A koronavírus-járvány utáni időszakában a mainstream gazdasági média egyik legkedveltebb kifejezése a K-alakú gazdaság lett. ami szinte megkérdőjelezhetetlen dogmává érett az elmúlt években, és egy végletesen kettészakadó társadalom képét festi le. E modell szerint a K betű felső szárát a szárnyaló technológiai elit és a leggazdagabbak alkotják, akik egyre feljebb jutnak, az alsó szár pedig az inflációtól szenvedő, lecsúszó alsó és középosztályt jelképezi. A képlet logikusnak tűnik, a magas árszintek miatti negatív közhangulat ezt alá is támasztja.

A reálgazdasági tranzakciós adatok azonban egyáltalán nem ezt mutatják.

A K alakú szétválás a tőzsdei profitok szintjén nagyon is valós, de a hétköznapi fogyasztóknál ez egyelőre pusztán mítosz.

A győztes mindent visz

A vállalati szektorban a K alakú hipotézis nemhogy igaz, de talán még alá is becsüli a valóságot. Az amerikai cégek profitrátái ugyanis történelmi csúcsokat döntöttek, de a növekedésük szélsőségesen koncentrált.

A grafikon a tőzsdén jegyzett cégeket jövedelmük alapján háromfelé osztja.

A pink vonal, amely a legnyereségesebb felső egyharmadot jelöli, ami az elmúlt években valósággal kilőtt, és 2025/2026 fordulójára a teljes tőzsdei érték több mint 60 százalékát adta.

Eközben a középső harmad meredeken beszakadt, az alsó pedig stagnál.

Ez nem csupán a mesterséges intelligencia által fűtött technológiai lufi torzító hatása, mivel a hatalmas, nem technológiai cégek haszonkulcsa is egyre nagyobb. A globális gazdaság belépett a szupersztár-vállalatok korszakába, ahol a méretgazdaságossági hozadékok olyan hatalmasak, hogy a piac a győztes mindent visz elv alapján működik. Ez a vállalati koncentráció pedig a felső 1 százalék vagyonát az egekbe lőtte.

A társadalmi olló valójában záródik

Ha a sajtóban olvasható elemzéseknek igazuk lenne, ezt a hatalmas vállalati és vagyoni koncentrációt egy aszimmetrikus, a gazdagok által dominált fogyasztási robbanásnak kellene kísérnie, amelyben a szegények egyre kevesebbet költenek, mert felélik a tartalékaikat.

Ez az ábra azt mutatja meg, hogy a leggazdagabb amerikai körzetek fogyasztása hányszorosan múlja felül a legszegényebbekét, vagyis pontos képet ad a két társadalmi véglet közötti fogyasztási ollóról.

Ha a K alakú válság a reálgazdaságban is igaz lenne, ennek a kék vonalnak meredeken felfelé kellene tartania, jelezve, hogy a gazdagok költése elhúz a szegényekétől.

Ehelyett a grafikon egy egyértelműen lefelé tartó trendet ábrázol. Míg 2021 végén a leggazdagabb régiók még háromszor annyit költöttek, ez 2026 elejére 2,3 közelébe zuhant.

A reálgazdaságban az alacsony jövedelmű területek fizetési és fogyasztási dinamikája az elmúlt években gyorsabban nőtt, mint a tőkés elité, tehát az alsóbb rétegek nem omlottak össze.

Makrogazdasági rejtvényfejtés

Hogyan lehetséges az, hogy miközben az infláció az egekben volt, az alacsonyabb jövedelműek fogyasztása nemcsak kitartott, de még fel is zárkózott?

A válasz a munkaerőpiacban rejlik.

Ez az ábra azt mutatja meg, hogyan alakult a háztartások inflációval már korrigált (tehát a tényleges vásárlóerőt mutató) jövedelme a 2022-es bázishoz képest.

A pink vonal, amely a társadalom legalsó jövedelmi harmadát mutatja, több mint 6 százalékos reálnövekedést ért el az előző években.

A kék, a legfelső harmad reáljövedelme viszont csupán 2 százalékkal emelkedett.

Vagyis a Covid utáni munkaerőhiány olyan erőt adott a fizikai és a szolgáltatóiparban dolgozó munkavállalók kezébe, amely tartósan megemelte az alsó rétegek bérét, ezáltal stabil bázist adott a megnövekedett árszintek elviseléséhez és a fogyasztás fenntartásához.

A gazdasági elit hiába keres dollármilliókat a tőzsdén, egy extra megkeresett dollárból jó, ha 1-2 centet fektet a reálgazdaságba. Vagyis a tőzsdei szárnyalás önmagában nem tudja eltéríteni a makrogazdasági fogyasztási trendeket.

Exkluzív jelenség

A K alakú gazdaság koncepciója ma sokkal inkább egy a Wall Streethez köthető jelenség, semmint a teljes társadalom leképezése. A közhangulat pesszimizmusa – azaz a magas bázisárak okozta pszichológiai teher – sokszor félrevezeti az elemzőket és elrejti azokat a pozitív strukturális folyamatokat, amelyek a háttérben a bérekben és a fogyasztásban végbemennek.

Amíg a munkaerőpiac feszes marad, a munkaerőhiány pedig kikényszeríti a bérek emelkedését az alacsonyabb képzettségű szektorokban, a reálgazdasági leszakadás veszélye minimális. A K betű felső szára a tőzsdén valóban az égbe ér, de a Main Street nem indult meg lefelé a lejtőn.

Fotó: Dreamstime

Kapcsolódó: