Egy filléres iráni drón megsemmisítése több millió dolláros amerikai elfogókat igényel, az utánpótlás gyártása viszont akár egy évet is igénybe vehet. Ez az aszimmetria egyszerre jelent pénzügyi és stratégiai kockázatot Washingtonnak, a zéróösszegű játszma szabályai szerint ráadásul minden rakéta, amit a Közel-Keleten használnak, hiányozni fog más konfliktuszónákban – különösen Ukrajnában.

Noha a Pentagon határozottan állítja, hogy az Irán elleni támadások nem fognak végtelen háborúban kicsúcsosodni, Donald Trump „bármibe kerül” alapon vállalja a műveletek folytatását. A cél Teherán rakétáinak és védelmi infrastruktúrájának a megsemmisítése – mondta Pete Hegseth hadügyminiszter, hozzátéve, hogy „sebészi precizitással, elsöprő erővel” csapnak le az iráni célpontokra.

Ami a támadófegyvereket illeti, nincs is nagy probléma. Kétségek akkor merülnek fel egy hosszabb háborút illetően, amikor az amerikai rakétavédelmi és elhárító fegyverek kerülnek szóba. Az iráni vezetés ugyanis minden vörös vonalat átlépve az összes régiós országban rakétatámadásokat indított az amerikai érdekeltségű célpontok ellen, legyenek azok katonai bázisok vagy nagykövetségek. Az eszkalációs robbanás napok kérdése, a fejlemények azonban stratégiai fontosságúvá tették az elhárító készletek állapotát, amik nem a legjobbak, annak ellenére, hogy Trump „korlátlan készletekről” beszél.

A tavalyi 12 napos izraeli–iráni konfliktus során az Egyesült Államok több mint 150 THAAD-elfogórakétát használt fel, ami a globális készlet mintegy egynegyede volt. A Patriot rakéták éves gyártási kapacitása jelenleg 600-650 darab körül mozog, és egy nagy intenzitású, több ezer ballisztikus rakétát és drónt felvonultató háborúban akár hetek alatt mehet szó szerint füstbe egy év teljes termelése.

Jelenleg épp ennek a kezdetét látjuk. Irán becsült arzenálja 1500-2000 ballisztikus rakétára tehető, kiegészítve a drónokkal és rövidebb hatótávolságú fegyverekkel. Költségvetési szempontból azonban nem a puszta darabszám a lényeg, hanem a kellemetlen aránytalanság: míg az iráni támadóeszközök jelentős része viszonylag olcsó, az ellenük bevetett elfogók extrém drágák.

A drónok – különösen a Sahed-típusúak – előállítási költsége a becslések szerint 20 és 50 ezer dollár között mozog, vagyis katonai szempontból valóban filléresnek számítanak. Ezzel szemben egyetlen Patriot elfogórakéta ára 4-5 millió körül van. A THAAD-rendszerhez tartozó elfogók ennél is drágábbak, Izrael Arrow-rendszere hasonló költségszintű, az amerikai hadihajókról indított SM–3 rakéták ára szintén több millió dollár darabonként. Ráadásul nagyobb intenzitású támadás esetén egyetlen célpontra gyakran két elfogórakétát indítanak a sikeres megsemmisítés érdekében. Ha Irán például több száz drónt vagy vegyes (rakéta-drón) hullámot indít, a védelmi oldal költségei kiugróan nőnek a néhány tízezer dolláros eszközök ellen bevetett több millió dolláros válaszreakcióval.

A klasszikus költség- és kapacitáscsapda akkor alakul ki, ha Irán tömeggyártásban előállított olcsó eszközökkel túl tudja terhelni az amerikai/izraeli védelmi rendszereket, hiszen egy elhúzódó, regionális és már többfrontos konfliktusban a termelési kapacitás nem tud lépést tartani a felhasználással. Ebben az esetben pedig már az idő válik a legfontosabb tényezővé, ami Iránnak dolgozik: az Egyesült Államok nem engedhet meg magának egy újabb végtelen háborút, ami ellen épp az elnöke kampányolt a leghangosabban.

A zéróösszegű játszma

A problémát súlyosbítja a zéróösszegű játszma jellege: ugyanazokat a rendszereket használják az amerikai bázisok védelmére a Közel-Keleten, Ukrajna támogatására az orosz cirkálórakéták ellen, valamint Izrael védelmére. A készletek regionális újraelosztása így globális következményekkel jár. Egy elhúzódó közel-keleti háború szükségszerűen csökkenti az amerikai mozgásteret más, akár valós, akár potenciális válsággócokban – Ukrajnában, Tajvanon vagy a Koreai-félszigeten. Zelenszkij máris aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Európa és az Egyesült Államok figyelmét elvonhatja a Közel-Kelet, ami felveti annak kockázatát, hogy Ukrajna légvédelmi szükségletei háttérbe szorulnak. „Remélem, hogy az iráni válság korlátozott művelet marad, és nem válik hosszú háborúvá” – mondta, a jelenlegi események azonban nem erre utalnak.

Hogy a helyzet teljesen káoszos legyen, ott van az eddig csendben figyelő fő ellenfél, Kína is. Trumpnak ebben ebben az esetben Ukrajna a legkisebb problémája: egy tartós közel-keleti kobfliktus ugyanis olyan haditengerészeti és légvédelmi kapacitásokat vonna el, amelyekre az indo–csendes-óceáni térségben is nagy szükség lehetne. A gyors, célzott csapásra vagy csapásokra épülő műveletek – mint a venezuelai vagy a 12 napos konfliktus – alapötlete nem sokat ér egy sokkal komplexebb, brutális fegyverzetű ellenféllel szemben, amely egy sokéves, felmorzsoló jellegű háborúra is fel van készülve. A kapacitáshiány és a raktáron lévő elhárító fegyverzet gyors elégetése rövid időn belül korlátozhatja Washington és Izrael gyorsaságra épülő terveit, a konfliktus regionálissá válása pedig egy újabb végtelen háború rémképét vetíti előre.

***

Kapcsolódó:

Fotó: MI