatibilis pótalkatrészek hiánya végzetes késedelmet okozhat. Emellett a helyi mikrohálózatok jogi és technikai integrációját nem csupán zöldcélként, hanem honvédelmi és katasztrófavédelmi eszközként is érdemes kezelni, felismerve, hogy az elosztott energiarendszer a nemzeti energiabiztonsági ellenálló képesség egyik alapköve. 

Rugalmasabb és biztonságosabb 

Számos lépést tettünk már ebbe az irányba, hiszen békeidőben is kiemelt jelentőségű a reziliencia, főleg az időjárási szélsőségek gyakoribbá válása vagy a rendszerstabilitást veszélyeztető mennyiségű napenergia belépése miatt. Fontos, hogy a központosított rendszerek egyetlen kritikus pont, például egy főtranszformátor vagy gerincvezeték kiesésekor bajba kerülhetnek, ám a 8,3 GW-os hazai napelemes kapacitás és az eddig közel 220 MW-ra bővülő akkumulátoros tárolórendszer már képes arra, hogy hálózati hiba esetén lokálisan tartsa életben a kritikus szolgáltatásokat.  

Az ilyen működés a vezetékszakadások esetén is felértékelődik: a hiba izolálható, így a fogyasztók nagy része észre sem veszi a központi rendszer ingadozását. Magyarország a frissített nemzeti kockázati tervvel és a REPowerEU-forrásokból megvalósuló hálózatfejlesztésekkel, mint például az okosalállomások és a digitalizált vezérlés, a megfelelő irányba mozdult el, építve azokra a tapasztalatokra is, amelyeket az Ukrajnában zajló konfliktus kényszerít ki. 

Illusztráció: Freepik

Kapcsolódó: