Az EU-s digitális szabályozási törvény papíron a transzparenciáról szól. Valójában azonban Brüsszel egy olyan, fokozatosan szigorodó cenzúra- és beavatkozási rendszert hozott létre, amely a másképp gondolkodást rendszerszintű kockázattá minősítheti – és annak megfelelően is kezelheti.
„Én vagyok a végrehajtó. A törvényt képviselem, amely az állam és a nép akaratát fejezi ki.”
Thierry Breton, az Európai Unió belső piacokért felelős volt biztosa, jelenleg az Amerikai Egyesült Államok által szankcióval sújtott francia állampolgár.
Az európai digitális szabályozás körüli vita az elmúlt években fokozatosan az egyik legélesebb geopolitikai és alkotmányos konfliktussá nőtte ki magát a transzatlanti kapcsolatokban. A konfliktus középpontjában a Digital Services Act (DSA), az a szabályozási rendszer áll, amelyet az Európai Unió a globális online platformok – különösen a nagy közösségi médiumok – működésének kontrollálására hozott létre. A törvény hivatalos célja a felhasználók védelme, az átláthatóság növelése és a dezinformáció elleni fellépés. Kritikusai azonban (élükön Trumppal és Vance alelnökkel) egyre inkább úgy értelmezik a rendszert, mint egy olyan intézményi infrastruktúrát, amely – akár szándékosan, akár strukturális következményként – a szólásszabadság jelentős korlátozásához vezethet.
A vita szimbolikus fordulópontja 2025 decemberében következett be, amikor az Európai Bizottság 120 millió eurós bírságot szabott ki az X platformra. Ez volt az első komoly végrehajtói döntés a DSA alapján. A Bizottság indoklása szerint a platform megsértette az átláthatósági szabályokat: a fizetős „kék pipa” rendszer félrevezethette a felhasználókat, a reklámadatbázis nem volt kellően elérhető, a platformkutatók pedig nem kaptak megfelelő hozzáférést az adatokhoz. Formálisan a döntés nem a tartalmak cenzúrájáról szólt, hanem a platform működésének átláthatóságáról. A politikai reakciók azonban gyorsan a szólásszabadság kérdése köré szerveződtek. Washington azzal vádolja az EU-t, hogy amerikai technológiai cégeket büntet „a cenzúra elutasítása miatt” – vagyis a technológiai dominanciával kapcsolatos probléma az EU „ha nem tudsz magadnak csinálni, legalább szabályozd a másét” elve miatt politikai és diplomáciai csatározássá fajult, amit Trumpnak feltett szándéka megnyerni.
Kényszerítés, cenzúra, végrehajtók
A vita két eltérő digitális hatalmi modell ütközésén át valójában az amerikai és a jelenleg uralkodó európai szabadságfelfogás közötti szakadéknyi különbségről szól. Az X-re kivetett bírság csupán bepillantást engedett az EB fegyvertárába: a törvény lehetővé teszi, hogy az amerikai technológiai vállalatok éves bevételének akár 6 százalékát is elvegyék büntetés címén. Ez egy havi több mint 45 millió felhasználónál többel rendelkező „nagyon nagy online platform” esetén több tízmilliárd dollárt tehet ki, mindössze azért, mert az európai területen nyújtott szolgáltatásaira az Európai Bizottság külön jogszabályt alkalmaz.
A történet abszurd pikantériája, hogy az európai szabályozásnak így jogi kényszerítő eszközei vannak az amerikai digitális infrastruktúra felett, egzisztenciális fenyegetést alkalmazva azokkal szemben az „állampolgárok védelmében”, noha az alkalmazóit ezen állampolgárok közül soha senki nem választotta meg.
A probléma lényege az „illegális tartalom” lehető legtágabb meghatározása, amely lehetővé teszi, hogy bármiből az legyen, ami a jogalkalmazók ízlésébe, politikai meggyőződésébe vagy éppen a mainstreambe nem illeszkedik bele. Az alapja az „illegális tartalom” olyan tág meghatározása, amely már felhívásként szolgál a szólásszabadság tetszés szerinti értelmezésére. A törvény ugyanis úgy fogalmaz, hogy jogellenes tartalomnak minősül bármi, ami „nem felel meg az uniós jognak vagy bármely tagállam jogrendszerének”. Vagyis
a legkisebb közös nevező elvét követve az EU bármely tagállamának szólásszabadsági szabályozása az egész blokkra kiterjedő szabvánnyá válhat.
Ez máris intézményesített cenzúrát jelent, amelyben az EB legnagyobb segítségére egy kormányok által jóváhagyott, de nem feltétlenül kormányzati apparátus, a „bejelentők” siettek, akiknek egyetlen feladata a „jogellenes” tevékenységek monitorozása, bejelentése, majd a kérdéses tartalom eltávolításának szigorú ellenőrzése.
A törvény a nagy online platformok és keresők (Google, Facebook, Amazon, X, YouTube) számára azt is előírja, hogy azonosítsák, értékeljék és enyhítsék a szolgáltatásaik használatából eredő rendszerszintű kockázatokat. Ez utóbbiak „a polgári diskurzust, a választási folyamatokat, a közbiztonságot és a közegészségügyet fenyegető veszélyeket” foglalják magukban, és a tartalomtörléssel ellentétben messzemenő, strukturális beavatkozásokat követelnek meg, amelyek már a platformszintű működést is befolyásolhatják – az EU-n kívüli felhasználókat is érintve. A probléma változatlan: a megfogalmazás annyira tágan értelmezhető, hogy a platformok már előre öncenzúrát gyakorolnak, vagyis meg sem várva az esetleges bejelentéseket, több tartalmat távolítanak el, mint amennyit kellene, igyekezvén megfelelni az Európai Bizottság politikai elvárásainak és elkerülni a büntetéseket.
Gyűlölet és beszéd
Tavaly nyáron az amerikai kongresszus igazságügyi bizottsága egy vaskos jelentést tett közzé Hogyan kényszeríti ki az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló törvénye a globális cenzúrát és sérti az amerikai szólásszabadságot címmel. A technológiai vállalatok által szolgáltatott adatokból kialakított hivatalos álláspont egészen lesújtó volt. A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az EB cenzúrázási erőfeszítései zömében egyoldalúak, és leginkább a politikailag konzervatív megszólalókat célozták. „A dokumentumok azt mutatják, hogy az európai cenzorok az olyan alapvető politikai véleményeket veszik célba, amelyek se nem károsak, se nem illegálisak, és megpróbálják elfojtani a vitákat az olyan témákban, mint a bevándorlás és a környezetvédelem” – írták, de azt is állították, hogy az Európai Bizottság az EU-s tagállamok választási politikájába is súlyosan beavatkozott – a cenzúra és a tartalomtörlések kiterjesztésével a szlovákiai, hollandiai, franciaországi, moldovai, romániai, írországi, valamint a 2024-es európai parlamenti választások előtt. Az Európai Bizottság ostobaságnak nyilvánította a jelentést, majd kijelentette, hogy a digitális szolgáltatásokról szóló törvény célja pusztán az illegális tartalmak és a rendszerszintű kockázatok, például a dezinformáció kezelése.
Mindez azonban a romániai választások után már egyáltalán nem nyugtatta meg az amerikaiakat. A jelentés külön figyelmet szentelt annak az esetnek, amikor az Alkotmánybíróság megsemmisítette a 2024. decemberi elnökválasztás első fordulóját, miután a román hírszerző szolgálatok azt állították, hogy Oroszország egy TikTok-kampányon keresztül titokban támogatta a meglepetésgyőztes független jelöltet, Călin Georgescut. Az amerikai bizottság szerint azonban a TikTok belső anyagai semmiben nem támasztják alá ezt a narratívát. A jelentés szerint a platform mind a román hatóságoknak, mind az Európai Bizottságnak azt nyilatkozta, hogy nem talált és nem is kapott bizonyítékot a Georgescu kampányához kapcsolódó 25 ezer fiókból álló, Oroszországból koordinált hálózatra. A választási eredményt nem állították vissza, a 2025 májusában megismételt szavazást Nicusur Dan, a mainstream pártok által támogatott jelölt nyerte meg. Mindezt azok után, hogy a DSA-hoz kapcsolódó hatáskörök alapján működő román szabályozó hatóságok a kampány során átfogó tartalomeltávolítási felszólításokat küldtek a TikToknak, beleértve a kormánykoalíciót kritizáló tartalmak eltávolítását, valamint egy ponton a Georgescu képeit tartalmazó összes anyag eltávolítását követelve,
amiért a platform hivatalosan is aggodalmát fejezte ki az indokolatlan törlési kényszer miatt.
Az esetet precedensértékűnek kezdték tekinteni a DSA heves ellenzői: egy EU-s tagállamban egy demokratikus választási eredményt olyan hírszerzési állítások alapján semmisítettek meg, amelyeket a vádak össztüzében álló platform állítása szerint valójában akkor és azóta sem tudott senki alátámasztani.
A DSA „sötét angyala” kétségtelenül Thierry Breton volt, aki már a törvény életbelépése előtt azzal fenyegetőzött, hogy a nagy amerikai platformokra a betiltás várhat Európában, amennyiben nem tesznek eleget az EB által illegálisként, jogsértőként felcímkézett tartalmak eltávolítási követeléseinek. (Betiltás helyett utólag őt tiltották ki az Egyesült Államokból.) A legendássá vált, utólag sem megmosolyogtató teátrális szavai („Én vagyok a végrehajtó”) mögötti agresszív eltökéltség az Elon Muskkal vívott csatájában csúcsosodott ki. „Elfuthatsz, de nem rejtőzhetsz el” – írta (egyébként éppen azon az X-en, amelyet meg akart regulázni), amikor Musk kilépett a platformmal az EU-val kötött, „félretájékoztatással” kapcsolatos megállapodásból. A történet odáig fajult, hogy Breton 2024 nyarán óva intette a milliárdost attól, hogy az X-en élőben közvetítse Donald Trumppal készített interjúját, büntetéseket helyezve kilátásba. Az EU-s biztos ezen a ponton túllőtt a célon. Azon túl, hogy Musk a több mint 200 millió követője előtt egészen vulgáris módon alázta meg rövid válaszában, a republikánusoknak több mint elegendő muníciót gyártott arra, hogy az elnökválasztási kampányba való közvetlen beavatkozással vádolják az Európai Bizottságot. Ami azt illeti, Breton viselkedése már Ursula von der Leyennek is sok volt, az eset pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy új ciklusának elején az EB elnökének egyik első dolga volt eltávolítani őt pozíciójából és a bizottságból. Az ügy ennek ellenére ráégett az EB-re és a DSA-ra. A Musk és Trump elleni célzott támadás megmutatta, mennyire nem semleges a rendszer, sőt azt is tisztán megvilágította, hogy az EB tagjai számára a véleménynyilvánítás korlátainak meghatározása még személyes hatalmi ambícióval is párosul.
A helyzet Breton távozásával sem javult. Kaja Kallas külügyi főképviselő érkeztével a DSA a Brüsszel-vezérelte, blokkon belüli mainstream vélemények európai ellenzőinek is hadat üzent, szintet lépve az addigiakhoz képest. Kallas kinevezése inkább szimbolikus volt, semmint gyakorlatias. Hagyományos oroszgyűlölete miatt választották ki a posztra, ő az, aki minden, a világpolitikában zajló változást és konfliktust kizárólag az ukrajnai háború szemszögéből hajlandó értelmezni. Az, hogy főképviselő lett, kiváló táptalajt adott az Európai Bizottságnak és a háborúpárti országoknak az eszkalációs szándékaik megerősítésére, egyben a hivatalos narratívával szemben ellenvéleményt megfogalmazók ellehetetlenítésére. A tavaly nyáron napvilágot látott, Kallas által jegyzett javaslat kiterjeszti az „orosz destabilizáló tevékenységek” miatti szankciós lehetőségek rendszerét. Azokat pedig el is kezdték használni, immár európai állampolgárok ellen. Thomas Röper blogger Németországban és Jacques Baud nyugalmazott svájci ezredes ugyanazt a hibát követte el: kritizálta az EU politikáját Oroszországgal kapcsolatban, ezzel „az orosz kormány manipulációs törekvéseit” támogatta. Az intézkedések magukban foglalták a vagyonbefagyasztást és az EU-n belüli utazási tilalmat is, mindezt bármiféle eljárás vagy tárgyalás nélkül – Baud például az újságokból értesült róla, hogy szankcionálták.
A Brüsszel-hatás felfalja az EU-t
Amikor az európai döntéshozók azzal védekeznek, hogy az Egyesült Államok borítékolhatóan bekövetkező konfliktusa a DSA miatt szimplán az amerikai techvállalatok profitjának védelméről szól, csak az igazság egy szeletét tárják a nyilvánosság elé. A probléma kiindulópontja ugyanis valóban a szólásszabadság megítélésében gyökerezik, amelynek az amerikai alkotmány első kiegészítése rendkívül széles jogokat biztosít, és alapvetően abból indul ki, hogy a provokatív vagy szélsőséges beszéd is a demokratikus vita része lehet, az államnak pedig csak kivételes esetekben szabad beavatkoznia. Az európai modell ezzel szemben egy szélesebb körben értelmezett logikára épül, amely tág teret ad mind az értelmezésnek, mind a félreértelmezésnek. Ez teszi lehetővé, hogy a DSA a platformokon fellelhető nem jogsértő, de politikailag vitatott vagy a mainstream számára kellemetlen véleményeket is eltávolíttasson.
A szabályozás legfőbb problémája az úgynevezett Brüsszel-hatás. Az Európai Unió piacának akkora a gazdasági súlya, hogy a technológiai vállalatok inkább globálissá teszik az európai rendszert, ahelyett, hogy differenciált szabályozást vezetnének be. A platformok technikailag megtehetnék, hogy csak az EU-ban blokkolják az adott tartalmat, ám ez költséges, bonyolult és gyakran könnyen megkerülhető megoldás. Ennek következménye, hogy az európai szabályozás hatása messze túlterjedhet az unió határain, és olyan országokban is befolyásolhatja a digitális nyilvánosságot, ahol az Európában „tiltott” vélemény teljesen legális lenne.
Ezt felismerve az Európai Unió célzottan politikai fegyverként használja a DSA-t és a Brüsszel-hatást,
vagyis éppen azt teszi, amivel Trumpot vádolja a külkereskedelem kapcsán.
Az EU Brüsszel-vezérelt részének külpolitikai vonala ma egyértelműen az ukrajnai háború eszkalációjáról szól. A háborús narratíva történelmileg a pacifista és az ellenvéleményt megfogalmazó hangok elfojtására irányul, amely úgy hoz létre „konszenzust”, hogy közben minden más alternatív megoldási javaslatot kiirt maga körül. Ezt a propagandának beillő gépezetet az EU a platformszabályozás és a hibrid fenyegetések címkéjével látta el, pedig valójában négyszázötvenmillió emberre kényszeríti rá a narratíva egyenzubbonyát, a Brüsszel-hatás segítségével pedig milliárdokhoz igyekszik eljuttatni azt. A Fehér Ház közelgő gazdasági hadüzenete a technológiai vállalatok agyonszabályozása és a platformok cenzúrázása miatt már nem várat magára sokáig. Ahogyan J. D. Vance alelnök fogalmazott: az EU-s digitális szabályozás valójában nem a demokráciát védi, hanem épp az ellenkezőjét teszi, felmérhetetlen károkat okozva a régebben közös értékeken alapuló transzatlanti kapcsolatokban. Bár a DSA önmagában nem vegytiszta cenzúratörvény, annyiban Vance-nek igaza van, hogy a szabályok ilyen szintű, egyébként komoly definiációs gondokkal küzdő alkalmazása olyan precedenseket teremt, amelyek a politikai diskurzust és a nyilvánosság terét már épp a demokratikus alapelvek rombolásával szűkítik le drasztikus módon, ahonnan a visszatérés már csak a jogalkotói és jogalkalmazói elit lecserélésével lesz lehetőség.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Dati Bendo
