A globális olajpiac csak látszólag sokszereplős, a világ termelésének fele mindössze öt országból érkezik. Vagy éppen nem.

A globális kőolajtermelési adatokból egy erősen koncentrált és hierarchikus rendszer képe rajzolódik ki: a világ olajkínálatának döntő része valójában néhány ország kezében összpontosul. Ez a geopolitikai erővonalakat is jelzi (láthatjuk a Hormuzi-szoros lezárásának példáján), hiszen minél szűkebb a termelői kör, annál nagyobb a potenciális befolyása a globális gazdasági folyamatokra.

A legfrissebb, 2025 januárja és novembere közötti időszakra leképezett adatok alapján az Egyesült Államok toronymagasan a világ legnagyobb kőolajtermelője volt, napi 13,58 millió hordóval, ami a globális hozam több mint 16 százalékaát jelenti. Az amerikai termelés önmagában majdnem akkora, mint három másik nehézsúlyú versenyző – Kanada, Irak és Kína – együttes szintje.

A második helyen Oroszország állt napi 9,87 millió hordóval (11,7 százalék), míg Szaúd-Arábia 9,5 millióval hordóval (11,2 százalék) a harmadik. Ez a három ország együtt a világ olajtermelésének 39 százalékát adta tavaly, vagyis már önmagukban is monopolhelyzetben vannak. Az első öt termelő – az Egyesült Államok, Oroszország, Szaúd-Arábia, Kanada (4,9 millió hordó) és Irak (4,3 millió) – együttesen a globális mennyiség mintegy felét biztosította. Az ilyen fokú koncentrációból keletkeznek aztán a legnagyobb problémák, ahogyan azt a jelenlegi közel-keleti háború bizonyítja: elég néhány ország termelési vagy szállítási zavara egy azonnali és jelentős világpiaci válsághoz.

A középmezőnyben Kína (4,3 millió) és Irán (4,2 millió hordó) következik, utóbbi a Hormuzi-szoros ellenőrzése mellett a globális termelés 5 százalékát adta. Őket az Egyesült Arab Emírségek (3,8), Brazília (3,7) és Kuvait (2,5 millió hordó) követi – a top 10 ország így a világ teljes olajkínálatának több mint 72 százalékáért felelt. Vagyis az összes többi termelő ország – közel hetven – együtt sem éri el a 28 százalékos részesedést.

Regionális szinten a Közel-Kelet továbbra is megkerülhetetlen, a térség országai együttesen a globális termelés 32,1 százalékát biztosították. A régió dominanciáját az is erősíti, hogy öt közel-keleti ország – Szaúd-Arábia, Irak, Irán, az Egyesült Arab Emírségek és Kuvait – egyaránt a világ tíz legnagyobb termelője közé tartozik.

A top 10 után a termelési volumen meredeken csökken, a további szereplők – például Kazahsztán, Norvégia, Mexikó, Nigéria vagy Líbia – már csak marginálisabb, bár nem elhanyagolható hozzájárulást jelentenek a globális kínálathoz. Ezek az országok összességében képesek piaci hatásokat kiváltani, de nincs meg a rendszerszintű befolyásuk.

Az idei fejlemények új értelmezési lehetőségeket kényszerítettek a listára, miután az iráni háború jelentős zavarokat okozott a kitermelésben és a kereskedelemben, különösen a Közel-Keleten, ahol több termelő infrastruktúrája megsérült vagy leállt. A helyzetet súlyosbítja a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság. Még egy gyors konfliktuslezárás esetén is hosszabb helyreállítási időszakra lehet számítani, ami tartós kínálati kockázatokat vetít előre.

***

Fotó: Dreamstime