A szankciók ellenére ezért maradt versenyképes Oroszország az atompiacon – makronom.eu
2026. április 19., vasárnap

A szankciók ellenére ezért maradt versenyképes Oroszország az atompiacon

A Roszatom vietnámi megállapodása arra utal, hogy Oroszország a szankciók ellenére is meghatározó szereplő maradt a globális atomenergetikában. Bár az EU figyelme újra az atomenergia felé fordul, Moszkva immár elsősorban a globális délen bővülő keresletből épít ipari és geopolitikai előnyt.

A Nyugat nem egyetlen szankciós csapással próbálta kiszorítani a Roszatomot, ehelyett több irányból, fokozatosan szűkítette a cég mozgásterét. Ennek egyik legfontosabb eleme a finnországi Hanhikivi–1 projekt leállítása volt: a 6,5-7 milliárd euróra becsült beruházást a finn Fennovoima 2022-ben mondta fel, majd a nemzetközi választott bíróság előtt a finn fél az 1,7 milliárd eurónyi előleg visszatérítését követelte, míg a Roszatom oldaláról több milliárd dolláros ellenkövetelések érkeztek.

Ezzel együtt a szankciós nyomás is erősödött: Kanada 2023 augusztusában az orosz nukleáris szektorhoz kötődő embereket és szervezeteket vette célba, az Egyesült Államok 2025 januárjában a Roszatom több vezető tisztviselőjét szankcionálta, az Egyesült Királyság pedig az idén februárban a cég nemzetközi projektjeiben kulcsszerepet játszó leányvállalatokat, köztük a Rosatom Energy Projectset, a REIN Engineeringet és a Rusatom Overseast is felvette a listájára.

Mindez arra utal, hogy a nemzetközi üzleti és finanszírozási hálózat került nyomás alá, amelyen keresztül a Roszatom a külföldi projektjeit szervezi.

Külön frontot nyitottak az urán- és nukleárisüzemanyag-piacon, ahol azonban jóval nehezebbnek bizonyult az orosz függés gyors felszámolása. Az amerikai szenátus 2024 tavaszán jóváhagyta az orosz uránimport tilalmát, a végrehajtásba azonban bekerült egy kivétel arra az esetre, ha az amerikai ellátásbiztonság ezt szükségessé teszi.

Ugyanez látszik Kelet-Közép-Európában: Bulgária 2024-ben először töltött Westinghouse-üzemanyagot a kozloduji atomerőmű 5. blokkjába, Csehország pedig már 2023-ban megállapodott arról, hogy a következő évtől a Westinghouse váltja az orosz TVEL-t a dukovanyi erőműben. A leválás tehát halad, de lassan, mivel a nukleáris üzemanyag beszállítója nem cserélhető le egyik napról a másikra, mert ehhez engedélyezési eljárások, tesztek és hosszú technológiai átállás szükséges. Ezért a Roszatom kiszorítása az atomenergia-ökoszisztémából jóval nehézkesebb folyamat, mint amit a nyugati politikai kommunikáció gyakran sugall.

Az orosz atomexport tovább él

Amíg Európában (Nyugaton) hosszú ideje az a nézet uralkodik, hogy a szankciók idővel kiszorítják Oroszországot a stratégiai iparágakból, addig a nukleáris szektor ennek épp az ellenkezőjét mutatja.

A Roszatom továbbra is a világ legnagyobb külföldi atomerőműprojekt-portfóliójával büszkélkedhet.

A Reuters összesítése alapján 2024-ben 33 nagy kapacitású külföldi blokk tartozott hozzá, sőt a vállalat február végén is azt közölte, hogy a török, egyiptomi, kínai, bangladesi, magyarországi és kazahsztáni projektjei haladnak tovább.

A friss vietnámi megállapodás ezt erősíti, miután március 23-án Oroszország és Vietnám kormányközi egyezményt kötött a Ninh Thuan 1 atomerőmű felépítéséről. A Reuters szerint a projekt két, összesen 2400 megawattos orosz tervezésű blokkra vonatkozik, ami azért különösen figyelemreméltó, mert Hanoi 2016-ban még felfüggesztette a nukleáris programját, majd 2024-ben újraindította azt, és a japán kivonulás után végül e tekintetben Moszkva maradt számára a reális partner.

Az orosz ajánlat ugyanis nem csak a reaktortechnológiára támaszkodik, a Roszatom rendszerint teljes állami-ipari csomagot kínál: finanszírozást, kivitelezést, üzemanyag-ellátást, képzést, sok esetben hosszú távú üzemeltetési együttműködést is. Bangladesben például a 12,65 milliárd dolláros projekt 90 százalékát orosz hitel fedezi, 28 éves visszafizetési és 10 éves türelmi idővel, Egyiptomban pedig Moszkva korábban 25 milliárd dolláros hitelt adott az El-Dabaa beruházás finanszírozásához.

A világpiacon továbbra is aktívak az oroszok

A Roszatom világpiaci aktivitása földrajzilag is széles spektrumú. Törökországban az Akkuyu-erőmű négy blokkja épül, a Reuters korábbi tudósításai 20 milliárd dollár feletti beruházásról szóltak, Egyiptomban az említett El-Dabaa négy blokkból álló, mintegy 4,8 gigawattos projektje fut, Bangladesben a Ruppur erőmű épül, Magyarországon halad a Paks II. előkészítése és kivitelezése, Kínában, Indiában és Iránban szintén vannak orosz részvételű blokkok, sőt tavaly Kazahsztán is a Roszatomot választotta első atomerőműve vezető kivitelezőjének.

Az exportpozíció erősségét iparági oldalról a World Nuclear Industry Status Report is visszaigazolja, még ha a jelentése általában kritikus is a nukleáris iparággal szemben. E szerint 2024 közepén Kínában épült a legtöbb reaktor a világon, 27, viszont az ázsiai nagyhatalom gyakorlatilag nem épített külföldön, ezzel szemben Oroszország 26 blokk technológiai szállítója volt, amelyek közül 20 hét másik országban létesült. Ugyanez a jelentés írja azt is, hogy a Roszatomon kívül akkor lényegében csak a francia EDF volt jelen külföldi fővállalkozóként, két brit blokk erejéig.

A jelentés jól mutatja a nukleáris piac szerkezetét. Kínának óriási belső építési kapacitása van, de az exportban egyelőre visszafogottabb, Franciaország technológiailag erős, de lassabb és finanszírozási oldalról is kötöttebb, Dél-Korea pedig valódi kihívóvá vált árban is, amit az is mutat, hogy 2024-ben a cseh Dukovany tenderén a KHNP az EDF elé került.

Vagyis a piacon ma az orosz és a dél-koreai modell tűnik a leginkább exportképesnek, ezzel szemben a nyugati szereplők mozgástere sokkal szűkebb.

Európának stratégiai kérdésekkel kell szembenéznie

A Roszatom súlyát a cég pénzügyi számai is érzékeltetik, még ha ezeket kritikával is kell kezelni. A vállalat hivatalos beszámolója szerint a nyilvánosan hozzáférhető üzletágakból származó konszolidált bevétele 2023-ban 2,6 ezermilliárd rubelre (kb. 31,8 milliárd dollárra) nőtt, ami éves alapon 45,6 százalékos emelkedés. Ez önmagában nem bizonyítja, hogy minden projekt az orosz kommunikációnak megfelelően halad, azt viszont igen, hogy a cég bevétele és rendelésállománya továbbra is jelentős.

A keresleti oldal közben erősödik. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség 2025 szeptemberében már az ötödik egymást követő évben emelte a nukleáris előrejelzését, és azzal számol, hogy a világ nukleáris kapacitása 2050-re több mint a duplájára, egész pontosan a 2024-es szint 2,6-szorosára emelkedhet.

Egyértelműnek tűnik, hogy a globális atompiaci verseny bővül.

A nyugati kormányok továbbra is az orosz nukleáris ciklus helyettesítőjét keresik egy olyan helyzetben, amikor a globális kereslet bővül. Az új nukleáris létesítmények építésének a súlypontja egyre inkább Ázsiába, a Közel-Keletre és Afrikába tolódik, vagyis azokba a térségekbe, ahol a finanszírozhatóság, a gyors kivitelezés és a komplett technológiát biztosító csomag gyakran fontosabb szempont, mint a politikai igazodás.

Ezért különösen figyelemreméltó Ursula von der Leyen március 10-i kijelentése, amely szerint Európa stratégiai hibát követett el, amikor visszaszorította a nukleáris energiát. Ezt a bejelentést olyan pókerarccal tette, mintha nem ült volna miniszterként abban a német kormányban, amely a folyamatot elindította. Ráadásul ez úgy hangzik, mintha a visszafordulás csupán politikai bejelentés kérdése lenne, holott évtizedes beruházásokról, ipari kapacitás építéséről és finanszírozási döntésekről van szó. Bár mindez egyelőre csak kommunikációs gesztusnak értékelhető, azt bizonyítja, hogy az EU-nak ma sem iparpolitikai, sem finanszírozási, sem exportstratégiai értelemben nincs egységes nukleáris ajánlata, és ezzel már nemcsak Oroszországgal, hanem a globális dél gyorsabban reagáló szereplőivel szemben is versenyhátrányba került.

Foto: Dreamsteam

Kapcsolódó:

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.

Videó

Hét ábrája

Partnereink

Kérdezz bátran!
Chat