Az iráni háború ismét emlékeztette a világgazdaságot arra, hogy az energiaellátás továbbra is néhány szűk földrajzi keresztmetszetre épül. A mostani sokk olyan időszakban érkezik, amikor a világgazdaság még mindig a járvány, az orosz–ukrán háború, a magas infláció és a kereskedelmi feszültségek utóhatásait kezeli.

A szoroson normál időszakban a világ olaj- és gázkereskedelmének nagyjából egyötöde halad át, így már a részleges blokád és a hajóforgalom fenyegetettsége is elegendő ahhoz, hogy a geopolitikai konfliktus rövid idő alatt fogyasztói, inflációs és növekedési válsággá alakuljon.

A Hormuzi-szorosból globális inflációs sokk lett

A legsérülékenyebb térség egyértelműen Ázsia. A Reuters szerint a Közel-Kelet felől érkező LNG-szállítások megrekedése és a Hormuzon átmenő export akadozása nyomán az ázsiai spot gázárak hároméves csúcsra emelkedtek, ahogy a finomított termékek piaca is gyorsan feszessé vált. A helyzetet tovább rontotta, hogy Kína ideiglenesen korlátozta a dízel-, benzin- és kerozinkivitelt, vagyis az a regionális „puffer” is gyengült, amely békésebb időszakban részben tompította az ellátási zavarokat. Ennek következtében Ázsiában már nem egyszerűen drágulásról beszélhetünk, ma már az ellátási triázs, vagyis a kényszerű energiaelosztási rangsorolás lehet a döntő.

A kormányoknak azt kell eldönteniük, mely ágazatok és társadalmi csoportok kapjanak elsőbbséget a szűkülő energiamennyiségből.

India példája jól mutatja, hogyan csúszik át a geopolitikai feszültség a mindennapi gazdaság szintjére. A Reuters fenntarthatósági összefoglalója alapján az országban LPG-hiány alakult ki, a hatóságok a háztartási felhasználókat próbálják előnyben részesíteni, ezért az éttermek, a kisvállalkozások és a helyi szolgáltatók működését egyre inkább korlátozza a gázellátás bizonytalansága. India közben ugyan gyorsan bővíti a megújuló kapacitásait, viszont a fogyasztási szerkezet és az importfüggés miatt rövid távon továbbra is kitett marad az öbölbeli sokkoknak. Az energiakrízis így ott már közvetlen megélhetési kérdéssé vált.

Pakisztán és Banglades esetében a válság még nyersebben jelenik meg. A Reuters szerint mindkét ország az LNG drágulása és szűkülő elérhetősége miatt a szénhez és más hazai forrásokhoz fordul vissza, vagyis a rövid távú túlélés érdekében feláldozza az energiamix korábbi modernizációs törekvéseinek egy részét. Pakisztán helyzetét némileg enyhíti az utóbbi évek alulról építkező napelemes boomja, amely már mérhető importkiváltó hatást ért el, de a fosszilis behozatal döntő része így is a Hormuzon keresztül érkezik, ezért az ország továbbra is súlyosan sebezhető. Bangladesben az energiasokk az ipari termelést és az exportorientált feldolgozóipart is közvetlenül fenyegeti, ami már az infláció mellett foglalkoztatási kockázatot is jelent.

Ázsiában az energiaválság már társadalmi és kormányzati probléma

Délkelet-Ázsiában ugyanez a nyomás más eszközökkel csapódik le. A térség több állama takarékossági intézkedéseket vezetett be. Thaiföld korlátozza az állami energiafelhasználást, a Fülöp-szigetek üzemanyag-támogatásokkal és rövidített munkahéttel reagál, Vietnám pedig távmunkát és energiatakarékossági intézkedéseket ösztönöz. Mások mellett az AP is arról számol be, hogy a kormányok stratégiai készletekhez nyúlnak, támogatásokat emelnek, sőt

egyre több helyen a költségvetés vállalja át a piaci ár egy részét, ami azonban csak ideiglenes védelem lehet, hiszen minél tovább marad magas az olaj és az LNG ára, annál gyorsabban olvadnak el a fiskális pufferek.

A válság egyik kevésbé szembeötlő, de politikailag nagyon fontos mellékhatása a torzított belföldi árakból fakadó szürke- és feketepiac erősödése. Ahol az állam támogatott üzemanyagárakkal próbálja tompítani a sokkot, ott a határon átnyúló csempészet nyeresége is megugrik. Ennek jó példája Malajzia, amely már szigorította a határellenőrzést, mert a támogatott üzemanyag kivitele a regionális árkülönbségek miatt egyre vonzóbbá vált. Ez arra figyelmeztet, hogy az energiasokk nem csak árszintet emel, problémát is okoz az állami végrehajtásban: a költségvetésnek egyszerre kell finanszíroznia a támogatást és megfékeznie az abból keletkező arbitrálási lehetőségeket.

Makroszinten a kérdés most az, hogy ez a sokk átmeneti inflációs lökés marad-e, vagy újabb globális növekedési törést okoz. A Reuters úgy véli, a piaci inflációs várakozások már most felfelé mozdultak el, noha az olajár idén közel 70 százalékot emelkedett, az amerikai benzinárak pedig éves alapon mintegy negyedével nőttek. A Bloomberg által idézett Oxford Economics-forgatókönyv alapján a világgazdaság még elkerülheti a recessziót, ha a mostani árszintek csak rövidebb ideig maradnak fenn, de tartósan magas, 140 dollár körüli olajár mellett már több régió is visszaeshet. A mostani helyzetet az teszi különösen veszélyessé, hogy az államok fiskális mozgástere szűkebb, mint a korábbi energiasokkok idején.

Európa is megkapja a válság számláját

Európából nézve a válság egyelőre inkább másodkörös csatornákon keresztül jelentkezik, de ettől még súlyos lehet. Ai gázárak már a konfliktus elején mintegy 50 százalékkal ugrottak meg, az unió több tagállama pedig ársapkával, adócsökkentéssel vagy más védelmi intézkedéssel próbálja enyhíteni a nyomást. Közép-Európa számára ez különösen érzékeny kérdés, mert a térség ipara energiaintenzív, a versenyképessége pedig eleve sérült a korábbi energiaválságok után. Vagyis bár a közvetlen ellátási zavarok elsősorban Ázsiát sújtják, Európa az importált infláción, a dráguló tengeri szállításon és a romló külpiaci keresleten keresztül ugyanúgy megkapja a válság számláját.

A legfontosabb tanulság az, hogy a modern világgazdaság energiarendszere még mindig kevésbé rugalmas, mint amennyire a fejlett gazdaságok hinni szeretnék.

Egyetlen szoros, néhány célzott drón- vagy rakétacsapás, a biztosítási díjak megugrása és a tankerforgalom visszaesése elég ahhoz, hogy a geopolitikai feszültség néhány nap alatt megjelenjen a háztartások, a közlekedés, az ipar és a költségvetések szintjén.

A mostani ázsiai válság ezért egyszerre figyelmeztetés és előrejelzés: aki nem épít ki diverzifikált ellátási útvonalakat, tartalékkapacitást és reális energiapolitikai rugalmasságot, az a következő sokk idején ismét kényszerüzemmódban reagál majd. Hosszabb távon éppen ez gyorsíthatja fel a megújulók, a nukleáris energia, az energiatakarékosság és a regionális beszerzési alternatívák térnyerését, vagyis a mostani válság a rövid távú károk mellett új energetikai korszakot is kikényszeríthet.

Foto: Dreamstime

Kapcsolódó: