A címben feltett kérdés elsőre túlzásnak hangzik, mégis egyre több elemzés teszi fel, mert kétségtelenül a mostani iráni háború egyik folyománya a kialakuló határ menti hatalmi vákuum.

A National Interest cikke szerint Ankara eddig retorikailag elhatárolódott az Irán elleni amerikai–izraeli csapásoktól, sőt Erdoğan még a deeszkalációt is sürgette, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy Törökország tartósan kimaradna az eseményekből. Viszont egyet lehet érteni a szerzők érvelésével, miszerint

ha a konfliktus hetekig elhúzódik, az iráni állami irányítás pedig meggyengül, akkor Ankara megnövelheti a határ menti katonai jelenlétét

– hivatalos indokként migrációs nyomást és nemzetbiztonsági kockázatot emlegetve.

Persze a National Interest szakértői nem tartanak valószínűnek egy klasszikus inváziót, ehelyett Ankara belpolitikai és nemzetbiztonsági okokra hivatkozhat. Indokként a kurdok merülhetnek fel, hiszen az iráni kurd fegyveres szervezet, a PJAK – amelyet Törökország a PKK-hoz, ehhez a baloldali gyökerű, Törökországban működő kurd fegyveres szervezet köt – mozgástere nőhet, ha Irán a belső válság és a külső csapások miatt szétesőben lenne. Ez pedig növelheti egy „kurd korridor” kockázatát a török határ mentén.

Ankara következetesen elutasítja az önálló kurd államnak még a gondolatát is.

A kurd korridor alatt a törökök azt értik, hogyha a keleti határaik mentén – Irak (sőt akár Szíria) kurd térségétől az iráni kurd tartományokig – összefüggő fegyveres és politikai befolyási övezet alakul ki. Amennyiben ez létrejön, megnyílhatnak az átjárók, az utánpótlási és kiképzési útvonalak, illetve a PKK-hoz kötött szervezetek könnyebben tudják mozgatni az embereiket, a fegyvereket és a pénzt. Becslések szerint a mintegy 40 milliós, önálló államiság nélküli kurd népességéből 8-10 millió él Iránban, főként az ország északnyugati régióiban, ezért az iráni állam megrendülése gyorsan regionális hullámokat verhet.

Ezt török részről valós veszélynek tartják. A Reuters szerint Ankara hivatalosan közölte, hogy figyeli a PJAK (iráni kurdok) lépéseit, a szervezet tevékenységét pedig Irán biztonságára és a régió stabilitására is veszélyesnek minősítette. Emellett a PKK-val (törökországi kurdok) egy békefolyamatot próbál létrehozni, valamint a szíriai kurd fegyveresek állami rendszerbe integrálását is támogatja Szíriában – vagyis próbálná „lezárni” a kurd frontokat, nem pedig újakat nyitni, ami jól mutatja, hogy mennyire kockázatosnak látja a kérdést.

Amerika kihasználná a kurdok elégedetlenségét

Az AP az észak-iraki bázisokat létesítő iráni kurd ellenzéki fegyveres csoportok készülődésről számol be, és azt állítja, hogy az Egyesült Államok a térség kurd vezetésétől az Irán elleni fellépés támogatását kérte. A Washington Post ennél direktebben fogalmaz, e szerint

Trump több kurd vezetővel egyeztetett, sőt amerikai támogatást ajánlott az Irán elleni műveletekhez.

Emellett megjelent egy „titkosszolgálati szál” is. Az Al Jazeera összefoglalójában amerikai források és kiszivárogtatások alapján felmerült, hogy több kurd csoporttal egyeztethetnek egy iráni belső nyomásgyakorlásról, akár egy északi pufferzóna létrehozásával vagy a terület erős kontrolljával. Ezek a hírek lépéskényszerbe hozhatják Ankarát, hiszen még ha az nem is zavarja annyira, hogy a kurdok tárgyalnak Washingtonnal, de az már igen, ha a tárgyalásokból területi kérdésekké alakulnának a határa túloldalán.

A kurdok részéről ugyanakkor nincs egyetlen központi döntés. Az Iraki Kurdisztán Regionális Kormány (KRG) tagadta, hogy felfegyverezné vagy „átengedné” az iráni kurd ellenzéki csoportokat Iránba, sőt inkább a feszültség csökkentését hangsúlyozta. Ez a kettősség – a fegyveres csoportok készülődése, miközben a hivatalos kurd intézmények óvatosak és elhatárolódnak – veszélyessé válhat, ugyanis egyetlen incidens vagy félreértés is elég lehet ahhoz, hogy a helyzet eszkalálódjon, amivel a konfliktus Irán határain túl is új frontokat nyithat.

Az azeri kérdés

A konfliktus ráadásul nem csak a kurdokról szól. Március 5–6-án ugyanis Azerbajdzsán azt állította, hogy iráni drónok csapódtak be a Nahicseván exklávéban, ahol civilek sebesültek meg, mire a Reuters szerint Baku diplomaták evakuálását jelentette be Iránból (Teheránból és a főként azeri lakosságú Tabrizból).

Ez az ügy azért fontos, mert Irán északnyugati tartományaiban jelentős azeri közösség él – a becslések 15–23 millió közé teszik a számukat –, vagyis az iráni állam megingása nemcsak a kurdok, hanem az azeriek körében is regionális hullámokat verhet. Baku éppen ezért általában óvatos az iráni azeriek „visszacsatolásának” kérdésében, hiszen egy ilyen forgatókönyv a politikai viszonyokat is átírná, illetve könnyen kezelhetetlenné váló, igencsak kockázatos lépéseket hozhat.

Törökország dilemmája: fékezni vagy előremenekülni?

Bár ezen a ponton a török invázió erősnek tűnhet, a beavatkozás kockázata nőhet, mégpedig akkor, ha Ankara úgy érzi, hogy a határa túloldalán kialakul egy olyan fegyveres–politikai erő, amely megnövelheti Törökország belbiztonsági problémáit. Ilyenkor a legvalószínűbb megoldás nem a Teherán való szembehelyezkedés, hanem a gyors „terrorellenes” akciók, valamint a kemény diplomáciai üzenetek Iraknak, az iraki kurdoknak és az USA-nak.

A „kurd államiság” mint alku tárgya elméletben jó alkualap lehet, de a valóságban már a kisebb lépések is erős reakciókat válthatnak ki. Egy autonóm terület, egy tartós biztonsági övezet vagy egy fegyveres erő által ellenőrzött régió olyan precedenst teremthet, amit Irán, Törökország és Irak létfontosságú kérdésként kezel. Ezért a kurd kérdés a háború egyik legveszélyesebb mellékszála lehet, mivel az Irán elleni nyomásgyakorlás könnyen területi integritási válsággá válhat.

A törökök dilemmájának van egy másik dimenziója is: Ankara számára az iráni azeri térség megerősödése – akár csak laza politikai önszerveződés formájában – csökkentheti a földrajzi és politikai távolságot a türk államok felé, és növelheti a Kaukázuson át futó gazdasági folyosók jelentőségét. Ugyanakkor Törökország a kurd kérdésben sokkal szigorúbb, mivel minden olyan eseményt, ami a határ túloldalán a kurd fegyveres-politikai erő stabilizálódásához vezet, közvetlen belbiztonsági kockázatnak tekint. Tehát

Ankara számára az etnikai mozgások között is van prioritási sorrend – ami a türk kapcsolódást könnyíti, az potenciálisan geopolitikai lehetőség, ami viszont a kurd mozgásteret tágítja, az vörös vonal.

Ha fokozódik a kurd–török konfliktus, akkor nőhet a háború ideje és kiszámíthatatlansága, ami megjelenhet az energia árában, a biztosítási és fuvardíjprémiumokban, illetve az ellátási láncok kockázati költségében. Emellett a NATO-n belüli koordináció is nehezebbé válik, mert Törökország egyszerre a szervezet tagja és a válságok egyik fő kockázati pontja. Ezért a következő napokban érdemes lesz figyelni, hogy a kurd fronton kialakul-e olyan mozgás (átjárás Irakból Iránba, fegyveres aktivitás növekedése, KRG–Bagdad–Ankara közötti nyilvános üzenetváltás), ami Ankarát a „megelőző” lépések felé tolja. Ha ez megtörténik, a közel-keleti háború végjátéka már nem csak Iránról és Izraelről szól, inkább arról, hogy melyikük rajzolja újra a térség északi peremének erőviszonyait.

Címlapfotó: Dreamstime

Kapcsolódó: