Irán: dinasztia születik? – makronom.eu
2026. április 19., vasárnap

Irán: dinasztia születik?

Irán Modzstába Hámenei személyében az eddig legfelsőbb vezető fiát választotta az ország élére. Sokak szerint az Iszlám Köztársaság történetének egyik legellentmondásosabb hatalomátadásáról van szó, mivel az eddig is befolyásosnak tartott, de hivatalos tisztséget sosem viselő vallási vezető kinevezése egyszerre ígér keményebb külpolitikát, belső hatalmi harcokat és újabb feszültségeket a Nyugattal.

Sok találgatás után megszületett a döntés Iránban, így Ali Hámenei fiát, Modzstába Hámeneit választotta legfelsőbb vezetőnek a 88 főből álló Szakértők Gyűlése.

Apjával ellentétben az 56 éves utódja eddig nagyrészt háttérben maradt. Soha nem töltött be kormányzati tisztséget, nem tartott nyilvános beszédeket, nem adott interjúkat és csak korlátozott számú fotó vagy videó jelent meg róla. Ugyanakkor évek óta pletykák keringenek arról, hogy a kulisszák mögött jelentős a befolyása.

Az AP hírügynökség szerint a WikiLeaks által a 2000-es évek végén közzétett amerikai diplomáciai iratok „palást mögötti hatalomnak” nevezték, és a rezsimen belül már akkor erőteljes személyiségnek tartották. Ennek ellenére a kinevezése még mindig vitákat válthat ki, mivel az 1979-ben alapított Iszlám Köztársaság ideológiája azon az elven alapul, hogy a legfőbb vezetőt a vallási tekintélye és a bizonyított vezetői képességei, nem pedig öröklési jog alapján kell kiválasztani.

Az utódlási folyamatot megnehezítette, hogy Ali Hámenei az uralkodása alatt csak általánosságban beszélt az Iszlám Köztársaság jövőbeli vezetéséről.

Az iráni szakértői testület egyik tagja két évvel ezelőtt azt mondta, hogy Ali Hámenei ellenezte azt az ötletet, hogy a fia jelölt legyen a jövőbeli vezetői posztra, ám nyilvánosan soha nem nyilatkozott erről. Modzstábára ennek ellenére már több mint két évtizede az ország egyik potenciális következő vezetőként tekintettek.

A Forradalmi Gárda (IRGC) rögtön hűséget is fogadott neki, és közölte, hogy kész követni az utasításait.

Amit tudni érdemes

Modzstába Ali Hámenei hat gyermeke közül a második. A családi kötődésen túl mellette szól, hogy az IRGC-vel igen erős a kapcsolódása, hátránya viszont, hogy korábban nem töltött be semmilyen hivatalos tisztséget. Vagyis a megválasztásával garantált, hogy harcok kezdődnek az eliten belül, mivel a rezsim régóta bírálja a családon belüli örökletes uralmat. Ez a belső ellentét pedig megkönnyítheti az amerikaiak és az izraeliek dolgát.

Továbbá bonyolítja a helyzetet, hogy Modzstába egy közepes rangú vallási vezető, ami megnehezíti, hogy új legfelsőbb vezetőként fogadják el.

A kiválasztása előtt néhány médium és az iráni hatalmi központokhoz közel állók ajatollahnak nevezték, ami néhány megfigyelő szerint arra irányult, hogy növeljék a vallási tekintélyét, és ezzel hiteles vezetőként mutassák be. A teológiai rendszerben ugyanis az ajatollah rang és a felsőfokú oktatás egy ember tudományos szintjének és tudásának a mutatója, emellett a jövőbeli vezetővé válás egyik követelménye és előfeltétele.

Modzstába Hámenei nevét először a 2005-ös elnökválasztás során ismerte meg a közvélemény, miután jelentős része volt abban, hogy azon a Mahmúd Ahmadinezsád, a populista keményvonalas politikus nyert. Annak idején Mehdi Karrubi reformista jelölt nyílt levelében azzal vádolta, hogy az IRGC és a Basij milícia segítségével beavatkozott a választásokba, amelyek pénzt osztottak szét vallási csoportoknak, hogy segítsék Ahmadinezsád győzelmét.

Négy évvel később ismét ugyanez a vád érte. Ahmadinezsád újraválasztása országszerte tömeges tiltakozásokat váltott ki, amelyek a Zöld Mozgalom néven váltak ismertté. Néhány tüntető pedig olyan szlogeneket skandált, miszerint ellenzik, hogy Modzstába apja utódjaként Irán legfőbb vezetője legyen.

Mosztafa Tajzadeh, az akkori belügyminiszter-helyettes a választási eredményt puccsnak nevezte, majd Modzstába Hámenei közbenjárásának köszönhetően hét év börtönbüntetésre ítélték.

Két reformista jelöltet, Mir-Hoszein Moszavit és Mehdi Karrubit házi őrizetbe vettek a 2009-es választások után, majd 2012 februárjában Modzstába találkozott Muszavival, és arra biztatta, hogy fejezze be a tiltakozását – közölték iráni források.

Miután Modzstábát nemrég megválasztották Irán legfelsőbb vezetőjének, sokan arra számítanak, hogy folytatja apja keményvonalas politikáját, mivel szerintük az az ember, aki az apját, az anyját és a feleségét is elvesztette az amerikai–izraeli támadásokban, aligha fog behódolni a nyugati nyomásnak. Trump már vasárnap arról beszélt, hogy Washingtonnak beleszólást kellene kapnia a választási folyamatba. „Ha az új iráni vezető nem kapja meg a jóváhagyásunkat, nem sokáig fog kitartani” – fűzte hozzá. Hasonlóan nyilatkoztak Izrael részéről is, hozzátéve, hogy bárkit célpontnak tekintenek, akit erre a posztra megválasztanak.

Az ifjabb Hámenei előtt tehát nehéz feladat áll, ha biztosítani akarja az Iszlám Köztársaság túlélését és meg akarja győzni a közvéleményt arról, hogy ő a megfelelő ember arra, hogy kivezesse az országot a politikai és gazdasági káoszból. Gyakorlott vezetői képességei nincsenek, ezenkívül az a hiedelem, hogy a köztársaság örökletes rendszerré válik, tovább növelheti az emberek elégedetlenségét.

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.

Videó

Hét ábrája

Partnereink

Kérdezz bátran!
Chat