Varsó számára csábító az EU6: nagyobb rálátás és befolyás az uniós napirendre, erősebb alkupozíció a nagyobb ügyekben. A belépés ára viszont a régiós koordináció gyengülése lehet, ami közvetve Berlin és Párizs napirendjét erősítheti Közép-Európában.  

Az idei év elején Berlin és Párizs pénzügyminiszteri szinten elindított egy „EU6” (másutt E6) formátumot. A hat legnagyobb uniós gazdaság – Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Hollandia, Lengyelország – külön egyeztetne olyan témákról, ahol az EU27 konszenzusa nehezen áll össze. A deklarált cél az időnyerés lenne, a megtakarítások beruházásokba csatornázása (Savings and Investment Union), a kritikusnyersanyag-ellátási láncok biztosítása, a védelem finanszírozásának hatékonyabb koordinációja és az euró nemzetközi szerepének erősítése.  

A kezdeményezésnek van geopolitikai környezete is:

a német kormányzati üzenetekben is megjelenik, hogy az európai stratégiai mozgástér szűk, az Egyesült Államok politikai irányváltásai pedig bizonytalanságot jelentenek.

Ebből a nézőpontból az EU6 egy kísérlet az uniós „gépezet” felpörgetésére úgy, hogy közben formálisan nem írja át az alapszerződéseket.  

Belső kör, kész helyzet, központosítás 

Marcin Romanowski a Brussels Signalon megjelent véleménycikkében az EU6-ot informális belső körként írja le, amely az EU27 lassúságát megkerülve „előre összerakhatja” a kompromisszumokat, majd kész helyzet elé állíthatja a többi tagállamot. A szerző szerint ez de facto központosítást jelenthet, Berlin–Párizs súlyának növekedésével, az energia- és védelempolitikától az iparpolitikán át a pénzügyekig.  

Romanowski lengyel belpolitikai nézőpontból azt állítja, hogy

Varsó „asztalhoz ültetése” egyszerre lehet előny és kockázat.

Rövid távon az ország nagyobb beleszólást szerezhet a napirend alakításába, ahogy javíthatja az alkupozícióját is, otthon pedig úgy állíthatja be magát, hogy a „nagyok között” játszik. Hosszabb távon azonban a belépés alkalmazkodási kényszert hozhat (például szorosabb igazodást az eurózónás és brüsszeli integrációs irányokhoz), sőt gyengítheti a közép-európai együttműködés kohézióját. A szerző konklúziója ebből az, hogy egyrészt csökkenhet a régió súlya, másrészt az Egyesült Államok európai befolyása is gyengülhet Közép-Európa felett.  

Korybko: a „kétsebességes” EU a nagyhatalmi korszak tünete 

Andrew Korybko Moszkvában élő amerikai politológus értelmezésében a „kétsebességes Európa” a nagyhatalmi logika visszatérésére adott uniós reakció. A konszenzusos döntéshozatal túl lassú, ezért a legnagyobbak minilaterális kört építenek, majd a létrejött „tények” lendületével próbálják magukkal húzni a többieket. Korybko külön kiemeli, hogy a modell kényes pontja Lengyelország, mivel Varsó belépése stabilizálhatja és legitimmé teheti a belső kör gyakorlatát, a kimaradás vagy nyílt régiós ellenállás viszont politikai súlytalansággá teheti az egészet, mert nem tud átfordulni EU27-es döntésekké. 

Korybko egyik erős állítása, hogy

az EU6 körüli dinamika EU-n belüli blokkosodást indíthat el egy német–francia vezetésű „régi mag” és egy lengyel gravitációjú „keleti kör” közötti törésvonallal.

Érvelésének kulcsa az időtényező, mint írja, Berlin számára „ketyeg az óra”, hiszen Lengyelországban a 2027-es parlamenti választások után olyan kormány is jöhet, amelyik nem viszonyulna épp kedvezően a kétsebességes integrációhoz. Ebben a forgatókönyvben Varsó regionális szövetségeseket gyűjthetne, majd közös blokkolással próbálhatná lassítani vagy megakasztani az EU6-ból kinövő magvezérelt döntési logikát.  

Olvasatában ez az EU-n belül két, egymással versengő „központot” hozhat: az egyik oldalon egy mag, amely előzetesen egyeztet és utólagos alkalmazkodásra kényszeríti a kisebbeket, a másikon egy lengyel központú koalíció, amely hasonló módszerrel igyekezne ellensúlyt képezni. A szerző végkövetkeztetése szerint az ilyen kölcsönös „minilaterális” logikák tartós feszültsége akár a kettészakadás irányába is tolhatják az EU-t annak ellenére, hogy néhány alapvető, örökölt politika (például a személyek szabad mozgása) formálisan összetarthatja a rendszert. 

Mit jelenthet mindez Közép-Európának? 

Vélhetően az EU6 hatása nem írná át az EU-t, de lényegesen előszűrné, meghatározná a döntési opciókat. Ha a kompromisszum összeáll a belső körben, az EU27 tárgyalása gyakran már csak finomhangolássá válna. Ezzel a kisebb és közepes tagállamok mozgástere szűkülhet, különösen a pénzügyi és iparpolitikai témákban, ahol a nagyok koordinációja eleve erős.   

A közép-európai dimenzió Lengyelországon fut át: Varsónak érdemi ösztönző az „asztalnál ülés”, az ára viszont a régiós koordináció lazulása lehet.

Főleg a V4 és a Három Tenger-projektek csúszhatnak hátrébb a lengyel prioritási listán.

Ebben a helyzetben a térségben könnyebben érvényesülhet a német–francia napirend egyszerűen azért, mert az előkészítés ott történik, ahol a kapacitás és a döntési súly koncentrálódik.  

Magyar szempontból a kérdés az, hogy miként lehet időben reagálni arra, ha a döntések előkészítése egy szűkebb körben gyorsul fel átírva a régiós koordinációt. 

Hazánknak két párhuzamos feladata van: az egyik időben felépíteni a szakpolitikai pozíciókat azokban az ügyekben, amelyek az EU6 „előszobájába” kerülhetnek, a másik erősíteni a régiós ajánlatképzést.  

Ha a lengyel regionális „motor” szerep gyengül, Budapest mozgástere tágulhat, amennyiben gyorsan felmutatható, finanszírozható együttműködéseket tesz az asztalra: védelmi ipari beszállítói láncokat, energiabiztonsági csomagokat, infrastruktúra-projekteket és közös beszerzési konstrukciókat, amihez tudatos bizalomépítés kell, hiszen a régiót a kölcsönös óvatosság és a rövid távú taktikai gondolkodás gyakran fékezi. A magyar befolyásépítés a Balkánon több eszközzel és rutinnal dolgozik; az utódállamokban viszont az ezeréves történelmünk közös sikereire építő magyar soft powernek komoly lemaradásai vannak. Ennek ára a mindennapi szakpolitikai együttműködésekben is megjelenik: kevesebb a természetes bizalmi tartalék, lassabb a koalícióépítés és könnyebben megakadnak a közös projektek. 

Kapcsolódó: