Túllépve a háború tizedik napján, könnyen lehet, hogy a végjáték körvonalai kezdenek kirajzolódni, még ha Izrael és az Egyesült Államok is kijelentette, hogy a befejezése még nem áll közvetlenül előttünk.

A szövetségeseknek megvannak a szükséges eszközeik ahhoz, hogy végleg megsemmisítsék Irán nukleáris programját és ballisztikus rakétás flottáját, bár lehet, hogy egyes elemek még sértetlenek, mélyen a föld alatt vannak elrejtve, vagy még nem fedezték fel őket. De miután megteremtették a légi fölényt, így az utántöltési műveletek és az akadálytalan drónmegfigyelés már az iráni légtér közelében zajlik, ráadásul a szövetségnek számos támadó eszköz áll rendelkezésére, amellyel semlegesíthetik a megmaradt védelmet.

Csakhogy a szövetségnek nem közös a célja: míg Trump bele akar szólni a következő iráni vezető kiválasztásába, Izraelnek ambivalensebb törekvése van, és biztosítani szeretné, hogy bárki is legyen a következő vezető, ne legyenek meg az eszközei Izrael fenyegetésére.

A háború előrehaladtával a rezsimváltás esélye csökkent, a valószínűbb kimenetel inkább az Izrael által elképzelt végállapot, vagyis egy olyan iráni vezetés, amelyet megfosztanak a bevételeitől és az infrastruktúrájától, amelynek a védelmi és a harci képességei jelentősen csökkennek és amely olyan hatalmas belföldi kihívásokkal szembesül az üzemanyag, az élelmiszer és a víz terén, hogy bármilyen formájú külföldi befolyásszerzése lehetetlenné válik.

Csakhogy ennek az elérése további hatalmas pusztítást hozhat Iránon belül, majd ezt követhetik a nyomás fenntartásának az eszközeit, például repülési tilalom bevezetése és a Kharg-sziget ellenőrzése, amelyen keresztül korábban Irán olaj- és gázkivitelének 90 százaléka folyt. Még ha a Forradalmi Gárda (IRGC) keményvonalas elemei névleg meg is tartanák a vezetést, a hatalom ilyen korlátozott körülmények között nehezen fenntartható, mivel a közvélemény azokat hibáztatja, akik ebbe a helyzetbe sodorták őket. A rezsimváltás sorsa így az irániak kezében lenne.

Míg a hagyományos haditengerészetnek (Nedaja) és az IRGC haditengerészetének a (Nedsa) konfliktusra való felkészültsége hiányos, ezzel szemben a drónhadviselés terén Irán jól teljesített. A célzásuk pontos volt, a napi támadásaik száma változatlan maradt, és az IRGC decentralizált parancsnoksági, valamint irányítási rendszere eddig hatékonynak bizonyult. És bár nem okoztak katasztrofális infrastrukturális meghibásodásokat a szomszédos országokban, az ezektől való félelem óvatosságra intette őket.

Bár az így kialakult helyzet kilátástalannak tűnik, minderre az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) reakciója határozott volt.

A légvédelmi technikák és képességek terén folyamatosan javulnak, amihez hozzájárult néhány váratlan helyről érkező támogatás is. Az IRGC drónindító és -tároló helyei, mint például a busheri Haditengerészeti Bázis, állapota folyamatosan romlik, és nincs esély a megjavítására. A szövetségesek az IRGC minden egyes bevetését elemzik, hogy ezek alapján hatékony válaszcsapásokat tudjanak adni rá. Ahogy Szaúd-Arábia védelmi képességei is javultak a húszi rakétás és drónos támadásokkal szemben, úgy nő a GCC drónellenes műveleteinek a hatékonysága is.

A USS Gerald Ford már átjutott a Bab el Mandeb-szoroson az Ádeni-öbölbe, egy hordozócsapás-csoportjának kíséretében. Ez lényegében annak demonstrációja, hogy az Egyesült Államok katonai erőt tud felvonultatni a hajózási útvonalak védelmére.

Napokon belül a Hormuzi-szorosban várhatóan olyan műveletek zajlanak, amelyek célja az iráni hajóellenes képességek gyengítése, hogy biztonságosabbá váljon a hajózás, és szükség esetén konvojokban lehessen átkísérni a kereskedelmi hajókat.

Ehhez légi és elektronikus felderítésre lesz szükség, azonnali reagálási képességgel, amely magában foglalja a mobil indítóállásokat az iráni partvonal legalább 400 kilométeres szakaszán és a hátországban, nyugaton lévő Abu Musától keleten Dzsászkig. Szükség lesz aknamentesítésre, valamint különböző eszközökre a megtisztított csatorna szabadon tartásához. El kell távolítani a kisebb, valamint a halászhajókat is, amelyeket az irániak nagy hatótávolságú csapások jelzésére, valamint támadások indítására is felhasználhatnak.

Hadihajókra is szükség van a közeli ellencsapások kivédéséhez, a felderítés és a védelem biztosításához az átkelő kereskedelmi hajók számára. Minél kevesebb hajó áll rendelkezésre, annál kevésbé lehet konvojokat szervezni, de ha az európai országok át tudnak jutni a Vörös-tengeren, akkor ez könnyebb lesz.

Az iráni „gyávanyúl-játék”

Irán pozíciója a játékelméletben ismert klasszikus „gyávanyúl-játék”. Teherán nem sokkal a háború kezdete után lezárta a Hormuzi-szorost azzal a céllal, hogy nyomás alá helyezze a Nyugatot. Ugyanakkor világos volt az is, hogy az USA nem vághatja el magát tartósan a szorostól, ezért csak idő kérdése, hogy erővel megnyissa azt. Iránnak a lépéssel egy gyors politikai alku kikényszerítése volt a célja, de ez nem következett be.

Irán retorikai pálfordulása: március 2-án az IRGC a szoros lezárását és hajók lángba borítását helyezte kilátásba. Március 4-én Irán csak kínai hajóknak engedélyezte az áthaladást, 5-én az IRGC bejelentette, hogy csupán a nyugati hajók előtt zárják le, majd 6-án Teherán már csak szelektív tiltásról beszélt. Így lényegében négy nap alatt beigazolódott Irán bizonytalansága és a stratégiájának sikertelensége.

Irán nem olajhoz kötődő kereskedelmének mintegy 70 százaléka a szoroson át bonyolódik, de a blokád az olaj vonatkozásában is súlyosan érinti, még akkor is, ha a háború kitörése előtt sikerült a szokásosnál nagyobb mennyiséget exportálnia. A folyamatos olajbevételek nélkül az iráni gazdaság hamar összeomlik, sőt a valuta- és élelmiszer-tartalékai is 3-4 hónap alatt a kimerülés közelbe kerülhetnek. A szoros lezárása jelentette a kisebb problémát, a nagyobbat inkább a biztosítók háborús kockázatkerülése.

A Nyugat azért nem akar diplomáciai megegyezést a nyitásról, mert az veszélyes precedenst teremthet: Irán ugyanis így bármikor újra blokád alá vehetné a szorost. Éppen ezért a nyugati erők a katonai kényszerítésben látják a megoldást, amit mutatnak az amerikai kísérőkonvojok 20 milliárd dolláros kockázati biztosításai is. Így ha katonai erővel sikerül újra megnyitni a szorost, Irán a jövőben kisebb eséllyel nyúl a blokádhoz, amivel megszűnik a zsarolási potenciálja, és ez rá nézve a legrosszabb forgatókönyv. Az USA számára emellett a legfontosabb elemek között szerepel az energiabiztonság garantálása.

Irán dilemmája: bár politikailag szüksége van a Hormuzi-szoros lezárására, gazdaságilag ezt egyre kevésbé tudja megengedni magának.

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons