Az elmúlt években egy jó állás sok országban a diplomás, fehérgalléros munkákhoz kötődött. Most azonban két, egymástól távoli munkaerőpiacon látszik ugyanaz a fordulat: a fizikai szakmák presztízse gyorsabban emelkedik, a belépő szintű irodai pozíciók pedig csökkennek.  

Oroszországban a hadigazdaság húzza fel a termelésben azonnal használható szakmák értékét, az Egyesült Államokban pedig a magas kamatkörnyezet és az MI-vezérelt átalakulás teszi nehezebbé a diplomás pályakezdők helyzetét.  

Oroszország: amikor a hadiipar felszívja a szakmunkást 

Orosz munkaerőpiaci közlések szerint januárban a hegesztők kerültek a bérlista élére. Egy ottani munkaközvetítő, a hh.ru adatbázisában a hegesztői állásoknál szereplő mediánajánlat 267 ezer rubel (1,1 millió forint) körül alakult, ami több IT-s munkakört is megelőzött. A jelenség illeszkedik a háborús gazdasághoz, mivel a védelmi és a kapcsolódó feldolgozóipari kapacitások felfutása felhajtja a gyártásban azonnal alkalmazható tulajdonságok értékét, a munkaerő-kínálatot pedig torzítja a mobilizáció, a migráció és a beszállítói láncok túlterhelése.

Ilyenkor a kereslet a szűk termelési keresztmetszetekre koncentrál, amelyek most leginkább a szakmunkás pozíciók.  

A rendkívüli környezetben a munkaerőpiac gyorsan átárazza az azonnal használható tudást. A hegesztő ennek akár a jelképe is lehetne, hiszen a háborús környezetben egyre nagyobb a szükség az ilyen és ehhez hasonló fizikai munkaerőre. 

Egyesült Államok: a diploma előnye kopik, a szakmák stabilitása nő 

Az amerikai történet egy másik úton jut el hasonló következtetésig. A Cleveland Fed elemzése szerint a diplomának csökken a munkaerőpiaci értéke, és míg korábban a friss diplomások gyorsabban találták meg az első állásukat, manapság sokkal nehezebb helyzetben vannak. Bár főiskolai vagy egyetemi végzettséggel továbbra is jól lehet keresni, ezen a téren egy generációváltásnak lehetünk szemtanúi.

A szakmát választók jövedelme egyre gyorsabban emelkedik, és bár a felsőfokú végzettségűek többet keresnek, a kettejük közti egyre csökken. 

 A Washington Post azt emelte ki, hogy tavaly a szakmunkás végzettségűek munkanélküliségi rátája több hónapon keresztül kedvezőbb volt, mint a diplomásoké. Kissé ironikus, hogy ez a kimutatás mindössze néhány nappal azelőtt jelent meg, hogy a Washington Post elbocsátotta az alkalmazottai egyharmadát. 

A ZeroHedge szintén megerősíti ezt a trendet, és igyekezett megmagyarázni ezt a munkaerőpiaci dinamikát, amit szerintük korábban a magas kamatok is felerősítettek. Az olcsó hitel mellett ugyanis a vállalatok könnyebben foglalkoztathatták a „fehérgalléros munkavállalókat”, csakhogy a nehezedő gazdasági helyzetben a költségvágás első áldozatai a menedzsment tagjai és a junior dolgozók. Ehhez képest a fizikai munkásokat igénylő szektorok (például építőipar, egészségügy) jobban ellenállnak a válságnak.  

Mindez megvilágítja azt a folyamatot, hogy a felsőfokú oktatás költsége nem csupán a tandíj, a legnagyobb tételt sokszor inkább a négy év alatt kieső munkatapasztalat és a munkahelyi rutin késői megszerzése jelenti. Mivel az egyetemi élet jóval lazább, mint egy munkahelyi környezet, ezért a friss diplomások egy része a belépéskor „éretlenebbnek” látszik, mint ami a végzettségük alapján elvárható lenne tőlük.  

Ehhez képest a szakmatanulás előnye, hogy azok a diákok előbb találkoznak a munkafegyelem és a teljesítményhez kötött értékeléssel.

Aki 18–22 éves kora között már dolgozik, ügyféllel találkozik, határidőt tart, vezetői utasítást értelmez, pénzt kezel, az négy év előnnyel lép be a munkaerőpiacra,

ami akkor is igaz, ha később továbbtanul vagy bővíti a képesítését.  

Vagyis az MI-korszakban a belépő szintű irodai feladatok egy része átalakul, és felértékelődnek a gyakorlatias, a termeléshez vagy a kivitelezéshez kötött munkák. 

Közös tanulság: a bér ott koncentrálódik, ahol szűk a kínálat  

A két történet közös nevezője, hogy a munka értékét növeli, ha az adott területen kevés a képzett ember, az pedig vagy terméket állít elő vagy szolgáltat. Oroszországban ezt a hadigazdaság gyorsítja, az Egyesült Államokban a fehérgalléros munkafolyamatok MI-vezérelt átalakulása és a ciklikus pénzügyi szigor. A következmény hasonló, nő a fizikai munkák státusza és béralkuja, a diplomás pályakezdők belépése ezzel szemben nehezebb lesz.  

Magyarország számára fontos kérdés, hogy a szakképzés kapacitása és minősége elég gyorsan bővíthető-e a kulcsszakmákban azzal együtt, hogy a szakmunkásbérek gyorsabb emelkedése feljebb tolja az építőipari és ipari beruházások költségeit. A védelmi és infrastruktúra-fejlesztésekhez szükséges szakemberállomány biztosítása azért érzékeny pont, mert itt a csúszásnak azonnal anyagi vonzata van.  

Az MI-stratégia felépítésénél arra érdemes figyelni, hogy a belépő szintű juniorpozíciók ne tűnjenek el tömegesen. Hiszen ha kevesebb a pályakezdőknek szóló állás, akkor a fiatalok később kezdik a karrierjüket és később jutnak rendszeres jövedelemhez, így eltolódik a középosztályba való belépésük is. Pedig a tudásuk megvan, de nehezebben veszik fel őket az első munkahelyükre, így nem tudnak rutint, referenciát és tapasztalatot szerezni. Ennek következménye az elhúzódó álláskeresés, a kényszerből választott, a saját szakmájukon kívül munka, a későbbre tolódó önálló életkezdés és összességében a kiélezettebb verseny a jobb állásokért. 

Ha a mostani trendek folytatódnak, akkor a középosztályba vezető út a szakmákon keresztül vezethet.

Egy piacképes foglalkozás pedig önmagában is stabil megélhetést adhat, sőt bizonyos területeken gyorsabban előrelépésre ad lehetőséget, mint a zsúfolt diplomás piac. A kérdés az, hogy a szakképzés minősége és kapacitása lépést tud-e tartani, valamint a szakmák presztízse kiszámítható marad-e. 

Kapcsolódó: