A költségvetési szabályok lazításával, a különalapok felpörgetésével és a védelmi kiadások gyors növelésével Berlin rövid idő alatt olyan pénzügyi mozgósítást hajtott végre, amely korábban elképzelhetetlen volt. Pénz tehát van a rendszerben, a kérdés az, hogy át tudják-e alakítani azt tényleges gazdasági és ipari kapacitássá.

Németország gazdaságpolitikája fordulóponthoz érkezett, és ugyanazt a modellt használja két, látszólag különálló területen, az infrastruktúra-finanszírozás és a hadiipar felfuttatása során, vagyis két olyan szegmensben, amely ugyanarra a szerkezeti problémára mutat rá. Mivel a pénzügyi mozgósítás üteme meghaladja a reálgazdaság alkalmazkodásának a sebességét, a kettejük közti különbség dönti el, hogy a mostani fiskális fordulat tartós növekedési pálya lesz-e, vagy átmeneti keresleti élénkítés marad.

Azonban korántsem mindegy, hogy a pénzből utak, gyárak, lőszersorok és beszállítói kapacitások épülnek-e, vagy a többletforrás számottevő része eltűnik a költségvetési hiányok kozmetikázásában és az inflált megrendelési árakban.

A pénz megvan, a beruházás nem feltétlenül

A kormány a különleges infrastrukturális alap keretében végrehajtott példátlan hitelfelvételi hullámot az ország sürgető infrastrukturális szükségleteire adott elkerülhetetlen válaszként indokolta. A fordulatot az tette lehetővé, hogy még az utolsó pillanatban a régi Bundestaggal elfogadtatták az alkotmányos adósságfék felfüggesztését, így Berlin olyan fiskális mozgástérhez jutott, amelyre korábban alig volt példa.

Az 500 milliárd eurós infrastruktúra- és klímaalap eredeti célja a gazdaság kínálati oldalának megerősítése, vagyis az ország fizikai és termelékenységi alapjainak javítása lett volna. Az első adatok azonban arra utalnak, hogy a források jelentős része nem vezetett tényleges többletberuházáshoz. Az Ifo Intézet becslése szerint a tavaly e célra felvett adósság 95 százaléka nem jelent meg új infrastruktúraként a gazdaságban.

A számok különösen beszédesek: amíg az állami hitelfelvétel 24,3 milliárd euróval nőtt, addig a leromlott infrastruktúrába irányuló beruházások volumene mindössze 1,3 milliárddal emelkedett.

Ennek az oka az, hogy a többletforrás jelentős részét a szociális ellátások, az energiatámogatások és más költségvetési kiadások növekvő terhei szívták fel. Clemens Fuest, az Ifo elnöke ezt különösen élesen fogalmazta meg: a politikai döntéshozók az adósságból finanszírozott alapokat szinte teljes egészében a költségvetési lyukak betömésére használták fel, pedig a többletadósságot olyan beruházásokra kellene fordítani, amelyek hosszú távon támogatják a gazdasági növekedést. A probléma túlmutat az egyszeri költségvetési technikán: ha a rendkívüli fiskális eszközök nem hoznak létre új kapacitásokat, akkor az expanzió hatása korlátozott marad. Az adósság nő, a gazdaság kínálati oldala viszont csak mérsékelten erősödik.

A hadiipar felfutása: pénzügyi és ipari dinamika

Friedrich Merz kancellár 600 milliárd eurós kezdeti védelmi csomagjának végrehajtása érdemi gazdaságélénkítő szakaszba lépett. A fordulat alapja, hogy a védelmi kiadásokat – az 500 milliárd euróban plafonált infrastrukturális kerettel szemben – kivonták a szigorú költségvetési korlátok alól, így Berlin jóval nagyobb mozgástérhez jutott. Ennek a hatása gyorsan megjelent a reálgazdasági mutatókban is: a feldolgozóipari megrendelések tavaly november és idén január között 7,4 százalékkal emelkedtek, amit a védelmi és más nagy értékű tételek húztak.

A kormány törekszik arra, hogy a védelmi költekezés minél nagyobb arányban a hazai ipart erősítse. A Bloomberg szerint a megrendelések döntő része országon belül maradt, ahogy a pénzügyi szektor is alkalmazkodik az új prioritásokhoz: a Deutsche Bank külön csapatot állított fel a hadiipari finanszírozás gyorsítására. Mindez arra utal, hogy a védelmi fordulat egyre inkább iparpolitikai eszközzé válik.

Ezzel együtt az európai stratégiai probléma változatlan: a kereslet gyorsan nő, a kínálat viszont továbbra is részben külső forrásokra támaszkodik.

Az Európai Bizottság adatai szerint Oroszország 2022-es inváziója óta az EU fegyverzeti beszerzéseinek a 78 százaléka a blokkon kívülre ment, ezen belül 63 százalék az Egyesült Államokba. Vagyis a megnövelt költségvetési mozgástér rövid távon még nem okozza automatikusan az európai ipari mélyülését, csupán az importot és a külső beszállítói függést finanszírozza.

A német ipar reagál, de a felfutás üteme egyenetlen: a Rheinmetall például 15 hónap alatt nyitott egy lőszergyárat, a részvényei pedig tavaly év eleje óta több mint 160 százalékkal emelkedtek. Ez valós kapacitásbővítésre utal, ugyanakkor az ágazat egészében a gyártási kapacitás, a beszállítói lánc és a szakemberállomány bővülése lassabb folyamat, mint a tőke és a megrendelések beáramlása. A pénzügyi felfutás tehát már zajlik, az ipari felzárkózás viszont még csak most kezd testet ölteni.

Az ország védelmi fordulata iparpolitikai eszközzé válhat: a megugró megrendelésállomány keresletet ad a stagnáló feldolgozóiparnak, miközben az átalakuló civil ágazatokból – különösen az autóiparból – kiszoruló magasan képzett munkaerő egy részét is felszívhatja. Ez valós gazdaságpolitikai lehetőség, amely középtávon új növekedési pillérré teheti a védelmi szektort; a kérdés az, hogy ez milyen időtávon és milyen hatásfokkal válik valóra. A finanszírozási bumm ugyanis csak jelentős fáziskéséssel fordítható át tényleges fegyverrendszerekké. A komplex eszközök hosszú gyártási ideje, a kulcsfontosságú alkatrészek és alapanyagok korlátozott elérhetősége, valamint a speciális munkaerő hiánya miatt a rendelésállomány növekedése és a fizikai kibocsátás felfutása ma még nem halad azonos tempóban, és ebből az következik, hogy rövid távon a pluszpénz egy része jó eséllyel inkább az árakat, a vállalati értékeltséget és az importot emeli, mintsem a hazai kibocsátást.

Ezt a szerkezeti problémát pedig tovább mélyíti az európai védelmi piac töredezettsége.

A saját gyártókat előnyben részesítő német gyakorlat rövid távon politikailag és iparpolitikailag érthető, európai szinten viszont konzerválhatja a párhuzamosságokat és ronthatja a méretgazdaságosságot. Az integrált európai hadiipar kialakulását így egyszerre fékezi a nemzeti protekcionizmus, a koordináció hiánya és az, hogy Európa a védelmi kutatás-fejlesztésben továbbra is jócskán elmarad az Egyesült Államoktól.

Mindebből az következik, hogy a német védelmi költekezésben egyszerre van jelen a valós iparpolitikai fordulat és a pénzügyi túlfutás kockázata. Elképzelhető, hogy a szektor néhány éven belül makrogazdasági húzóerővé válik, de a döntéshozók számára addig is a legfontosabb kérdés változatlan, vagyis hogy mit kapnak a pénzükért. A végső mérce nem a részvényárfolyamok, a bejelentett csomagok nagysága vagy a rendelésállomány, hanem az, hogy a többletforrás hány darab leszállított eszközben, milyen határidővel és milyen egységköltségen jelenik meg.

Persze ez az ipari kapacitás mellett azt is mutatja, hogy a könnyen hozzáférhető, alacsonyabb politikai költséggel megszerezhető források könnyen oldják a költségvetési fegyelmet – így jobban érthető az említett ifós és a bloomberges szál.

Kapacitáskorlátok, költségvetési lazulás és időbeli csúszás

A két történet közös metszete ugyanaz, vagyis a pénzügyi mozgósítás gyorsabb, mint a gazdaság alkalmazkodása. Az ipari termelés felfuttatása időigényes folyamat, az új üzemek, a beszállítói láncok és a szakemberállomány kiépítése években mérhető. A védelmi iparban ezt tovább nehezítik a speciális technológiai követelmények, a kritikus alapanyagok szűkös elérhetősége, és az, hogy a komplex fegyverrendszerek gyártásának az átfutási ideje eleve hosszú. Vagyis hiába jelenik meg gyorsan a politikai akarat és a finanszírozás, a fizikai kibocsátás azt csak jelentős késéssel tudja lekövetni.

A probléma azonban nem merül ki a gyártásban, a könnyen jött pénz a költségvetési fegyelem lazulásának a kockázatát is magában hordozza.

Ha egy állam kivételes felhatalmazással, különalapokon és lazább szabályokon keresztül jut új forrásokhoz, erősödik a kísértés, hogy azokat ne kizárólag célzott, hosszú távon megtérülő beruházásokra fordítsa, csupán a napi működés, a szociális terhek, az energiatámogatások és más ismétlődő kiadások finanszírozására. Ez sokáig az erősen eladósodott dél-európai gazdaságokkal kapcsolatban merült fel, ma azonban már Németországban is látható.

Emellett az ellátási láncok mélyén is fennmaradnak a problémák, ugyanis a félvezetők, a speciális fémek, a robbanóanyagok és az összetett alrendszerek gyártása nem megy gyorsan, és a megfelelően képzett munkaerő hiánya is egyre inkább strukturális problémává válik. Intézményi szinten az európai védelmi piac töredezettsége szintén lassítja az alkalmazkodást, mivel a párhuzamos nemzeti programok, a koordináció hiánya és a hazai gyártók preferálása rövid távon politikailag érthető, összességében viszont rontja a méretgazdaságosságot és késlelteti a kapacitásbővítés hatását.

A valódi mérce: mit kapunk a pénzért

A fenti folyamatok tanulsága, hogy a pénzügyi és az ipari felfutás jelenleg halad nem azonos ütemben. A tőke ugyan már beárazza a geopolitikai fordulatot, a finanszírozás is rendelkezésre áll, a megrendelésállományok nőnek, a költségvetési mozgástér kitágult, a tényleges kibocsátás azonban csak késleltetve követi ezt a dinamikát. Ráadásul – ahogy azt már említettük – minél könnyebben hozzáférhető a forrás, annál nagyobb a veszélye annak, hogy egy részéből nem lesz termelékenységnövelő beruházás, csupán a rendszer napi fenntartására megy el.

Ez a különbség meghatározó lesz a következő években. Ha a többletforrás jelentős része árnövekedésben, importban, a költségvetési rések elfedésében és a pénzügyi felértékelődésben csapódik le, akkor a gazdaságpolitikai fordulat hatása korlátozott marad. Ha viszont sikerül azt ipari kapacitássá, technológiai képességgé, beszállítói mélységgé és valódi infrastruktúra-fejlesztéssé alakítani, akkor a mostani költekezés szerkezeti fordulatot indíthat el.

A végső konklúzió ezért egyszerű: a felvett forrás mennyi ténylegesen legyártott és leszállított eszközben, milyen határidővel és milyen egységköltségen jelenik meg, illetve milyen tartós növekedési és versenyképességi hatást hagy maga után. Minden más csak köztes indikátor marad.

Foto: Dreamstime

Kapcsolódó: