Szombaton arra ébredhettünk, hogy az izraeli, majd az amerikai légierő támadást indított az iráni iszlám rezsim ellen. A lépés önmagában nem volt meglepő, hiszen ahogy a venezuelai akciót megelőzően, úgy most is több mint gyanús mozgások (amerikai hadihajók átcsoportosítása, légtérzár) voltak a térségben. Inkább az volt a kérdés, hogy Trump mikor enged a nyomásnak, és dönt a katonai beavatkozás mellett. 

Innentől kezdve az érdekes, hogy mi Washington célja: rezsimváltás mindenáron, vagy az, hogy a rezsim élére egy olyan szereplőt ültessen, aki hajlandó megállapodni velük. Bármi is történjen Iránban, annak messzemenő következményei lesznek az olaj világpiaci árától egészen az orosz–ukrán háborúig. 

Trump bejelenti Irán megtámadását (Forrás: Wikimedia Commons)

Légicsapásokkal Irán ellen 

Mindeddig nem került sor szárazföldi offenzívára, ami Irán méretéből, illetve földrajzi sajátosságaiból ítélve logikus: az ország központi része ugyan sivatagos felföld, ami alapesetben könnyű terep a csapatoknak, de az északi részén a Kaszpi-tenger mentén húzódó Alborz, valamint a délnyugati Zagrosz-hegység láncai már nehéz terepet jelentenek, ahová az iráni csapatok vissza tudnak vonulni. Még nem tudható, hogy pusztán légicsapásokkal megdönthető-e az iráni rezsim (ha ez egyáltalán az amerikai–izraeli cél), illetve az sem, hogy az amerikaiak a 2003-as iraki offenzíva tanulságai után hajlandók-e egyáltalán szárazföldi offenzívába kezdeni ilyen terepen. Washington egyelőre két repülőgép-hordozó csapásmérő csoportot telepített a régióba, illetve jelentős szárazföldi tűzerőt is. 

Irán nehéz terep a szárazföldi offenzívának (Forrás: Wikimedia Common)

Eddig úgy néz ki, hogy a stratégia ugyanaz, amit Izrael alkalmazott Gázában: kiiktatni a vezetőséget, hogy utána szétporladjon a szervezet, mint ahogy az a Hamász és a Hezbollah esetében történt. Jelenleg már kiiktatták a legfelsőbb vezetőt, Ali Hámeneit, a védelmi minisztert, valamint az Iráni Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) parancsnokát. 

Iránnal szemben azonban vélhetően nem működik ez a korábban bevált stratégia, ugyanis nem egy fegyveres csoportról van szó, amit az ajatollah irányított, hanem egy államról, amely évtizedek alatt felépített kiterjedt hálózatot működtet. 

Vagyis nagy esély van arra, hogy rövid időn belül találnak egy új ajatollahot, akit a rezsimhez hű erők (döntően az IRGC) követni fognak, igaz, nincs kizárva a belső hatalmi harc sem. Az ajatollahok az elmúlt több mint 45 évben egy olyan kiterjedt rendszert hoztak létre, ami nehezen megbontható, ezenfelül megvan a támogatottságuk az egész iráni társadalomban. Nehezíti a rendszer megbontását, hogy azt az ideológia, a korrupció, a besúgói hálózat és a terror tartja egyben, ezt jól láthattunk a decemberi zavargások alkalmával. 

Az iráni légteret lezárták (Forrás: Flightradar24)

Amerikának a fentieken túl azért is lenne kockázatos szárazföldi offenzívába kezdeni, mivel a félidős választásokra készülve Trumpnak kezelnie kell a megemelkedett olajárakat, emellett a konfliktus minél előbbi lezárásban érdekelt, mivel odahaza a pártján belül erőteljesebb az intervencióellenes tábor. 

Emellett a térségbeli arab szövetségesei sem nyitották meg a légterüket az USA előtt, ugyanis tartottak attól, hogy ezzel Teherán legitim célpontnak tekinti őket – ez be is következett, hiszen csapások érték Bahrein, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek bázisait is. 

Emellett, ahogy már említettük, élénken élhetnek a 20 éves afganisztáni kudarc és a többéves iraki háború emlékei, amikor még Washington a liberális demokráciaexport azóta megdőlt tézise nevében állt bele a konfliktusba. 

Forgatókönyvek: Irak vagy Venezuela 

Két alapvető forgatókönyv lehetséges: egy kívülről kieszközölt rezsimváltás (Irak-forgatókönyv), illetve az, hogy a rezsim fennmarad egy olyan vezetővel, aki hajlandó megállapodni az USA-val (Venezuela-forgatókönyv). 

Irán lezárta a Hormuzi-szorost

Az utóbbinak jelen körülmények közt kisebb az esélye, még akkor is, ha ez a legegyszerűbb szcenárió: amennyiben sikerül egy olyan ajatollahot az ország élére állítani, aki hajlandó megállapodni az amerikaiakkal, akkor vélhetően azon nyomban befejeződnek a harcok.

Ennek az izraeli nyomás, illetve a térségbeli arab monarchiák területére mért csapások miatt kisebb az esélye, arról nem is beszélve, hogy az új ajatollahnak belső lázadással is számolnia kellene, ha megállapodik a „Nagy Sátánnal”, ahogy az USA-t nevezik (a „Kis Sátán” pedig Izrael). 

Sokkal reálisabbnak tűnik, hogy az amerikaiak és az izraeliek elmennek a falig, ami egy teljes rezsimváltást jelentene. Ebben az esetben felmerült a kérdés, hogy az ajatollahok rendszere milyen struktúrába menne át. Egy 1979 előtti liberális demokráciába való átmenet, amellyel szemben a Trump-féle MAGA-tábor is többször kifejezte szkepticizmusát, nem valószínű, hiszen ez nem működött Líbia és Irak esetében sem. 

A jelenlegi helyzet alapjaiban különbözik az 1979-estől, amikor megtörtént az ajatollahok rendszerébe való átmenet: ekkor a száműzött ajatollahok Párizsban várták ki, hogy visszatérhessenek, most azonban nincs kormányzásra kész, hiteles politikai erő külföldön. A száműzött sah, Pahlavi önmagában ehhez nem elegendő, ráadásul a sahrendszerrel szemben az iráni társadalom nagy részének továbbra is ellenérzései vannak. 

Világkereskedelmi fojtópontok (Forrás: Makronóm-szerkesztés)

Globálisan azonban egyáltalán nem mindegy, hogy mi történik Iránnal: egy hatalmas országról beszélünk, amelynek az elhelyezkedése egy központi, fontos kereskedelmi útvonalat érint. Beszélhetünk itt a Hormuzi-szorosról, a déli folyosóról, illetve a Nemzetközi Észak–Dél Közlekedési Folyosóról (INSTC), ráadásul Irán meghatározó szereplő az olajpiacon is. Éppen ezért egy instabil, háborúzó Irán senkinek nem érdeke.  

A legfontosabb kérdés, hogy meddig tartják lezárva a Hormuzi-szorost, amely a világ egyik legfontosabb kereskedelmi fojtópontja, hiszen összeköti a Közel-Kelet olaj- és LNG-termelését a globális piacokkal az Arab-tengeren és az Indiai-óceánon keresztül. 

Emellett itt halad át a globális tengeri olajkereskedelem 30, míg az LNG-kereskedelem 20 százaléka. 

Szaúd-Arábia a legnagyobb olajexportőr a szoroson keresztül, míg az LNG-export terén Katar. Ha a 2024-es napi átlagos mennyiséget nézzük, az olaj- és kőolajtermékek tekintetében 20,3 millió hordó, míg LNG-ből 290 millió köbméter haladt át a szoroson. Utóbbinak a 80 százaléka Ázsiába, 20 százaléka pedig Európába tartott. 

Forrás: AA

Nemzetközi hatások: Moszkva szövetségeseinek fokozatos kiiktatása 

Az olajnál maradva az iráni beavatkozás időtartamától függ, hogy milyen mértékű olajár-emelkedésre kell számítani. A JP Morgan becslései szerint a Hormuzi-szoros lezárása akár 120–130 dollár/hordóra is megemelheti az olajárakat. Az amerikai stratégia mögött, mindamellett, hogy Izraelt mint térségbeli fő szövetségesét bebiztosítsa, meghúzódhatott az is, hogy Venezuela és Szíria után Moszkva újabb fontos szövetségesét üsse ki a nyeregből, ezzel tárgyalóasztalhoz kényszerítve Putyint az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban. 

Kereskedelmi útvonalak metszéspontjában (Forrás: Makronóm-szerkesztés)

Igaz, hogy az olajár emelkedése pluszbevételt biztosít az orosz költségvetésnek, hiszen hiába az olajszankciók, az árnyékflottán keresztül Oroszország továbbra is érdemben tud kereskedni, azonban Moszkva szövetségi rendszere az Aszad-, illetve a Maduro-rezsim után tovább gyengülhet.

Nem beszélve arról, hogy Moszkva az elmúlt években átfogó stratégiai partnerségre lépett Iránnal (ennek keretében egy közös gáz-OPEC-et is terveztek), illetve az ajatollahrezsim fejlett Sahed drónok eladásával beszállt az ukrajnai háborúba az oroszok oldalán. 

Vagyis Moszkva elveszítheti az utolsó szövetségesét is a Közel-Keleten, azt követően, hogy a Maduro-rezsim bukásával latin-amerikai hídfőállását is elbukta, ráadásul Washington elkötelezett a szintén Moszkva-barát kubai rezsim év végéig való megdöntése iránt. Moszkva számára így lényegében már csak Peking és Phenjan maradt. 

Washingtonnak mindenesetre el kell döntenie, hogy milyen irányba viszi az iráni ügyet, de egyre inkább úgy tűnik, hogy a jelenlegi konfliktus a korábban Izrael által hivatkozott négynapos háborúnál tovább fog tartani. 

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons