Amellett, hogy az iráni háború miatt lezárt Hormuzi-szoros energiaválságot robbantott ki az ázsiai kontinensen, ennek meglehetősen súlyos, nem várt következményei is lehetnek. Mivel a régió ezen a szűk tengeri folyosón keresztül szerzi be a kőolaj és a cseppfolyósított földgáz döntő többségét, a kiesés pillanatok alatt jelentős üzemanyaghiányt generált. A költségvetések ezzel nehezen tudják tartani a lépést, amit jól mutat, hogy Malajzia havi üzemanyag-támogatási összege 175 millió dollárról hirtelen 800 millió közelébe ugrott.

Amennyiben az olaj ára tartósan 110 dollár felett marad, ez az éves költség a 6 milliárd dollárt is elérheti, ezért a kormány már csökkentette is a támogatott üzemanyagok megvásárolható mennyiségét.

A készletek megóvása érdekében az ázsiai döntéshozók egyre radikálisabb lépésekhez folyamodnak. Dél-Korea rövidebb zuhanyzásra és a nagyfogyasztó háztartási gépek hétvégi használatára kéri a lakosságot, Thaiföld négynapos munkahetet vezetett be a köztisztviselőknek, a Fülöp-szigeteken pedig energia-vészhelyzetet hirdettek az elszabaduló árak miatt kirobbanó sztrájkok árnyékában.

Kényszerű hátraarc a szén felé

Ebben a gazdasági környezetben a klímavédelmi célok háttérbe szorultak a túlélési ösztönnel szemben. A Fortune magazin átfogó elemzése rámutat, hogy az ázsiai kormányok átmenetileg kénytelenek visszatérni a leginkább szennyező fosszilis energiahordozóhoz, a szénhez.

A thaiföldi kormány két, tavaly leállított szénerőművét indítja újra, Dél-Korea teljesen eltörölte a szénerőművek működésére vonatkozó felső határát, Japán pedig a korszerűtlenebb blokkok kapacitáskorlátainak feloldásáról döntött. Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy ez a kényszerpálya súlyos hosszú távú kockázatokat rejt: ha ugyanis egy elavult szénerőművet hatalmas költségek árán újra üzembe helyeznek, azt később a gazdasági érdekek miatt rendkívül nehéz lesz ismét leállítani, ami évekre konzerválhatja a magas károsanyag-kibocsátást.

Ledőlő nukleáris tabuk

A válság ugyanakkor meglepő módon felgyorsította a hosszú távú technológiai váltást is, újra elfogadottá téve az atomenergiát a 2011-es fukusimai katasztrófa óta rendkívül óvatos régióban.

Az igazi pálfordulás Tajvanon volt, ahol a vezetés hivatalosan is feladta a korábbi atommentes politikáját. A Fülöp-szigetek kijelölte az utat, hogy 2032-re nukleáris energiát termeljen, Vietnám pedig a közelmúltban véglegesítette a megállapodását Moszkvával az első atomerőművének felépítéséről.

Még Malajzia is komolyan mérlegeli az atomenergia bevonását a rohamléptekben bővülő adatközpontiparának kiszolgálására, míg Kína hatalmas erőforrásokkal folytatja a világ legambiciózusabb reaktorépítési programját.

Fogyasztói sokk és kínai dominancia

Az egekbe szökő üzemanyagárak tartósan átalakíthatják a fogyasztói magatartást is, elképesztő lendületet adva az elektromos járművek piacának. Ebből a keresleti megugrásból a belső tartalékai miatt védettebb Kína profitál a legnagyobbat. Peking piaci dominanciáját és a régió kiszolgáltatottságát jól illusztrálja a finomított üzemanyagok exportjának leállítása. Mivel a kínai vezetés a saját belső piacának védelmében elzárta a csapokat, ennek a hatása végigsöpört a partnerállamokon: Ausztrália repülőgép-üzemanyagának negyven százaléka esett ki azonnal, bányák kényszerülnek leállásra a dízelhiány miatt, a légitársaságok pedig vaskos felárakat kénytelenek felszámítani az utasaiknak.

Európai tanulságok

Az ázsiai kontinensen zajló energiaellátási dráma pontos előképe annak, ami bármelyik túlzottan importfüggő, idealista energiastratégiát követő régióval megtörténhet. A folyamatok stratégiai konklúziója az, hogy a geopolitikai és gazdasági realitások a kritikus pillanatokban mindig felülírják a klímacélokat, ami Európa számára intő jel:

a zöldátállás nem valósulhat meg úgy, hogy a hagyományos energiaellátás stabil, viszonylag modern alternatíváit túl korán leépítjük.

Ugyanis amikor a gazdaság alapműködése kerül veszélybe, az államigazgatás habozás nélkül visszanyúl a rendelkezésre álló legszennyezőbb technológiákhoz is az összeomlás elkerülése érdekében.

A szuverenitás az új valuta

Hazánk szempontjából a távol-keleti események igazolják az elmúlt évek iparfejlesztési stratégiáját. A nukleáris kapacitások fenntartására, a napenergia rohamléptékű fejlesztésére, valamint az elektromobilitás kiépítésére fókuszáló gazdaságpolitika az egyetlen racionális út a globális energiapiaci krízisek kivédésére.

Az ázsiai példa megmutatja, hogy az e-autózás és az energiatároló-gyártás válságállóbbá teszi a nemzetgazdaságokat a fosszilis energiahordozók ársokkjával szemben. A 21. század nyertesei azok a nemzetek lesznek, amelyek robusztus hazai ipari és energetikai bázisokon nyugodva képesek garantálni a saját gazdasági szuverenitásukat.

Kiemelt illusztráció: Freepik

Kapcsolódó: