Az amerikai hadsereg most először vetett be harcban egy olyan olcsó, „eldobható” csapásmérő drónt, amelynek a koncepcióját lényegében az iráni Sahed–136 tette világhírűvé – csak ezúttal épp Irán ellen.

A Reuters arról számol be, hogy a Low-Cost Uncrewed Combat Attack System (LUCAS) elnevezésű rendszert az arizonai SpektreWorks vállalat gyártja, a Pentagon pedig a szokásosnál gyorsabb beszerzési folyamattal vitte át a programot, így a drónt nyolc hónappal a bemutatása után be is vetették. A fejlesztés egyik különlegessége, hogy a szellemi tulajdon a kormányé, vagyis elvben több cég előállíthatná, ám jelenleg csak az említett vállalat gyárthatja.

Érdemes felidézni, miért is lett a Sahed–136 a modern háború egyik „kellemetlenül hatékony” fegyvere mind az orosz–ukrán frontvonalon, mind a húsziknál. A drón lassú (a New Scientist szerint nagyjából 185 km/órával megy), a motorkerékpárokra kifejlesztett motorját nézve műszakilag nem kifinomult, viszont olcsó és nagy tömegben gyártható. A hossza 2,6 méter, és 15 kilogrammos hasznos rakományt képes szállítani körülbelül 2500 kilométeres távon. Egy darab ára kb. 35-50 ezer dollár, de képesek ellátni a teljes a légvédelmet.

Amennyiben az elfogóeszköz sokkal drágább, a magas költség miatt a támadó már akkor is nyomást tud kifejteni az ellenségére, ha a drónok többségét lelövik.

Most, hogy az orosz front újra a mindent felőrlő anyagháborúról szól, a „költségcsere” (cost exchange ratio) felértékelődött: egy olcsó, eldobható drón ellen sok ország drága légvédelmi rakétát kénytelen használni, ami gyorsan égeti a pénzt, a készleteket és az utánpótlást is. Például egy Patriot PAC–3 MSE elfogó egy Reuters által idézett amerikai szerződés szerint több millió dollár, sokak szerint egészen pontosan 4 millió. Vagyis ezért is éri meg ellenük olcsó eszközöket bevetni, hiszen így a támadók „akkor is nyerhetnek, ha lelövik a drónjaikat”, hiszen közben elfogyasztják a védekező oldal készleteit és költségvetését.

Ezeknek a drónoknak a tömeges használata az ukrajnai háborúban mutatta meg először a hatását.

Pedig a Reuters már 2022 szeptemberében beszámolt arról, hogy Ukrajna lelőtt egy iráni gyártmányú Sahed–136-ost, amit Oroszország vetett be – ez volt az egyik első hivatalos ukrán bejelentés arról, hogy ez a típus megjelent a fronton. Ez később rutinná vált, és ezen drónok fő előnye, hogy egy „precíziós csapás” helyett zavart keltenek és állandó nyomás alatt tartják a helyi infrastruktúrát.

Oroszország ma már naponta százával vet be Sahedeket Ukrajna ellen, amihez a védekező fél részéről vadászgépekre, géppuskákra, rakétákra és elfogó drónokra van szükség, hogy megpróbálja lelőni azokat, mielőtt civil vagy katonai célpontokat érnének el. Ehhez hasonlóan a húszi erők is használják ezeket Jemenben, volt olyan nap 2024-ben, amikor egyetlen este 61 drónt indítottak, többek közt hadihajók ellen.

Oroszország amellett, hogy használja ezeket a drónokat, át is vette a gyártásukat.

Tavaly nyáron a Reuters arról írt, hogy a jelabugai dróngyár a Sahed orosz változata, a Geran–2 előállításának a központja lett, saját tesztpályával és logisztikával. A 2023 eleji üzembe helyezéskor a gyártóhely két, körülbelül 80 ezer négyzetméteres raktárból állt, míg a tavaly áprilisi műholdképek azt mutatják, hogy a létesítmény mérete megduplázódott, legalább öt épülettel egészítették ki. Emellett Oroszország Izsevszk városában is létrehozott gyártósort a Sahed–136 előállításához.

Ez azért fontos, mert a „sorozatgyártás” a drónháborúban óriási előnyt jelent, hiszen aki stabilan elő tud állítani belőlük nagyobb darabszámot, az folyamatosan fenyegetheti a másik fél légvédelmét.

A termelés felfutásával a típus is változott. A Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézete (IISS) szerint Oroszország 2024-ben már több ezer ilyen egyirányú támadódrónt állított elő, sőt tavaly tovább akarta növelni a mennyiséget, és még a konstrukciót is finomította a harctéri tapasztalatok alapján. Vagyis ezeknél az olcsó eszközöknél nem a „tökéletes” verzió megalkotására törekszenek, inkább arra, hogy azokat gyorsan és olcsón lehessen módosítani, illetve nagy mennyiségben gyártani.

Az ukrán válasz hasonló logikán alapul, nem pazarolnak minden egyes drónra drága rakétát, inkább olcsóbb elfogási eszközöket állítanak hadrendbe. A Reuters novemberben arról számolt be, hogy megkezdték a drónelfogó drónok tömeggyártását, amelyek az úgynevezett Octopus technológián alapulnak, és Zelenszkij célja napi 1000 darab előállítása. Ezek a viszonylag olcsó elfogók a drónrajok ellen kellenek, a drágább rakétákat pedig a cirkáló- és ballisztikus csapások ellen tartogatják.

Persze Kijev a védekezésen kívül saját, nagy hatótávú drónokkal is nyomást gyakorolna ellenfelére. Az ukrán digitális miniszter 2024 februárjában elmondta, hogy országa több ezer nagy hatótávolságú drónt gyártana, és már akkor is több cég fejlesztett akár Moszkvát is elérő rendszereket.

Vagyis mindkét fél a nagy mennyiségű, olcsó és gyorson kifejleszthető eszközökben, nem feltétlenül a „csúcstechnika” használatában gondolkodik.

A LUCAS bevetése azt jelzi, hogy az Egyesült Államok is felismerte a gyors vállalati-kormányzati együttműködés jelentőségét a modern háborúban, és hogy a nagy mennyiségben előállítható fegyverek ugyanúgy számítanak, mint a legdrágább csúcstechnológiák. Ha a kormányé a tulajdonjog, az elvben lehetővé teszi a gyártást több beszállítóval és a termelés gyors felfuttatását úgy, ahogy azt Oroszország teszi a Geran–2 iparosításával, Ukrajna pedig az elfogódrónok tömeggyártásával. A drónok tehát egyre inkább átrendezik a védelem gazdaságtanát, ezzel együtt a hadviselés ritmusát.

Címlapfotó: Dreamstime

Kapcsolódó: