Az iráni háború kockázata már nem pusztán olajársokk. A piac egy olyan összetett fertőzési mechanizmust kezd árazni, ahol az energiadrágulás a private credit, az MI-finanszírozás, a hozamkörnyezet és a globális likviditás problémájával találkozik.

Az iráni háború körüli elemzések közös üzenete az, hogy a világgazdaság sérülékenysége már csupán egyetlen területen jelentkezik. Mivel a Hormuzi-szoroson a világ olaj- és LNG-kereskedelmének nagyjából egyötöde halad át, az energiaárak ezért a puszta emelkedésen túl kezdik újraárazni a globális inflációs, finanszírozási és növekedési pályákat. A Nemzetközi Energiaügynökség vezetője, Faith Birol történelmi léptékű sokkról beszélt, míg a piaci előrejelzések a Brentnél már tartósan magasabb idei átlagárakkal számolnak.

A legnagyobb gond, hogy az energiasokk egy eleve törékeny pénzügyi közegbe érkezik.

A BIS márciusi jelentése alapján ugyanis romlik a hangulat a kockázatosabb hitelpiacokon: gyengül a tőkeáttételes vállalati hitelezés, kevesebb a magánpiaci ügylet, a private credit alapoknál pedig nő a pénzkivonási nyomás. A Reuters szerint ehhez átláthatósági aggályok, eszközleértékelések és likviditási problémák társulnak.

Az első repedés: energia, kamat, növekedés

Az első válságszcenárió a klasszikus energiasokk, amit Jániszs Varufákisz is a legközvetlenebb veszélyként ír le. Az ő olvasatában a mostani háború azért különösen veszélyes, mert a magasabb olajár egyszerre befolyásolja a fogyasztást, a vállalati költségeket és a jegybankok mozgásterét. Ha ez a sokk tartós marad, akkor az infláció újra felfelé indulhat a gazdasági növekedés lassulása mellett, vagyis a rendszer egyszerre kap stagflációs és pénzügyi ütést.

A második forgatókönyv szerint az olajsokk kamatoldali szigorral találkozik. A BIS egy átmeneti energiaár-ugrásról ír, amely esetén a jegybankoknak nem feltétlenül kell túlreagálniuk a kínálati sokkot, ám ez a nyugalom csak akkor tartható fenn, amennyiben a piac elhiszi a krízis átmeneti jellegét. Ha viszont a Hormuz körüli zavar elhúzódik, a magasabb inflációs várakozások gyorsan visszavághatják a kamatcsökkentési reményeket, ami különösen érzékenyen érintheti a nagy adósságot fenntartó vállalati szektort.

A második repedés: private credit és MI-finanszírozás

A harmadik válságszcenárió a private credit piac felől érkezik. Az Asia Times úgy véli, az olajsokk most egy olyan, mintegy 1,8 ezermilliárd dolláros hitelpiaccal találkozik, amely már eleve repedezett. Az MI által felforgatott szoftverszektor, a gyengülő cash flow-k és a túlzottan laza hitelezési fegyelem együtt idézhetnek elő válsághullámot. A Reuters ehhez azt teszi hozzá, hogy a befektetők idegessége egyre inkább látható: több alapnál nőtt a visszaváltási nyomás, és a Wall Street bankjai is elkezdték felülvizsgálni a saját kitettségeiket.

A negyedik forgatókönyv az MI-boom finanszírozási oldalát érinti. Richard Bookstaber New York Times-véleménycikke szerint a mai pénzügyi rendszer veszélyei már nem a 2008 előtti mérlegtrükkökből fakadnak. Ehelyett a „fizikai” kockázatok – energia, chipellátás, adatközpontok, geopolitika – közvetlenül találkoznak a pénzügyi tőkeáttéttel. Ha az energiasokk megnöveli az adatközpont-építések költségeit, az MI-várakozásokra épülő hitel- és részvénypiac is törékenyebbé válhat.

Ez azért különösen fontos, mert a private credit és az MI-finanszírozás között egyre szorosabb a kapcsolat.

A Reuters úgy véli, az Apollo visszaváltási korlátozása mögött is ott volt a szoftverkitettség és az MI okozta üzleti bizonytalanság miatti befektetői aggodalom. Vagyis itt már olyan piacokról beszélünk, amelyek ugyanarra a növekedési elvre épültek, és most ugyanattól a geopolitikai sokktól kezdenek egyszerre inogni.

A harmadik repedés: likviditás, petrodollár, polikrízis

A ZeroHedge ennél is mélyebbre megy, már globális likviditási kockázatról ír, nem csupán hitelpiaciról. Vagyis ha az iráni háború megzavarja a petrodollár- és petrocapital-ciklust, akkor az emelkedő energiaárakon kívül az egész globális finanszírozási rendszer dollárlikviditása is nyomás alá kerülhet. Ez a legradikálisabb forgatókönyv, és bár a megvalósulása kérdéses, arra rámutat, hogy a közel-keleti energiapiac és a nyugati pénzügyi rendszer között továbbra is mély a kapcsolat.

Ha kívülről szemléljük ezeket az elméleteket, nem valószínű, hogy e négy forgatókönyv közül bármelyik is biztosan bekövetkezik a maga teljes formájában.

Mindig lesznek olyan elemzők, akik válságot jeleznek előre, de utólag azokra emlékszünk, akiknek a története részben egybeesett a valósággal.

Ettől még a mostani figyelmeztetéseket nem lehet félresöpörni, mert a BIS, a Reuters és több piaci szereplő is ugyanabba az irányba mutat: az energiasokk, a magasabb hozamkörnyezet és az illikvid hitelpiacok sérülékenysége együtt már több mint periférikus kockázat.

Valószínűleg a következő nagy megrázkódtatás sem egyetlen eszközosztályból vagy egyetlen geopolitikai térségből ered. Sokkal inkább egy olyan többcsatornás helyzet körvonalazódik, ahol az energiasokk rontja a vállalati cash flow-kat, a magasabb hozamok megzavarják az illikvid hitelpiacokat, az MI-finanszírozási boom kifullad, mindez pedig egyszerre növeli a volatilitást a nyilvános és a zárt piacokon. A kérdés ezért az, hogy a pénzügyi és gazdaságpolitikai rendszer mennyire készült fel egy olyan polikrízisre, ahol az energia, a hitel és a geopolitika már ugyanannak a válságnak a különböző elnevezései.

Foto: MI

Kapcsolódó: