Amikor Washington figyelmét és erőforrásait egy közel-keleti háború köti le, a geopolitikai riválisok azonnal tesztelni kezdik a Monroe-elv határait.

A Havanna felé tartó, orosz nyersolajjal megrakott tanker akadálytalan célba érése az amerikai külpolitika túlterheltségének és a többpólusú világrend pragmatizmusának a tünete. Hogy megértsük a Hongkongban bejegyzett, de orosz tulajdonban lévő Anatolij Kolodkin (más néven Sea Horse) olajtanker útjának jelentőségét, a globális folyamatokat kell górcső alá vennünk.

A pattanásig feszült geopolitikai játszma

Az Egyesült Államok Trump elnöksége alatt egy rendkívül agresszív, szétforgácsolódó külpolitikát folytat, amely egyszerre három fronton próbál dominanciát gyakorolni.

A prioritás és a globális energiapiacokat leginkább destabilizáló tényező a folyamatban lévő iráni háború, amely önmagában elegendő lenne bármely szuperhatalom erőforrásainak lekötésére. Az USA januári katonai akciója, amely során elfogták a venezuelai vezetőt, Nicolás Madurót, alapjaiban rengette meg a dél-amerikai hatalmi egyensúlyt, és megteremtette a lehetőséget Kuba teljes gazdasági kifullasztására. Méghozzá azért, mert

Venezuela Havanna legfőbb energiaszállítója volt.

Maduro kiiktatásával a kubai rezsim energiaellátása összeomlott. Ezen felbuzdulva Trump január 29-én egy elnöki rendeletben „szokatlan és rendkívüli fenyegetésnek” minősítette Kubát, és blokádot hirdetett, vámokkal és szankciókkal fenyegetve minden olyan államot, többek között Mexikót is, amely megpróbálja olajjal ellátni a szigetországot. A cél a gazdasági kivéreztetés, a kubai kormány hetek alatti térdre kényszerítése és megdöntése.

Az orosz rulett

A balti-tengeri Primorszkból induló, közel 730 ezer hordónyi nyersolajat szállító orosz hajó egy mesterien kalkulált geopolitikai teszt volt. Moszkva ugyanis felmérte, hogy Washington az erőforrásait a Közel-Keleten kötötte le.

Az út maga is szimbolikus volt,

mivel a brit Királyi Haditengerészet végigvezette a hajót és orosz katonai kíséretét a La Manche csatornán, majd az orosz hadihajók leváltak, így a tanker egyedül folytatta az útját az Egyesült Államok partjaitól mintegy 145 kilométerre fekvő szigetország felé. Dmitrij Peszkov kormányszóvivő hatásosan használta fel a nemzetközi jog és a humanitárius segítségnyújtás narratíváját, és a „könyörtelen amerikai blokádot” tette felelőssé a kubai életszínvonal romlásáért, az áramellátás összeomlásáért, így a lépést baráti kötelességként állította be. Azt is hozzátette, hogy mindezt „jó előre egyeztették amerikai partnereikkel”, ezzel is tompítva a nyílt katonai provokáció élét, miközben megmutatta, hogy a Kreml képes beavatkozni az amerikai érdekszférában.

A jog és a piac korlátai

A legizgalmasabb kérdés az, hogy a világ legerősebb haditengerészetét fenntartó USA miért engedte át a hajót a venezuelai Puerto Cabello partjai mentén, egészen a kubai kikötőkig.

A legvalószínűbb forgatókönyv szerint, mivel az iráni háború miatt az olajárak eleve az egekbe szöktek, ha az USA az óceánon megrohamoz és lefoglal egy orosz felségjelzésű vagy orosz érdekeltségű hajót, azzal konfliktust kockáztat Moszkvával, ami katasztrofális sokkot okozna a globális energiapiacokon. Vagyis belátták, hogy

a geopolitikai ár arányában egyszerűen túl magas egy kubai szállítmány lefoglalásához.

A Trump-adminisztráció jogi eszköztára is hiányos volt, hiszen míg korábban a venezuelai vizeken sikerült felségjelzés nélküli vagy a terroristalistán lévő hajókat lefoglalni, a Kolodkin esetében ezek a jogi kategóriák nem álltak fenn. Vagyis ez azt mutatja, hogy a nemzetközi vizeken történő elfogáshoz az USA-nak a saját területén kívül nagyon szűk a mozgástere.

Az iráni háború okozta energiaár-robbanás annyira fájt a Nyugatnak, hogy a hónap elején az Egyesült Államok átmenetileg kénytelen volt feloldani az amúgy is tengeren lévő orosz olajra vonatkozó szankciókat, hogy hűtse a piacokat. Bár később megtiltották, hogy ez az olaj Kubába menjen, a szabályozási káosz egyértelműen megmutatta a szankciós politika határait.

Trump ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott:

Nincs azzal problémám, ha Oroszország olajat küld… úgysem számít, Kubának már befellegzett.

Ez azonban nem volt más, mint kényszerű retorikai visszavonulás és a politikai tekintély mentése.

Az orosz medve karmai

Eközben Kubában a makrogazdasági adatok és a társadalom a teljes összeomlást mutatja. Az ország olajjal működő, amúgy is elavult energiahálózata a venezuelai import kiesésével bedőlt, országos áramszünetek bénítják a gazdaságot, kórházak és iskolák zárnak be.

Ebben a helyzetben az a 730 ezer hordó orosz olaj, amit a havannai, cienfuegosi és santiagói finomítóban fognak feldolgozni, mentőövet jelent a szigetországnak. Azonban ez a mennyiség mindössze néhány hétre elegendő. Oroszország „humanitárius támogatása” tehát nem oldja meg a kubai válságot, viszont tökéletes volt arra, hogy az orosz medve megmutassa a karmait az amerikai kontinensen.

Fotó: Dreamstime

Kapcsolódó: