A mesterséges intelligencia (MI) gazdasági, társadalmi és erkölcsi hatásairól rendezett nagyszabású nemzetközi konferenciát Budapesten a Jáki Szaniszló Társaság és a Makronóm Intézet. A Néprajzi Múzeumban tartott magas presztízsű esemény fókuszában az a mindannyiunk jövőjét meghatározó kérdés állt, hogy miként őrizhető meg a nemzeti szuverenitás és a versenyképesség ma, amikor a mesterséges intelligencia egyre mélyebben alakítja át a gazdasági folyamatokat, a munkaerőpiacot és a mindennapi életünket.

A nyitóbeszédek és a nemzetközi előadások egybehangzó üzenete szerint

az MI napjainkban már messze túlmutat a technológiai vagy üzleti dimenziókon, sőt olyan átfogó civilizációs kihívással nézünk szembe, amelyre a válaszokat a gazdaság és az etika metszéspontjában kell keresnünk.

Az ember tiszteletre méltó titok, nem pedig optimalizálandó adat

Dr. Biró Marcell, a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója előadásában arra mutatott rá, hogy a hit és a gazdasági racionalitás a gyors technológiai átalakulás korában nem egymás ellenfelei. Beszédét történeti távlatba helyezve felidézte, hogy a modern katolikus társadalmi tanítás alapdokumentuma, a Rerum novarum is egy olyan korszakban született, amikor a technológiai változások nyomán a munkást egyre inkább puszta termelési tényezőként kezelték, megfogalmazása szerint korunk mesterséges intelligencia által alakított világa hasonló próbatételt jelent az emberi méltóság, az igazságosság és a munka védelme szempontjából. Véleménye szerint a mesterséges intelligencia nem az emberi intelligencia mesterséges változata, hanem az emberi intelligencia terméke, ezért a technológiai döntések végső felelőssége mindig az embernél marad. Kiemelte azt is, hogy

az MI a rendkívüli számítási teljesítménye ellenére sem „gondolkodik”: hiányzik belőle a lelkiismeret, a morális mérlegelés és a szeretetre való képesség, amelyek az emberi értelem lényegi vonásai.

Előadásában a katolikus társadalmi tanítás három alapelvét – az emberi méltóságot, a szubszidiaritást és a szolidaritást – állította az MI-korszak értelmezésének középpontjába. Arra figyelmeztetett, hogy a legnagyobb veszély nem pusztán gazdasági természetű, inkább az, hogy az embert adattá és optimalizálandó objektummá fokozzuk le. Ezzel szemben a keresztény hagyomány az embert tiszteletet érdemlő személynek tekinti, nem pedig megoldandó problémának. A technológiai átalakulás nem jöhet létre a társadalmak feje fölött, vagyis az etikai kérdéseket még a fejlesztés előtt kell feltenni annak mérlegelésével, milyen világot akarunk létrehozni ezekkel az eszközökkel.

Összekapcsolódó stratégiák: szuverenitás és technológia

Ekler Gergely, a konferenciát társszervező Makronóm Intézet ügyvezetője köszöntőjében nyomatékosította, hogy a 21. században a versenyképesség, a gazdasági szuverenitás és a mesterséges intelligencia fejlődése elválaszthatatlan, szorosan összekapcsolódó stratégiai terület. Kiemelte, hogy egy állami hátterű kutatóhely számára a nemzetközi tapasztalatok, a világ minden tájáról érkező innovatív gondolatok és a legfrissebb kutatási eredmények hazai becsatornázása kiemelt jelentőségű. Csakis a globális trendek alapos megértésével, valamint a bevált, értékalapú gyakorlatok adaptálásával lehet olyan makroökonómiai stratégiákat alkotni, amelyek hosszú távon is biztosítják az ország gazdasági függetlenségét és folyamatos alkalmazkodóképességét.

Antropológiai fordulópont: mi történik a hivatásunkkal?

Az MI térnyerése nem csupán a gazdasági mutatókat írja át, de az emberi önképünket is alapjaiban rengeti meg. Dr. Pacsay-Tomassich Orsolya, a Magyar Diplomáciai Akadémia elnöke és a Jáki Társaság társalapítója arra figyelmeztetett, hogy a mesterséges intelligencia kérdésköre fontos antropológiai kérdés is. Rámutatott, hogy a modern társadalmakban az egyén identitása és önértékelése rendkívül szorosan kötődik a munkájához. Amikor bemutatkozunk, büszkén vállaljuk, hogy orvosként, tanárként, mérnökként vagy éppen diplomataként dolgozunk. Ha az MI alapjaiban forgatja fel a munka világát és vesz át egyre komplexebb feladatokat, akkor a jövő legnagyobb társadalmi kihívása nem csupán a bérek alakulása vagy a foglalkoztatottság fenntartása lesz. Sokkal inkább az a kérdés, hogy

mi történik a „hivatás” fogalmával, hogyan alakul a társadalmi megbecsültség, illetve miként találja meg az ember a saját értelmét egy egyre inkább automatizált világban.

Etikus kapitalizmus és a greenwashing határozott elutasítása

A konferencia nemzetközi előadói gyakorlati példákon keresztül mutatták be a lehetséges kiutakat. Domingo Sugranyes Bickel, a The Voluntary Solidarity Fund International kuratóriumának alapító tagja és a VSF Spain elnöke éles kritikával illette a pusztán a fogyasztás maximalizálására épülő gazdasági modellt, amely egyre távolodik a társadalom valós jóllététől. Kiemelte: az ESG- (környezeti, társadalmi és vállalatirányítási) irányelvek nem silányulhatnak puszta marketingeszközzé vagy úgynevezett „zöldre festéssé” (greenwashing); a fenntarthatóságnak valódi, belső vállalati meggyőződésből kell fakadnia. Az állítását három szemléletes példával támasztotta alá. Elsőként a lakhatási válságot említette, amelynek a kezelését kizárólag ágazatokon átívelő együttműködéssel tartotta elképzelhetőnek. A biztosítási szektorból hozott második példájával egy olyan emberközpontú, hibrid MI-modellt szorgalmazott, amely a humán munkaerő lecserélése helyett a döntéshozók munkájának megerősítésére fókuszál. Harmadrészt a vállalati adakozás kultúrájának erősítését emelte ki, rámutatva, hogy az amerikai modellben a GDP mintegy 1,4 százalékát fordítják adományozásra – ami európai szemmel is rendkívül figyelemreméltó viszonyítási pont.

Dinamikus szolidaritás a komplex válságok korában

A rendezvény első blokkjának lezárásaként dr. Giovanni Marseguerra, a milánói Università Cattolica del Sacro Cuore professzora, a Centesimus Annus Pro Pontifice Alapítvány Tudományos Bizottságának koordinátora a versenyképesség fogalmának radikális újragondolását sürgette. Bírálta azt a megközelítést, amely kizárólag a termelékenységi adatok és a GDP-mutatók alapján ítéli meg a gazdasági teljesítményt. Figyelmeztetése szerint

a mai világ válságait – a klímaváltozástól a biodiverzitás csökkenésén át az MI okozta diszrupcióig – lehetetlen ugyanazzal a szemlélettel kezelni, amely létrehozta őket.

Ferenc pápa Laudato si’ enciklikájának központi gondolatát idézve rámutatott: nem két különálló (egy társadalmi és egy környezeti) válsággal állunk szemben, csupán egyetlen összetett krízissel. Erre a kihívásra a „dinamikus szolidaritás” fogalmát állította a középpontba, amely a javak puszta újraelosztása helyett egy aktív, értékteremtő együttműködést jelent az emberi fejlődés érdekében.

Versenyképesség a katolikus társadalmi gondolkodás tükrében

A délutáni első blokkban dr. Martin Mendelski, a Pontifical University of Saint Thomas Aquinas kutatója a puszta GDP-növekedésre épülő gazdasági modell veszélyeire figyelmeztetett. A római kutató egy szemléletes bibliai analógiával élve rámutatott: ahogy Péter apostol a hitetlensége miatt süllyedni kezdett a viharos tengeren, úgy válik diszfunkcionálissá és süllyed el a bizalmatlanságra épülő, tisztán materiális gazdasági paradigma is napjaink „polikrízisében”.

Az átmenet viharos időszakában Adam Smith klasszikus „láthatatlan kezét” Krisztus „segítő kezének” kell felváltania.

Az egyház ehhez az „integrális jóllét” (integral well-being) Krisztus-központú modelljét kínálja. Mendelski kutatásának fő kérdése az volt, hogy miként növeli az egyház a társadalmi jóllétet. Elemzése alapján a hatás James Coleman szociológiai modelljére építve két párhuzamos úton érvényesül. Az egyik a megtérés útja, a metanoia, ami szerinte a szív belső újraorientálódása, vagyis nem csupán vallási fogalom, inkább egy új világnézet felvétele, amit gyakran egy sorsfordító életesemény (például egy betegség, egy baleset vagy más nehézség) indít el.

Mindez három szinten érvényesül. Először is egyéni, azaz mikroszinten, ahol a személyes, belső megújulás spirituális tőkét teremt. Másodszor közösségi, vagyis mezoszinten, ahol a kapcsolatok hálózatba szerveződése testvéri/kapcsolati tőkét hoz létre. Harmadszor pedig társadalmi, más néven makroszinten, ahol az érték morális és civil tőkévé válik; XVI. Benedek pápa nyomán ezt nevezhetjük kulturális tőkének.

A másik út pedig az átalakulás útja, az egyház kapacitásépítő tevékenysége (például a fejlődő országokban nyújtott támogatás és oktatás), ami a képességek fejlesztésén keresztül humán, szervezeti és gazdasági tőkét hoz létre a társadalomban. Zárásként hangsúlyozta:

a jövő nagy kihívása ezeknek a láthatatlan, nem anyagi értékeknek a pontos mérése új indexek segítségével.

A cél pedig egy alkalmazott katolikus társadalomtudomány megteremtése, amely képes a gyakorlatba is átültetni a keresztény gazdasági rendet.

A kereszténydemokrácia harmadik útja

Jakov Žižić, a Horvát Katolikus Egyetem adjunktusa a katolikus társadalmi tanítás és a kereszténydemokrata politikai gazdaságtani modell kapcsolatáról adott elő. Felidézte, hogy a kereszténydemokrata modell két fő katolikus alapelvre épül, a magántulajdon védelmére – amely természetes jog, de a közjó érdekében szociális funkciói és korlátai vannak –, valamint az osztó igazságosságra. Utóbbi a marxista osztályharccal szemben a társadalmi osztályok harmonikus együttműködését hirdeti, a kimenetek egyenlősége helyett pedig az esélyegyenlőségre fókuszál.

A második világháború után a kereszténydemokrácia egyfajta harmadik utat keresett az általa túlzottan individualistának tartott liberális kapitalizmus és a teljesen elítélt marxista szocializmus között. Ebből született meg a „szociális piacgazdaság”, amely a szabadpiaci versenyt az állam szabályozó és szociális biztonságot nyújtó szerepével egyensúlyozza ki. A politológus végül rámutatott egy modern jelenségre:

mivel a fősodratú kereszténydemokrata pártok az elmúlt évtizedekben a neoliberális gazdaságpolitika és a szabadpiac felé tolódtak, az eredeti, katolikus gyökerű szociális elveiket ma már egyre inkább a nemzeti-konzervatív, valamint a jobboldali politikai erők karolják fel és viszik tovább.

A gyengeség kultúrája az MI korában

Michal Černý, a brnói Masaryk Egyetem docense Gyengeség vagy teljesítményorientált kereszténység című előadásában a napjainkban uralkodó teljesítménykultúra és a „gyengeség kultúrája” közötti feszültségre hívta fel a figyelmet. Rámutatott, hogy a társadalom hajlamos mindent kizárólag a mérhető eredmények és a hatékonyság alapján értékelni.

Ez a nyomás a mesterséges intelligencia korában csak fokozódik. Saját egyetemi hallgatóit hozta fel példaként, akik úgy érzik, versenyezniük kell a náluk gyorsabb algoritmusokkal, így a kritikus gondolkodás helyett sokszor a puszta eredmények (output) hajszolására szorítkoznak. Černý szerint

a valódi oktatás célja nem a rövid távú teljesítménymérés, hanem az, hogy évtizedekkel később is önállóan gondolkodó embereket neveljen.

A megoldás a saját korlátaink elfogadása. Ferenc pápára hivatkozva hangsúlyozta, hogy a tökéletlenség emberi lényegünk alapja, nem pedig kudarc. A gyengeségeink tesznek minket ráutalttá másokra, ami a valódi emberi kapcsolatok forrása. Míg a mesterséges intelligenciának nincsenek határai, az embernek épp a saját korlátai adnak értelmet az életének. A jövő kihívása nem a gépek sebességének túlszárnyalása, a feladat a határaink integrálása és emberi identitásunk megőrzése.

Sok múlik a vezetőkön

Alejo José G. Sison, a Navarrai Egyetem professzora előadásában arra mutatott rá, hogy a mesterséges intelligencia nem önálló szereplő, olyan eszközről van szó, amelynek az értéke attól függ, hogy az ember a munka kiváltására vagy éppen az emberi képességek megerősítésére használja. Kiemelte, hogy a munka jövője emberi döntéseké, nem csupán technológiai szükségszerűség kérdése, vagyis nem az MI veszi el a munkát, inkább az, ahogyan a vezetők alkalmazzák.

Arra is figyelmeztetett, hogy

az MI-t nem szabad automatikus döntéshozóvá tenni az olyan területeken, ahol emberi felelősségre, erkölcsi mérlegelésre és személyes jelenlétre van szükség.

A legnagyobb kockázatok között a készségek leépülését és a dehumanizációt emelte ki, egyúttal hangsúlyozta, hogy a megfelelő etikai és társadalmi keretek között a mesterséges intelligencia valóban hozzájárulhat egy emberibb gazdaság kialakításához.

A közösségek szerepe

Fr. Patrick Carter OSB, a római Sant’Anselmo főprokurátora és az apátprímás titkára előadásában Aquinói Szent Tamás közjófogalmából kiindulva arról beszélt, hogy a közjó nem az egyéni érdekek egyszerű összege, ehelyett egy olyan közösen birtokolható jót jelent, amely sokak részvételével csak gazdagodik. Szemléletes példával élve úgy fogalmazott, hogy míg egy tortát csak felosztani lehet, addig a nyelv, a tudás vagy a spirituális gyakorlatok épp attól válnak erősebbé, hogy egyre többen részesednek belőlük.

Az előadó szerint a modern világ egyik problémája, hogy a kisebb közösségek meggyengültek, a nagy állami és vállalati szereplők pedig gyakran már nem valódi közösségként, csupán saját érdekeiket követő hatalmi szereplőként működnek. A digitális gazdaság és a mesterséges intelligencia világában ez különösen élesen látszik: a nagy technológiai cégek többnyire a közjó helyett a profitmaximalizálás logikája szerint használják fel az emberiség közös kulturális és tudásvagyonát. Carter végkövetkeztetése, hogy

a jelen kihívásaira válaszul nem a versenyt kell elutasítanunk, a választ a hiteles közösségek és a saját közös javaik újrafelfedezése adhatja meg.

A nemzeteknek, az egyházaknak és a hivatásrendeknek meg kell őrizniük az autonómiájukat és a saját emberi mércéiket, hogy ellen tudjanak állni a pusztán gazdasági-logikai vagy technológiai túlhatalomnak.

Az MI mint az ember tükörképe

A harmadik panel nyitó előadásában dr. Stacy Trasancos, a Seton Hall University katolikus tanulmányok professzora Aquinói Szent Tamás természetfilozófiájából kiindulva mutatta be az MI etikájának lehetséges iránytűjét. Rámutatott, hogy a tomista keretrendszerben az ember a végső létező, és minden alacsonyabb rendű dolog az ő javát kell szolgálja. Ebből következik, hogy az MI sem egy tőlünk idegen entitás, hiszen az egy általunk létrehozott eszköz,

egyfajta tükör, amely a saját erényeinket és a hibáinkat is visszatükrözi.

Hangsúlyozta, hogy a technológia önmagában morálisan semleges, ezért a legfontosabb, hogy a közjó legyen a használat célja, amihez az ész erényére van a legnagyobb szükségünk.

Kiemelte, hogy a félelem helyett a felelősségre kell építenünk, világos határokat és rendszereket szükséges alkotnunk, a morális kockázatokat pedig pontosan meg kell neveznünk. Kitért arra is, hogy az MI automatizációja miatt a kreatív munka felértékelődik a munkaerőpiacon, ezért az emberek átképzésére lesz szükség. A konklúziója szerint az MI problémái lehetőséget teremtenek arra, hogy az emberiség közelebb kerüljön egymáshoz ezen a közös ügyön keresztül.

Az állam szerepe az MI korszakában

Marián Sekerák, a prágai AMBIS College Nemzetközi Kapcsolatok és Politikatudományi Tanszékének vezetője a deglobalizáció és a blokkosodás korának kihívásait elemezte. A professzor szerint a pénzügyi instabilitás és a növekvő technológiai hatalom miatt az államok szerepe egyre markánsabbá válik, ugyanakkor nem szorítkozhatnak a gazdasági növekedés hajszolására, kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az etikai kérdésekre is. Külön figyelmeztetett a manipuláció veszélyeire:

az algoritmusok révén a viselkedés és a gondolkodás feletti kontroll jelentősen erősödhet, ezért az MI-t szigorú etikai vezérfonalak mentén, nemzeti szinten kell szabályozni, amit nemzetközi együttműködéssel kell kiegészíteni.

A katolikus társadalmi tanításra hivatkozva hangoztatta, hogy az állami szuverenitás nem abszolút, annak mindig az emberi méltóságot és a közjót kell előtérbe helyeznie. Ferenc pápa Fratelli tutti enciklikája nyomán a globális szervezetek bevonását és a hatalom felelős elosztását sürgette egy hosszú távú etikai keretrendszer megalkotásához, hogy az irányítás és a hatalom ne maradhasson egy kisebb, szűk kör kezében.

Digitális kolonializmus

Paschal O. Ogana, a nigériai Cybersecurity Intelligence Unit alapítója a globális dél perspektívájából világított rá a technológiai kormányzás etikai buktatóira és egyenlőtlenségeire. Rámutatott, hogy a gyarmati időszakban és az ipari forradalom alatt elszenvedett marginalizáció ma a digitális térben is folytatódik, egyfajta „digitális kolonializmus” formájában. Ennek lényege, hogy a nyers adatokat a déli országokból nyerik ki, azonban a feldolgozás és a hatalmas profit realizálása az északi féltekén történik, mivel ott sokkal jobban átlátják és megértik a délen zajló folyamatokat. Mivel az MI innovációja és a techcégek túlnyomó többsége néhány nagyhatalom – főként az Egyesült Államok és Kína – kezében összpontosul, és a globális technológiai vállalatok csupán 5 százaléka származik a globális délről, a régió lényegében kimarad a technológiai kormányzás világszintű szabályainak megalkotásából. Ogana hangsúlyozta, hogy

a fejlődő országok további leszakadásának megakadályozása érdekében saját, etikus technológiai kormányzásra van szükség, aminek az alappillérei a kapacitásépítés, az oktatás támogatása, a befogadó kormányzás, valamint az adatszuverenitás kivívása.

Végezetül hozzátette, hogy a technológiai óriásokkal szembeni fellépés területén a globális dél és az Európai Unió gyakorlatilag egy cipőben jár, így a jövőben kiemelten fontos lesz a két régió együttes fellépése és egymás támogatása.

A hamis Édenkert csapdája és a helyes, keresztény válasz

A konferenciát dr. György László gazdasági stratégiákért és a Tanítsunk Magyarországért program irányításáért felelős kormánybiztos előadása zárta, amely nemcsak kiegészítette, hanem „vissza is tükrözte” a nap folyamán elhangzott értékes és tanulságos megállapításokat. Hét dilemma mentén haladva átfogóan és szemléletesen értelmezte és magyarázta a mesterséges intelligencia, az emberiség, valamint a globális gazdaság viszonyát, illetve dinamikáit.

Először is pontosította, hogy milyen lehetőségeket kínál a mesterséges intelligencia és a humanoid robotika: közvetlen lehetőséget adott az emberiség kezébe a versenyképesség növelésére, hiszen általa könnyen növelhető a hatékonyság, így az élet és a szolgáltatások minősége, valamint a termelékenység is javítható. Ám ami gazdasági lehetőség, az fenyegetés is az emberiségre, a közös civilizációnkra és kultúránkra nézve – húzta alá. De mi is a közös civilizációnk és kultúránk alapja? Erre a Teremtés könyvében találjuk meg a választ, mégpedig a 2. fejezet 15. igéjében:

Az Úristen vette az embert, és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze.

Ez tehát a közös feladatunk, ami összeköt minket a földi létben, hogy hozzájáruljunk a közjóhoz és a fejlődéshez – ez az életünk és az emberségünk értelme. Azonban éppen ez az, amit elvehet tőlünk az MI, ha felelőtlenül használjuk, a robotikával ötvözve ugyanis egyre több olyan feladatot képes elvégezni, amelyet korábban csak az emberek tudtak. Így félő, hogy ha ezek a technológiák helyettesítik az embert, azzal megfosztják létének értelmétől.

György László konkrét példákat hozott annak szemléltetésére, hogy ez miért veszélyes. Nauru például a 20. században hatalmas gazdagságra tett szert a foszfátbányászatnak köszönhetően az egy főre jutó jövedelem terén is. Feltétel nélküli alapjövedelmet vezettek be, a piszkos munkát pedig bevándorlókkal végeztették el, így estek a „hamis Édenkert” csapdájába. A polgárok felhagytak a valódi hozzájárulással, a fogyasztás felé fordultak, így végül ellustultak, illetve elhíztak. Emellett azzal, hogy elszoktak a felelősségvállalástól, a bűnözés is egyre nagyobb méreteket öltött. A megosztott felelősség nélküli anyagi jólét hosszú távú szociális és egészségügyi válságba torkollt, így az egykor leggazdagabb szigetállam hanyatlani kezdett.

Hogyan kezelhetők mégis az MI adta lehetőségek és az abból származó előnyök olyan módon, hogy eközben megőrizzük az emberi lét értelmét, a felelősségvállalás és a hozzájárulás fenntartását? A feltétel nélküli alapjövedelem híveiként a kormánybiztos az olyan nagy techvezéreket említette, mint Elon Musk vagy Mark Zuckerberg. Ugyanakkor Nauru példájából tanulva megállapította, hogy annak bevezetése csak a hamis Édenkertbe vezetné az emberiséget.

Ezzel ellentétben a hozzájárulás központú megközelítést jelölte ki mint olyan alapelvet, amely segíthet elkerülni a csapdahelyzetet – amit XIII. Leó pápa is hangoztatott Rerum novarum című enciklikájában. Ez a magyar gazdaságpolitika vezérfonala: a hozzájáruláshoz kötött jutalmazás lényege, amely ösztönzi a felelősségvállalást, a munkát és a tanulást – amelyek mind a közjót szolgálják –, így nem hagyja, hogy az ember elfeledje a rendeltetését még akkor sem, ha a jó körülmények miatt úgy érezné, hogy ezt megteheti. A kormánybiztos szerint ezt támogatja a közjót szem előtt tartó újraelosztási rendszer, amelyben megakadályozzák, hogy bárki – bármely vállalat vagy szektor – az egyéni érdekét a közjó fölé helyezve túlzott előnyre tegyen szert. Például ezért vetett ki a magyar kormány extraprofitadót azokra az olajvállalatokra, amelyek az ukrajnai háború kitörését követően obszcén mértékű pluszbevételre tettek szert. A járadékvadászokat megadóztatják, az így megszerzett forrásokat pedig a hozzájárulást ösztönző tevékenységekre fordítják: ingyenes oktatásra, új munkahelyek létrehozására vagy a gyermekvállalás támogatására.

György László végül összefoglalta, hogy mit üzennek az említett tapasztalatok a jövőre nézve, amikor is az MI új kihívások és veszélyek elé állítja az emberi lét értelmét, a felelősségvállalást, a hozzájárulást és a munkát.

A fenntartható fejlődéshez és az új technológiák integrálásához ideális gazdaságpolitika

a teljesítmény- és értékalapú gazdaságot ösztönző kapitalizmus.

Ebben a keresztény értékeket szem előtt tartva őrizhetjük meg az ember fontosságát, ahol az állam olyan, mint egyfajta pásztor, aki mutatja az irányt, biztosítja a kereteket és azt, hogy az új technológiáknak az előnye, ne pedig a veszélye érvényesüljön a közjó érdekében.

Kapcsolódó: