Az Újdelhiben megrendezett idei AI Impact Summit egyik üzenete, hogy a mesterséges intelligencia egyre inkább átrendezheti a foglalkoztatási modelleket, különösen azokban az országokban, ahol a demográfiai szerkezet miatt az új munkavállalók tömegesen lépnek be a piacra.  

India vezető gazdasági tisztviselője, V. Anantha Nageswaran arra figyelmeztetett, hogy az automatizáció üteme könnyen gyorsabb lehet, mint a tömeges átképzés és a munkahelyteremtés tempója, ugyanakkor az országának évente legalább 8 millió új, produktív és tisztes megélhetést adó állást kell nyújtania.

Mindez visszavezethető az ottani gazdasági szerkezetre, ugyanis India jelentős részben olyan fehérgalléros exportágazatokra épített, mint az IT-szolgáltatások és az ügyfélszolgálati háttérfolyamatok, amelyeket a mesterséges intelligenciával támogatott automatizáció különösen gyorsan átalakíthat. A legfrissebb iparági jelzések is kettősséget mutatnak:

a szektor bevétele tovább nőhet és munkahelyeket is teremthet, ám közben a vállalatok részéről a pályakezdők toborzása jelentősen visszaesett.

Az indiai példa azért érdekes, mert a globális szolgáltatásexport hasonló dilemmával szembesül minden olyan, angolul jól működő vagy könnyen standardizálható háttérfolyamatokra támaszkodó gazdaságban, ahol a középosztályba való belépés első szintje egy fehérgalléros állás volt. Ha azonban a rutinszerű, a pályakezdők által elvégezhető feladatok gépesítettek lesznek, a fiatalok lassabban szerzik meg azt a munkatapasztalatot, amelyből szenior kompetenciájuk lehet, ami nagyobb felelősséggel és magasabb bérrel jár. Ami most csupán munkaerőpiaci kérdésnek tűnik, az középtávon társadalompolitikai feszültséggé nőhet, mert az elvárás továbbra is az, hogy a diploma az út egy stabil életpályához.

Ezt a mechanizmust a technológiai iparág is hasonlóan írja le. Az Anthropic vezérigazgatója, Dario Amodei „kentaurfázisnak” nevezi a jelenlegi szoftverfejlesztési korszakot, amikor az ember és az MI együtt dolgozik – ez rövid távon jót tehet a termelékenységnek, akár megnövelve a kvalifikáltabb fejlesztők iránti keresletet.

Ugyanakkor ez a fázis rövid lehet, és a következő lépcsőben a belépő szintű fehérgalléros munkák egy része eltűnhet.

Éppen ezért egyfelől ki kell használni a növekvő termelékenységet, mert a verseny gyorsul, és a vállalatok költség-, minőség- és időnyomása nem fog enyhülni.

Másfelől továbbra is teret kell engedni a fiataloknak, különben nem lesz több munkaerő-utánpótlás.

A kevesebb junior miatt ugyanis kevesebb szenior lesz, ami maga után hozhatja a munkaerő megdrágulását, ezzel visszafogva a növekedést. Nageswaran ennek érdekében olyan oktatáspolitikai változásokat javasol, mint az alapkompetenciák erősítése, a folyamatosan bővíthető képzési rendszerek, a munkaintenzív szektorok bővítése, valamint a növekedést és a foglalkoztatást akadályozó szabályozások könnyítése. 

Mindebből Magyarországnak és a régiónak az a tanulság, hogy a legnagyobb érték rövid távon az, ha a vállalatok az MI bevezetését keretek közé szorítják, és a junior munkaköröket újratervezik, méghozzá gyakornoki programokkal, belső képzéssel, mentorált „MI-asszisztált” munkafolyamatokkal. Illetve érdemes felgyorsítani a munkaintenzív ágazatok és a hiányszakmák képzését, mert a fizikai és a helyszíni tudás megszerzésének az értéke emelkedik – vagyis ha ehhez a kínálat nem képes alkalmazkodni, az növelheti a költségeket és az inflációt.

Az elkövetkező hónapokban érdemes megnézni, hogyan változik a pályakezdők felvételének a száma, mennyire tolódik át a munkaidő a „feladat-végrehajtásról” az ellenőrzésre és az integrációra, valamint a képzési rendszer képes-e lépést tartani a vállalatok igényeivel. India azért kerül a nemzetközi figyelem középpontjába, mert a foglalkoztatási kényszer náluk a legnagyobb, az MI által okozott technológiai sokk pedig a társadalom egészében sokkal gyorsabban megjelenhet. A tanulság európai szemmel az, hogy az MI korszakában a versenyképesség és a társadalmi stabilitás közös metszete a belépő munkahelyek újratervezése.

Kapcsolódó: