Ki dönt arról, mire használható egy mesterséges intelligencia? A fejlesztő magánvállalat, amely etikai kockázatot lát, vagy az állam, amely a nemzetbiztonságra hivatkozik? Az Anthropic és a Trump-kormányzat összecsapása döbbenetes választ adott: Washington saját, eddig agyonsztárolt beszállítóját minősítette hivatalosan kockázati tényezőnek.
Az amerikai kormányzat és az Anthropic közötti konfliktus néhány nap alatt robbant be egy olyan szintre, amely egy szimpla szerződésvitát izompolitikai erőpróbává és nyílt összecsapássá alakított, nem mellesleg precedensértékű lehet a Fehér Ház és a nagy technológiai cégek kapcsolatában. Az, hogy ki rendelkezik valójában a mesterséges intelligencia fölött, olyan hatalmi kérdéssé vált, amelyet a Pentagon egyetlen, következményeit tekintve óriási horderejű csapással rendezett le – anélkül, hogy valójában bárki is győzött volna, vagyis presztízsügyet formálva egy addig alapvetően technikai jellegű problémából.
Az Anthropic az egyik legjobb MI-labor (volt), amelynek a termékét, a Claude-ot az egész kormányzatban kiemelkedőre értékelték a gyorsasága, a megbízhatósága és a tanulási képessége alapján. A fordulópontot az jelentette, amikor a Fehér Ház a modellt egyre inkább nemzetbiztonsági és hadászati projektekbe akarta integrálni. A vállalat vezérigazgatója, Dario Amodei ekkor két vörös vonalat jelölt ki: nem adja az Anthropic termékét amerikai állampolgárok tömeges megfigyeléséhez, illetve teljesen autonóm, az emberi tényezőt akár figyelmen kívül is hagyható fegyverrendszerek fejlesztéséhez.
Pete Hegseth válasza nem késett sokáig, pontos határidőt jelölt meg a vállalat számára, hogy ha addig nem hajlandó aláírni a szerződést, amelyben engedélyezi a Claude „törvényességi kereteken belüli” bármilyen felhasználását a hadsereg számára, a lehető legsúlyosabb következményekkel kell számolnia. Miután Amodei hajthatatlannak bizonyult, ezek a következmények február 27-én életbe is léptek.
A védelmi miniszter az ellátási lánc kockázati tényezőjévé nyilvánította a vállalatot, ami azért is szokatlan lépés, mert ezt eddig jellemzően külföldi beszállítókra, például a kínai Huaweire alkalmazták. Továbbá elrendelte azt is, hogy minden védelmi beszállító, alvállalkozó és partner szakítsa meg a kereskedelmi kapcsolatot az Anthropickal. A Claude lecserélésére pedig hat hónapos türelmi időt adott az érintett vállalatoknak és területeknek. Ugyanezt azt utasítást Trump elnök is kiadta a teljes kormányzati területnek, vagyis az Anthropic-fejlesztéseknek még az írmagját is ki fogják gyomlálni az adminisztráció valamennyi szegmenséből.
Amodei úgy nyilatkozott, hogy a Pentagon a szerződés felmondása és a vállalat kockázati tényezővé minősítése mellett a védelmi termelési törvény (Defense Production Act) alkalmazásával is megfenyegette, hogy így gyakoroljon rá nyomást a biztonsági feltételek eltávolítása érdekében. A hadügyminisztérium ezt azóta cáfolta, nem véletlenül: a hidegháborús törvényt ugyanis kizárólag nemzetbiztonsági válsághelyzetben lehet alkalmazni, ahogyan tette azt például Biden a Covid-járvány idején. A lényege, hogy a kormányzat ilyen esetekben kvázi saját irányítása alá vonhatja az ipari vállalatokat, megszabva nekik, hogy mit, mennyit, milyen célból és hová termeljenek. Ha ezt a törvényt a technológiai cégek megregulázása érdekében használnák fel, az azt jelentené, hogy a kormány szerződés nélkül is hozzáférhetne egy magánvállalat fejlesztéseihez, beleértve az MI-algoritmusokat is. Ez még Trump számára is ingoványos terep lenne jogilag és politikailag egyaránt, a technológiát és a vállalatmenedzsmentet ugyanis piaci versenytényezőből állami vezérlésűvé nyilvánítaná.
Nem kívánt mellékhatások
Ez a döntés azonban nem csak az Anthropic szerződéseit érinti érzékenyen. A vállalat ellenállása mintegy 200 millió dolláros azonnali veszteséget okoz, ám a közvetett kár ennél is nagyobb lehet. A Palantir például szervesen integrálta a saját rendszereibe a Claude-ot, így egyfelől a továbbiakban megszűnik az ez irányú szerződése Amodei cégével, másfelől számára is extra kiadást jelent az egyébként kiválóan működő kooperáció lecserélése. Hegseth és Trump utasítása tehát ideiglenesen a Pentagon egész MI-ökoszisztémáját le fogja lassítani, ahogyan az is kérdés, hogy a legjobbnak kikiáltott Claude helyét mely vállalat mely rendszere tudja átvenni zökkenőmentesen.
Utóbbi mutat rá leginkább a helyzet paradoxonára: a kormány úgy minősítette az Anthropicot az ellátási lánc kockázati tényezőjének, hogy közben a technológiáját nemzetbiztonsági szempontból nélkülözhetetlennek tartja. Azzal, hogy Trump ennek ellenére az asztalra csapott, üzenetet küldött a hadiipari beszállítóknak: a Fehér Ház nem tűri, hogy egy technológiai vállalat feltételeket szabjon az Egyesült Államok hadseregének, különösen nem etikai vagy morális indokokkal. A többiek értettek is a szóból. Az OpenAI és Elon Musk egyre terebélyesedő üdvöskéje, az xAI máris jelezte, hogy tárgyalásokat kezd a Pentagonnal a Claude pótlásáról, valamint annak mindenre kiterjedő, „rugalmas” feltételeiről.
A kormányzat döntése egy régóta tartó filozófiai vita parazsát is újra lángra lobbantotta. Hegseth ugyanis abból abból indul ki, hogy egy MI-vállalat pontosan ugyanolyan beszállítója a hadseregnek, mint egy klasszikus fegyvergyártó a vadászrepülőgépeivel. Utóbbinak sincs semmilyen beleszólása abba, hogy a Pentagon hogyan és miért használja fel a termékeit, így az Anthropic sem mondhatja meg, hogy milyen katonai felhasználású területen alkalmazzák a fejlesztéseit. Amodei álláspontja ezzel szemben az, hogy egy autonóm döntéshozatalra képes modell minőségi és etikai értelemben is más kategória, így a fejlesztő felelőssége nem ér véget az átadással.
A Szilícium-völgy reakciói egyelőre meglehetősen vegyesek. A technológiai vállalatok elviekben értik az Anthropic döntését, ahogyan a Pentagon válaszát is. A dilemmájukat elsősorban mégsem a kérdés filozófiai oldala okozza, sokkal inkább azt figyelik, mennyire sérül a piac kiszámíthatósága és a vállalati érték abban az esetben, ha a Fehér Ház egyetlen tollvonással eltávolít egy élenjáró technológiai céget a kormányzati ökoszisztémából. A fő kérdés ugyanis ez marad a precedensteremtő eset után: a vállalati autonómia kiterjedésének határt szabhat-e kényszerítő eszközökkel az állam, maga is szuverenitásra hivatkozva? Ha a válasz igen, és a kormányzat jogi úton „bekebelezi” a technológiai innovációs szférát, az beláthatatlan következményekkel járhat a piaci értékekre, nem mellesleg az egész mesterséges intelligencia köré fújt buborékra.
***
Kapcsolódó:
Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew
